05.04.2018 Views

Családi Kör, 2018. április 5.

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

egypercesek

Félmillió euróért kelt el az IMT

Az IMT traktorgyár 66,8 millió dinárért

(550 ezer euró) kelt el: az egykori Jugoszlávia

egyik szimbólumának is számító üzemet

az indiai TAFE cég vette meg egyedüli

licitálóként.

A TAFE képviselői arról tájékoztatták az

újságírókat, hogy az adásvételi szerződést

három napon belül aláírják, és hogy a terveik

szerint 12 hónapon belül elkészülhet az első

TAFE traktor IMT néven. Arra a kérdésre, hány

munkást alkalmaznak majd, a cég képviselői

azt felelték, egyelőre erről nem kívánnak nyilatkozni,

mivel ez egy összetett kérdés.

A TAFE vezetői által ismertetett célokból

kiderült, hogy az első öt évben ötezer

traktort szeretnének legyártani, amelyek a

szerb piacon találnának gazdára, s később

tervezik, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaságok

piacára is betörnének, valamint

a lengyel, a magyar és a román piacon való

megjelenés is a terveik között szerepel.

Az indiai óriásvállalat, amely már több

évtizede kapcsolatban állt a 2015-ben csődbe

ment árkodi IMT-vel, évente 2,5 milliárd

dolláros forgalmat valósít meg.

Vučić majd akkor tárgyal

kormányátalakításról, ha

annak eljön az ideje

– Nem titok, hogy az albánok egyetlen

célja, hogy elfoglalják Koszovó északi részét

– jelentette ki Aleksandar Vučić. Az államfő

azt is elmondta a sajtónak, hogy a kormányfővel

akkor fog a kabinet átalakításáról tárgyalni,

ha annak „eljön az ideje”.

– El akarják foglalni északot, és pont.

Minden mást kiszámoltak, hogyan nem

maradhatnak meg a szerbek – mondta az

államfő a koszovói események kapcsán,

hozzátéve: az albánok „hatalommal bírnak,

óriásiak és erősek”, ahogyan „a szponzoraik

is azok”, emellett bírják a nyugati közvélemény

támogatását is. – Én Szerbiánkról

gondolkodom, mindig védeni fogom, ahogyan

az igazságot is. Mi megvédjük a békét,

és őrizzük a stabilitást. Hiszem, hogy ők is

és szponzoraik is erősek – mondta Vučić,

hozzátéve, hogy a koszovói albánok minden

szerb többségű község esetében tanulmányt

készítettek, mert egyetlen céljuk

elfoglalni az ország északi részét. – Nincs

mit mondanom, mindent elmondtam már

az első napon. Ismerem én a céljaikat is és

6 2018. április 5.

a szándékaikat is – tette hozzá az államfő.

Vučić közölte azt is: „ha itt lesz az ideje”,

egyeztetni fog a kormányrekonstrukcióról

Ana Brnabić kormányfővel, hogy

megismerje az ő véleményét is. Azt is elmondta,

hogy eddig még semmilyen hivatalos

egyeztetéseket nem folytattak a

kormányátalakításról.

Együttműködési megállapodást

írt alá az MM és az SZPM

Hivatalossá tette a már tavalyi elnökválasztáskor

is fennálló szoros együttműködését

a Magyar Mozgalom és a Saša

Janković-féle Szabad Polgárok Mozgalma.

Szabadkán az MM székházában írta alá

Joó-Horti Lívia, a Magyar Mozgalom társelnöke

és Saša Janković, az SZPM elnöke az

erről szóló megállapodást.

A stratégiai együttműködés azon alapelvek

mentén alakul, melyek közösek mindkét

szervezetnél – nyilatkozta újságíróknak

Joó-Horti Lívia.

– Ezek az elvek a jogbiztonság, a pluralizmus,

a demokrácia, a szolidaritás, a tolerancia,

a kisebbségi jogok védelme és

fejlesztése. A Magyar Mozgalom hitvallása

is gyakorlatilag hasonló célokat tartalmaz,

mint amit a Szabad Polgárok Mozgalma célkitűzéseiben

meghatározott. Egyetértünk

abban, hogy Szerbiában nagyon komoly

társadalmi, politikai, gazdasági nehézségek

és gondok vannak minden szinten, köztársasági,

tartományi és önkormányzati szinten

egyaránt. Folyamatosan esnek ki mindenhonnan

a csontvázak – fogalmazott a

Magyar Mozgalom társelnöke.

Joó-Horti Lívia kiemelte: a jogrendszer

helyreállítása is szükséges, hogy megújulhasson

a társadalom, például, hogy a korrupciós

történetek bizonyításra kerüljenek.

Saša Janković hangsúlyozta, hogy az MM

már a kezdetek kezdetén, az elnökválasztások

során is támogatta őt: – Nagyon fontos

megemlíteni, hogy a Magyar Mozgalom az

első pillanattól kezdve részt vesz a Szabad

Polgárok Mozgalmának megalapításában,

és az MM egyes tagjai az SZPM-nek is alapítói.

Felismertük egymásban a stratégiai

partnert, ez a mai nap pedig azért szép,

mert ezt most aláírásunkkal is hitelesítjük –

mondta Janković.

– A Magyar Mozgalom következetesen

szembeszáll azzal a rendszerrel, amely

Szerbia és Szabadka számára is a gonoszt

jelenti – jelentette ki Szabadkán az SZPM

elnöke. – Minket mégsem azok a dolgok

kötnek össze, amelyekkel szembeszegülünk.

Bennünket az értékek kötnek össze.

Ilyenek például a demokráciába és a szociális

igazságosságon alapuló társadalomba

vetett hit. Úgy gondoljuk, hogy Szerbiának

a fejlett technológiák és a jól megfizetett

szakemberek országának kell lennie, nem

pedig olyan országnak, ahol olcsó a munkaerő.

Abban hiszünk, hogy Szerbiának

felvilágosult országnak kell lennie, ahol a

különbözőségek, a kultúra és a tudomány

beruházásnak, nem pedig anyagi tehernek

minősül. Az is közös bennünk, hogy hiszszük:

Szerbiának egy olyan intézményes

országgá kell válnia, ahol senki sem lehet

kiskirály, aki egy személyben dönt háborúról

vagy békéről, jóról és rosszról vagy az

igazságtételről. Még egyszer hangsúlyozom:

mindezek a különbözőségek minőséget,

nem fenyegetettséget jelentenek

– szögezte le a Szabad Polgárok Mozgalmának

vezetője.

A topolyai polgármester leváltását

javasolta a Korrupcióellenes Ügynökség

A Korrupcióellenes Ügynökség javasolta

Kislinder Gábor topolyai polgármester leváltását,

s az indítványt érdekütközéssel indokolta.

Az ügyben fellebbviteli eljárás van

folyamatban.

Az ügynökség még tavaly decemberben

megállapította, hogy Kislinder polgármesterként

határozott 200 000 dinár kifizetéséről

a Kék Duna Alapítvány részére, amelynek

viszont társalapítója, s minderről nem

értesítette a Korrupcióellenes Ügynökséget,

ami törvényi kötelezettsége lett volna.

Emiatt az ügynökség közzétette javaslatát,

amely Kislinder polgármesteri tisztségéből

való felmentésére irányul.

– A nevezett személy az említett határozat

meghozatalával érdekütközésbe került:

még ha nem is használta ki tisztségét, de

kihasználhatta volna azt közfeladata ellátásában.

Tisztségviselőként törvényi kötelezettsége

volt elkerülni az érdekütközést, ha

pedig mégis meghozott egy ilyen döntést,

arról értesítenie kellett volna a Korrupcióellenes

Ügynökséget, amit viszont nem tett

meg – olvasható a testület indoklásában,

tudatta a Magločistač.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!