Családi Kör, 2018. június 7.

oktatás
Avagy: tudni-e, mi leszek,
ha nagy leszek?
Legyünk elszántak és kockázatvállalók!
Egyébként is olyan országban élünk, ahol a
„kladionicá”-nak nevezett műintézmények
száma jóval nagyobb a könyvtárak, kiállítóés
hangversenytermek együttes számánál.
Ilyetén, ha műveltnek nem is, vakmerőnek
bárhol bizonnyal tarthatnak bennünket.
Mit sem veszítünk tehát, ha bátran kimondjuk:
a fene sem tudja még, kiből mi lesz, ha
nagy lesz. Akár fogadhatnánk is erre-arra.
(De vajon lehet-e nálunk valaki „nagy”, vagy
csak méretes? Ez legfeljebb a kínai ruhanemű
és a használat előtt is büdös lábbeli
értelmezhetetlen méretjelzéséből következtethető
ki, meg hogy még többet eszik
az illető, mint korábban, pedig előtte
is kövér volt.) Mert íme, elébb a bizonyíték:
minden álnok hírverés csúfjára
igenis jól élünk, eszünk, iszunk, vigadunk
kifulladásig! Mi, „az egyszerű nép
fiai” mindahányan, akikért éjt nappallá
téve küzd és aggódik maga a hon. Egy
személyben.
Majd lesz valahogy
A középiskolások elballagtak, a
nyolcadikosok most vannak soron. Érzékeny
pillanataikban talán bennük
is megfogalmazódik a fenti gondolat.
Aztán legyintenek és kortyolnak egy jó
nagyot. Előbbiek, pláne „jobb helyen”,
whiskysüvegből, utóbbiak suttyomban
a sörösflakonból. Máshol és esetenként
fordítva vagy vegyesen. És egyöntetűen
leszögezik: valahogy majd lesz. „Így
is, úgy is”, vagy „ha másként nem”, fogják
magukat, és irány Surány! Hova? El!
Persze egy az óhaj, más a realitás, harmadik
dolog az elhatározás. Pláne, ha a döntés
joga és lehetősége mások kezében van. És
bár – hivatalból, meg olykor talán okkal is
– felróttam ezt-azt a szülőknek, az iskoláztatás
kérdésében nehéz lenne, hiszen a nyolcadikos
gyermek – pályaválasztási tanácsadás
ide vagy oda – tétován áll a nem is igazán
vonzó lehetőségek forgatagában. Arról
még tán van elképzelése, milyen helyen és
körülmények között dolgozna szívesen, és
főleg hogyan szeretne élni a megkeresett
pénzből, ellenben jól tudja, hogy a felkínált
középiskolai férőhelyek és az általuk elérhető
lehetőségek között ennek vajmi kevés
esélye van.
Marad a hazárdjáték. Majd, ha „megérik”
rá. Addig pedig a családi döntés: válasszon
abból, amit elé raknak. Eszi, nem eszi, nem
kap mást.
10 2018. június 7.
Irány a középsuli!
Túlkalkulált férőhelyek
A kormányzat pedig ígérget, de suttyomban
leépít. A kisebbségi politikum meg bizonyítani
igyekszik. Hogy íme: kiharcolta a
lehetőségek széles kínálatát, éljenek már,
könyörgöm, velük! Mert, hogy itt vagyunk,
és itt vannak. Mármint a lehetőségek. Csupáncsak
azok hiányoznak, akik élni tudnának
velük. Egyrészt, mert meg sem születtek,
másrészt már régen nem itt élnek.
Az oktatásügyi kormányzatban tekintélyes
képviselete van a magyar kisebbségnek.
Vicsek Annamária oktatásügyi államtitkár
májusban bejelentette: Vajdaság-szerte
több mint 2150 (egész pontosan 2152) hely
várja (magyar tannyelvű tagozatokban) a
tanulókat. A magyar középiskolai tagozatok
sok helyütt idén is kitartó munka eredményeképpen
nyílhatnak meg, ami végképp
figyelemre méltó és dicséretes politikai
eredmény.
Ráadásul a mindenható és minden téren
feltételek nélkül és rendületlenül támogatott
koalíciós nagy partner is minden további
aggodalom nélkül nagylelkű áldását adhatta
és adta is rá, hiszen semmibe sem fog
kerülni neki. Magunk fogjuk a magunk keserveivel
kihasználatlanul hagyni, és további
ürügyet tálalni nekik a húsba vágó korlátozásokhoz,
vagy a helyettük kínált nagyvonalú,
de mit sem érő önzetlenséghez.
A bőkezűen kínált férőhelyekre ugyanis
alig több mint 1700 (más MNT-s forrás szerint
1451) magyar nyolcadikos pályázhat
(na). Tehát legalább 400 hely egész biztosan
üresen marad.
És még nem számoltuk be a Magyarországra
iratkozó, néhol jelentős, másutt elenyésző
számú nyolcadikost.
Ám felettébb elgondolkodtató például,
hogy a szerbiai záróvizsgákon magyar
anyanyelvből kimagaslóan legjobb eredményt
felmutató Apatin(!) községből jó, ha
1-2 diák jelentkezik Zomborba. A többiek
főként a bajai középiskolákat választják.
(Nota bene: Apatin község területén már
csak Kupuszinán működik magyar tannyelvű
teljes nyolcosztályos iskola.)
Mennyi az elég?
Persze, ha lojálisnak akarunk mutatkozni
(függetlenül attól, hogy igencsak annak
hisszük magunkat), ujjonganunk illenék az
iratkozási kvóták hallatán.
Mégsem tehetjük maradéktalanul. A létszámarányosan
kiszámított férőhelyek száma
ugyanis legfeljebb
5-6 százalékkal
lehetne
nagyobb a lehetséges
iratkozók
számánál, területileg
olyan elosztásban,
hogy
ésszerű módon
ölelje fel mindenhol
a ballagók teljes
létszámát. Külön
érdeklődésre
számító szakokat
pedig kizárólag
reális feltételekkel
elérhető kollégiumi
férőhelyek
mellett kellene
felkínálni.
A túlkalkulált
férőhelyek egyrészt hamis illúziókba ringatják
a középiskolákat, melyek ugyan
meggyőződéssel számítanak a tagozatok
feltöltésére és súlyos kádergondjaik jegelésére,
így kampányaik során igyekeznek
magukat minél vonzóbb színben bemutatni.
Fő érvként nem ritkán elmondják,
hogy náluk kevés pont is elég a bejutáshoz.
Utóbbival a diákok is tisztában
vannak, így a záróvizsgák katasztrofális
eredménye a magyar tannyelvű osztályok
esetében a legtöbb helyen borítékolható.
Ugyanakkor számos helyen az utolsó pillanatokig
bizonytalan, hogy 4-5 tévelygő
jelentkezővel vajon megnyílik-e az áhított
és jóváhagyott magyar tagozat. Mert ha
nem?
Így a szülőföldön maradáshoz és boldoguláshoz
nélkülözhetetlen kiszámítható
életesélyek komoly léket kaphatnak. Pedig
a politikai szándék egészen más volt.
BERETKA Ferenc
Profimedia