Családi Kör, 2018. június 7.

Programozott kivándorlók
JEGYZET
Egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy programozott emberekké lettünk, leszünk.
Nem azt cselekedjük, amit szeretnénk, hanem azt, ami a tudatalattinkba ivódott a
TV és egyéb médiák látszatvilága következményeként. Hogy miből vonom le a fenti
következtetésem? Az elvándorlásról szóló cikkeket olvasva vagy az ebben a témában
rendezett vitafórumok megszólalóit hallgatva döbbenek rá erre újból és újból.
A
Szabad Magyar Szó egyik cikkében
olvastam, hogy a kárpát-medencei,
így a vajdasági magyar
fiatalok és középkorúak értékrendjében
a következő értékek szerepelnek
az elsők között: szerelem, barátság, család,
békés világ, munka. Ezek tényleg egy méltóságteljes
élet legalapvetőbb elemei, és
minden egészséges ember normális vágyai.
Elsősorban szeretni és szeretve lenni!
Ennek érdekében tevékenykedik, dolgozik
az ember. És vajon az elvándorlók
tényleg arról számolnak be véleménynyilvánításaik
alkalmával,
hogy a felsorolt értékrend szerint
élik külföldön az életüket? Sajnos
épp az ellenkezőjéről szólnak a
beszámolók! Senkit sem hallottam
arról dicsekedni, hogy azért jobb
neki külföldön, mert több időt tölthet
a családjával, a barátaival, hogy
a hobbijának szentelheti az életét,
hogy a szabadidejében rengeteget
jótékonykodhat, vagy aktív szerepet
vállalhat a helyi civil szervezetek
életében. Pedig nem ez lenne a logikus
a vallott értékrend alapján? Ettől lenne igazán
teljesebb az életük külföldön, nemde?
Csakhogy teljesen mást tükröznek a tények.
Többnyire arról hallok, olvasok, és
ezt hozzák fel első érvként az eltávozottak,
hogy ott jobban megbecsülik, tisztelik a
munkásokat, az elvégzett munkát (ami a
nyugati vállalkozási filozófia kötelező része,
vagyis a látszatudvariasság), ám ezért jóval
többet, alaposabban és keményebben kell
dolgozni, mint itthon. Ezeket a tényeket
senki sem vonja kétségbe. Ezt követően
jön a megszokott érvek egyéb sora: jobb
és újabb autó beszerzése, nagyobb TV, új
bútor és egyéb ketyerék vásárlása, olcsóbb
élelmiszerárak, kedvezőbb lakbérek, rendszeres
tömegközlekedés stb. Ez részben
ellentmond a barátság, család, szerelem,
békés világ értékrendjének, hiszen az egész
napos munka megfosztja őket ettől. A kérdezettek
többsége ezért az első érvek felsorolása
után azonnal hozzáteszi: hiányzik az
itthoni légkör, a mama főztje, a barátok, a
család, vagyis az, ami után tényleg vágynak,
és ami az élet igazi értelme. Ennek ellenére
egyre többen vállalják a külföldi létet, hátrahagyva
házat, lakást, földet, munkahelyet,
családot, barátokat stb. Ez viszont a média
által belénk sulykolt értékek mechanikus
átvételének köszönhető, amit sorozatok,
filmek, reklámok nézése által évek hosszú
során tudattalanul átveszünk. Hiszen az a
VALAKI, akinek menő kocsi, medencés ház,
luxusutazás, nagyon jó fizetés, állandó buli,
márkás cucc dukál. Ámde, ez a felelőtlen,
a környezetétől és a saját emberi mivoltától
elidegenedett, a külső látszatot hajhászó
zombi (élőhalott) jellemzője. Vagyis ez
a fent vallott értékek abszolút ellentéte. A
nyugati jóléti társadalmak lakói tönkretették
és teszik a környezetüket, amit az utódaiknak
szánnak! A nyugati tisztaság és rend
csak látszat.
A cikkemben nem azok ellen szólok, akiket
tényleg a saját nyomoruk űzött el itthonról,
hanem azok ellen, akik immár divatból
vándorolnak el, mert nem tartják elég
élénknek, kihívónak az itthoni létet. Főleg
akkor borulok ki, amikor olyan általánosító
véleményeket hallok, hogy külföldön
több a lehetőség, nyüzsgőbb az élet, sok
mindent lehet csinálni, kedvezőbbek a feltételek,
minden sokkal nyitottabb. Ilyenkor
megrökönyödöm e sivár érveken. Ezekből
a válaszokból ki lehet hámozni, hogy semmi
konkrét előnyt a jobb fizetésen kívül az
adott személy nem tud igazán felsorolni, és
a savanyú a szőlő pszichológiai hatást elkerülendő
– saját magát becsapva – általánosságokkal
áltatja magát. Az ilyen beszámolókat
hallgatva felrémlik bennem a céltalanul
bolyongó hétvégi plázatömeg, akik nem
tudnak mit kezdeni magukkal, azaz pontosítanom
kell: vagyis nyüzsögnek a kedvező
feltételek (árleszállítások) között, és apróságok
vásárlásával kárpótolják magukat, mert
a lehetőségek közül csak az olcsóbbakat
engedhetik meg maguknak! Lehet, hogy az
előző mondatomban keményen fogalmaztam,
de ezt csak azért teszem, mert tényleg
odafigyelek azokra, akiknek mondanivalójuk
van. Ugyanis, akik korábbi, itteni életükhöz
viszonyítva sokkal jobban élnek, azok
konkrét példákkal támasztják alá eredményeiket,
vagyis hogy kedvezőbb körülményeket
tudtak teremteni maguknak. Ilyenkor
felsorolják, hogy többet utaznak, újabb
egyetemi vagy szakmai tanulmányokba
kezdtek, lakást vagy házat vásároltak, privát
iskolába tudják járatni a gyermekeiket,
ilyen vagy olyan klubok tagjai, színházba,
koncertekre járnak, sokat sportolnak, a
helyi társadalom szerves részei lettek vagy
szakmai karriert építettek stb., és nem csak
„megbecsült”, érthetőbben fogalmazva,
álfigyelmességből megtűrt gastarbeiterek
lettek.
Hogy honnan merészelem mindezeket
leírni? Saját tapasztalatból.
A szüleim német vendégmunkások
voltak. Amíg haza nem költöztünk,
tízéves koromig alig láttam őket
hétköznap, mert annyit loholtak a
munkájuk után. A hétvége számukra
a heti bevásárlásból, főzésből,
mosásból és a fáradtság kipihenéséből,
alvásból, erőgyűjtésből állt.
Akkoriban nagyon hiányoltam a
rendszeres családi együttléteket.
Bár szeretetet rengeteget kaptam,
a mindennapi élményeimet csak a
testvéreimmel tudtam megosztani. Ezért
élveztem gyerekként az itteni, a nagyszülőknél,
rokonoknál töltött szüneteket, ünnepeket.
Mert itt még létezett a mindennapos
együttlétek építően bensőséges hangulata.
A szomszédok, ismerősök, atyafiak
sajátként kezelték az utcabeli gyerekeket.
Nemcsak etettek, itattak bennünket, hanem
neveltek és tanítottak minket. Ez ma
már egyre inkább elveszőben van nálunk
is. Nyugaton azonban ilyesmit sohasem tapasztaltam.
Ezért állítom azt, hogy akinek az
értékrendjében az első helyen a következő
értékek állnak: család, barátság, szerelem,
békés világ, azoknak a nyugati hajsza, magasabb
életszínvonal nem ezt fogja hozni.
Csupán akkor, ha a felső tízezerbe kerülnek!
Nem ítélkezni akarok, hanem csak a
külföldi áludvariasság, álhumanizmus látszatáról
szeretném lerántani a leplet. Ezzel
nem az itthoni helyzetet akarom fényezni,
hiszen nagyon is tudatában vagyok annak,
ha valaki nem tartozik valamilyen politikai
holdudvarhoz, akkor nehezen tud érvényesülni.
Viszont még mindig sokkal emberségesebbnek
tartom nálunk a családi és baráti
viszonyokat, mint a rohanó nyugaton. És
ennek számomra nincs pénzben kifejezhető
ellenértéke!
WILHELM József
2018. június 7. 25