Családi Kör, 2018. június 21.

PORTRÉ
„Nem fuldoklom, csak
megpróbálom kiinni az óceánt”
Rendhagyó portré a bácsfeketehegyi Hodik Annabelláról
„Verbászon születtem, de bácsfeketehegyi vagyok” – állítja. Mondatát egy csipetnyi
iróniával is megfűszerezi. Miként a jó húslevesnek is megvannak a sajátságos összetevői,
az ő jellemének „adalékai” többek között a cinizmus, a szarkazmus, a pikáns
humor, amit előadóként „meghint púpozott kiskanálnyi” filozofikus gondolattal,
szeretetvággyal, kitűnő poétikai érzékkel, őszinte küldetéstudattal…
Mert hiszi és vallja, hogy a költészet,
az irodalom, a színház és
egyáltalán a művészetek megváltást
jelentenek az emberiség
és a civilizáció számára.
Májusban érettségiztél kitűnő tanulmányi
eredménnyel a topolyai Dositelj
Obradović Gimnázium és Közgazdasági
Iskola gimnáziumi szakán. A bizonyítványod
mellé két dicsérő oklevelet is kaptál:
egyet a magyar nyelv és irodalom ápolásáért
(versmondói és amatőr színjátszói
tevékenységedért), egyet pedig azért,
mert „ígéretes tehetségként”
öregbítetted az iskola hírnevét.
Milyen érzésekkel váltál meg az
iskolától?
– Jóllehet, sokszor kiborultam,
és sokszor bíráltam a környezetemet,
ám szerettem Topolyát (bizonyos
utcák, kávézók, padok örökké
megmaradnak emlékeimben),
és szerettem iskolába járni. Számomra
az iskola – noha ugyanúgy
féltem a doliktól és ellenőrzőktől,
és voltak „nemszeretem”
tantárgyaim, mint mindenki másnak
– a tudás tárháza volt. A tanáraimat
kivétel nélkül becsültem és
tiszteltem mérhetetlen tudásukért,
türelmükért, s azért a megértésért,
amellyel tolerálták a más
elfoglaltságaim miatti hiányzásaimat. Soha
egy rossz szót nem mondtak a versmondás
vagy a színházi tevékenységem ellen, hanem
inkább ösztönöztek, támogattak és segítettek.
Pszichológia-tanárnőm, Mengyán
Pletikosity Ildikó hívta fel a figyelmemet a
Vajdasági Tehetségsegítő Tanács pályázatára,
amelyet minden évben kiírnak, és a beérkezett
önéletrajzok és eredmények alapján
oklevéllel díjazzák a legtehetségesebb
fiatalokat. Kovács Éva magyartanárnőm
írta meg az ajánlólevelet, és végül március
28-án én is ott lehettem a szabadkai gálán,
ahol megkaptam az Ígéretes tehetség
elismerést. Természetesen olykor nekem
is voltak vitáim azokkal az osztálytársaimmal,
akik csak a dolgok felszínét látják, a
számomra érdektelen külsőségekért rajonganak,
de ez közel sem generált olyan agresszív
légkört, mint amilyen az általános iskolában
vett körül.
Ezért lettél punker, majd rocker?
– Mostoha családi háttérrel indultam el
az iskolába. Szüleim épp elváltak, anyámmal
és kétéves öcsémmel az anyai nagymamámhoz
költöztünk, és a gazdasági válság minden
átkát sikerült átélnünk. Nyomasztó érzések
gyötörtek, mert igazából fel sem fogtam,
mi történt velünk, és miért, és ebből az érzelmi
káoszból a magam módján próbáltam
A DUDÁS KÁLMÁN-VERSENY GYŐZTESEKÉNT
kievickélni. Már ekkor nagyon munkálkodott
bennem a tudásszomj, s ha valami felkeltette
a kíváncsiságomat (pl. a földrajz, a magyar),
akkor én kutattam, olvastam. Az órákon is
mindig aktív voltam, számtalan kérdésre
szerettem volna választ kapni – vagy adni a
magam olvasmányai alapján. Nem voltam
stréber, csak izgága és kíváncsi. Lehet, hogy
tudat alatt a kielégületlen szeretetéhségem
is fűtött, hogy megmutassam, én más vagyok,
mint a többiek. Vagy más szerettem
volna lenni. Nekem nem voltak új ruháim, a
régiekből kreáltam olyat, hogy az ne legyen
„tömegcikk”. Míg mások uzsonnára burekot
vettek, én iskolai „ingyenkosztos” diák voltam.
A másságom miatt a lányok folyton cikiztek,
pletykáltak rólam, így tehát inkább a
fiúkkal fociztam. Dühös voltam, sérült és sértett,
ezért, ha tehettem, nagykanállal faltam
az életet. „Csak azért is” megmutatom (a Kos
jegyében születtem)! Szenvedélyesen csináltam
mindent. De valahol legbelül, mélyen
én mindig szelíd, alázatos, szeretetre méltó
kislány akartam lenni. Ez a kettőség – a fény
és az árnyék, a piros és a fekete mágiája ma
is munkálkodik bennem.
Az elraktározott sok dühöt szerencsére
sikerült időben pozitív, kreatív energiává
alakítanod, hiszen ötödikes korodban
elkezdtél tamburázni, és tagja lettél a Pál
Ilona magyartanárnő által vezetett diákszínjátszó-csoportnak
is, valamint a szavalóversenyeken
is egyre sikeresebben
szerepeltél. Kérlek, most csak az utolsó iskolaév
eredményeit foglald össze!
– 2017 decemberében a Dudás Kálmán
Vers- és Prózamondó Találkozón
a középiskolások mezőnyében
első lettem, különdíjként pedig
egy soproni kulturális hétvégén
vehettem részt. A bácsfeketehegyi
Soma Színtársulat Ralbovszki
Csaba rendezésében színre vitte
Hamvai Kornél Kitty Flynn c. szerelmes
bulvárkrimijét, amelyben
a női főszerepet játszom. Ezért
az alakításomért Nagykikindán,
a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók
Találkozóján a szakmai
zsűri nekem ítélte a Ferenczi Ibolya-díjat.
Óbecsén, a Középiskolások
Művészeti Vetélkedőjén a beszédművészeti
verseny monológ
kategóriájában ugyancsak első
lettem. A KSZFV-n a Toldit mutattuk
be (Kovács Frigyessel és Molnár Gábor
Nórával dolgoztuk ki a tavalyi Szép Szó Műhelyben),
és a Népszínház különdíját kaptuk.
Ezzel az előadással Vácott is felléptünk
a Kaleidoszkóp Versfesztiválon, és ott is különdíjban
részesítettek bennünket a kiváló
csoportmunkáért.
A budapesti Színház- és Filmművészeti
Egyetem áprilisi rostáján kiestél. Ennek ellenére
még mindig színésznő akarsz lenni?
– A kudarc nem tört meg. A Misztrál
együttes egyik dalszövegével válaszolva:
„Jelek a homokban,/ ahová jutottam mezítláb,/
hajó a láthatáron,/de persze lehet,
hogy délibáb…”. Jövőre az újvidéki egyetemen
próbálkozom majd.
M. KREKITY Olga
16 2018. június 21.