DOKTORI DISSZERTÁCIÓ - ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti ...

eschatocollum, benne a datatio szövegalakítója, fel sem merül a kérdés, ha mégis ı e rész fogalmazója, akkor
sem kérdéses, hogy odaírja-e a hivatalosan neki járó titulust, ahogyan tenné ezt a király maga is, ha ı
fogalmazna bármilyen írásmővet, vagy teszi ezt manapság is bárki, aki a hivatalos írásbeliségben feltünteti
saját titulusát. 4. A „uicem procurabat notarii” kifejezésben a vicis nem ’helyettes’-t, ti. a notárius helyettese
(ERDÉLYI 1908: 13), hanem ’megbízatás’-t, ’tisztség’-et jelent (a notáriusi tisztséget ti. töltötte be) 95 .
Mindazonáltal annak sincs feltétlenül magyar nyelvi relevanciája, hogy Miklós püspök esetleg nem magyar
anyanyelvő (vö. TÓTH P. 2007: 34), illetve, hogy a proto- és eschatocollum mintái francia, illetıleg
lotharingiai oklevelek (vö. SZENTPÉTERY 1930: 41–3; KMTLex. 244; DHA. 148; TÓTH P. i. h.).
Az alapítólevél stílusának vizsgálata során megállapítottuk, hogy a bevezetı és
befejezı rész fogalmazója minden bizonnyal nem ugyanaz a személy. A dispositio, a
birtokadományoknak a határjárások nyomán történt leírása – amely oklevélszakaszban a
magyar nyelvő szórványok nagy része szerepel – minden bizonnyal a latinban kevésbé
otthonosan mozgó, magyar anyanyelvő fogalmazó nyelvi produktuma. A magyar nyelvi
adatok tehát kétségtelenül az ı anyanyelvét-nyelvhasználatát tükrözik?
Az alapítólevél létrejöttében – amint korábban láttuk – többféle funkcionárius is
szerepet vállalt. Joggal tesszük fel tehát a kérdést: kinek, kiknek a nyelvét reprezentálják az
oklevél latin szövegében megırzött magyar nyelvi adatok?
A határjárás során közremőködhetett a helyben élı lakosság néhány képviselıje. Lehet,
hogy az általuk (esetleg saját nyelvjárásukban) közölt nyelvi adat maradt fenn? A határjáró
tisztviselık (vö. az alapítólevél szövegében kétszer is említett ministri regis) talán egyetmást
rögtön latinul jegyeztek fel (ezek magyar nyelvi emlékként örökre elvesztek), de több
mindent nyilván úgy rögzítettek, ahogy hallottak és megértettek: anyanyelvükön,
magyarul. E feljegyzések nagy valószínőséggel így kerülhettek át az oklevélbe (talán ez
bizonyos kettıségeknek a magyarázata is, pl. fee ~ fehe stb.), ezek az elemek tehát az ı
nyelvük-nyelvváltozatuk reprezentánsai lennének? Igencsak elképzelhetı, hogy a
dispositio anyanyelvő – mert kétségkívül anyanyelvő: igazolja ezt a számos, a
késıbbiekben vizsgálat alá veendı nyelvi interferencia-jelenség – fogalmazójának saját
nyelvi készsége és kompetenciája sem hagyta érintetlenül e nyelvi elemeket. Saját
nyelvváltozatának egyes jellemzıi érvényesülhettek pl. a névszerő körülírások
szerkesztésében, az esetleges egységesítési törekvésekben (nem feltétlenül csupán a
fentebb említett magyar-latin névválasztás-névszerkesztés tekintetében, de esetleg a
magyar nyelvi elemek egymásra vonatkozásában is), ezt rekonstruálni szintén nem tudjuk.
Végezetül a fogalmazványról tisztázatot készítı scriptor szintén alakíthatott a szövegen
(akár az anyanyelvi szórványokon is), amint ezt tanulmányozható is pl. a Tihanyi összeírás
fogalmazati és hiteles példányának összevetése által.
A felsorolt anyanyelvi rétegeket az alapítólevél szórványainak tekintetében – csupán az
oklevél hiteles példányának a birtokában, a feljegyzések és a fogalmazati példány
hiányában – nemigen van esélyünk elkülöníteni. Így végsı soron nem tudjuk
megválaszolni a feltett kérdést: „Kinek, kiknek a nyelvét prezentálják az alapítólevél
szórványai?” Az azonban kétségtelen, hogy a fennmaradt szórványok m a g y a r
a n y a n y e l v ő n y e l v h a s z n á l ó k n y e l v i p r o d u k t u m a i.
95 Helyesen ifj. HORVÁTH 1955a: 148; ugyanígy: ÉRSZEGI szövegfordításai stb.
42