Erfolgreiche ePaper selbst erstellen
Machen Sie aus Ihren PDF Publikationen ein blätterbares Flipbook mit unserer einzigartigen Google optimierten e-Paper Software.
A múzeumi témán és a portrékon kívül a fotóknak van egy tematikusan nehezen<br />
meghatározható csoportja. Mi tartozik ide?<br />
A fotós művek harmadik csoportját „különálló munkáknak” nevezném. Ez az a<br />
bugyor, ahova az összes eddig nem tárgyalt munka kerül. De nem csak erről van<br />
szó. Elsősorban a kicsit későbbi, 1978 és 1981 között készült művekről, melyeken<br />
egyre nagyobb szerepe van a szövegnek, és amelyeket a végén már az újrakezdett<br />
festéssel párhuzamosan csináltam. 1975 és 1978 közt a „Múzeum” és „Portré” témák<br />
mederbe terelték az erőimet, a munkák sorban egymásra épültek és most jól<br />
bemutathatóak. Azonban 1978 után egyre kevésbé találtam ilyen jótevő medret,<br />
az érdeklődésem pedig úgymond szétáradt. Az a feszültség kezdett dolgozni bennem,<br />
ami aztán a nyolcvanas évek új festészetének formájában kirobbant belőlem.<br />
A fotókkal szemben a szöveges megfogalmazás került tehát túlsúlyba, mert az<br />
valahogy alkalmasabb volt a csapongó képzelet számára. Tulajdonképpen igazi<br />
átmeneti anarchia tört ki a fejemben. Azt olvastam, hogy a bábban nem úgy lesz<br />
a hernyóból pillangó, hogy a hernyó fejének lepkeszeme nőne, meg pödör nyelve,<br />
a hátán szárnyak és a sok hernyóláb helyett a hat lepkeláb. Nem, a hernyó teljesen<br />
felbomlik, és csak tápanyagként szolgál az addig a testében hordozott lepkekezdeménynek.<br />
Az elbomlott anyagból új lény épül fel. Valami ilyesmi történt velem<br />
1978 és 1981 közt. Nem a múzeumi vagy a portréfotók lettek festményekké, hanem<br />
először kitört az anarchia. A szép, pedánsan felépített koncepciók feloldódtak valamiféle<br />
szövegáradat-kocsonyává, és aztán ebből alakult ki a festés koncepciója.<br />
Egészen 1984-ig nyomtam a szövegeket, az írásokat és az előadásokat, pedig akkor<br />
már javában festettem. Csak akkor értettem meg, hogy a szöveg és a szervezés<br />
mondjuk Hegyi Lóránd feladata, nem az enyém. Az enyém a festés. Hirtelen megláttam,<br />
hogy addig mennyire zavart a festésben ez a szövegekkel – az ideológiával<br />
– való fellépés.<br />
Ezt az időszakot egy formális felosztás szerint fotós és festő szakaszra bonthatnánk.<br />
Még ha a festésről át is álltam a fotóra, 1973-tól 1978-ig gondolatilag egyenes<br />
vonalú időszakot látok, a szociologizáló festményektől a múzeumi- és portréfotók<br />
végéig. 1978-tól 1984-ig azonban egy bizonytalanabb vonalú, útkereső korszak következett,<br />
majd újra egy hosszú, egyenes, jól mederbe terelt festőszakasz, amely,<br />
úgy érzem, tulajdonképpen mindmáig tart. 1990 körül, amikor a realista festésre<br />
áttértem, már nagyon vigyáztam, hogy ki ne törjön az anarchia.<br />
Hogyan lehet egy ilyen anarchikusabb szakaszt kiállításon jól bemutatni?<br />
Nem könnyű kérdés. A kiállítás a 1978–84-es időszak munkáit épp csak érinti.<br />
Amit ebből bemutatok, inkább csak utalás jellegű. Főleg szövegekről lenne szó,<br />
nem is rövidekről, ezeket nem könnyű kiállításon tálalni. De találtam például egy<br />
nagyszámú akvarellsorozatot, amelyen krumpli-formák festését próbálgatom. Engem<br />
is meglepett, hogy 1980–82-ből valók, mivel úgy emlékeztem, hogy ilyen zárt<br />
formák festésével csak 1986-tól kezdve foglalkoztam. Már csak azért is, mert képeimen<br />
a nyolcvanas évek elején egyelőre még nem a zárt forma, hanem a festéssel<br />
Szöveg és kép. Szeretek könyvvel a kezemben... /<br />
Text und Bild. Mit einem Buch in der Hand…<br />
1978<br />
fekete-fehér fénykép / schwarz-weiß Fotografie<br />
Hazafelé / Heimwärts<br />
1983<br />
olaj, vászon / Öl auf Leinwand<br />
190×284 cm<br />
gerjeszthető jelentésbőség fokozása, tehát pont egy nagyfokú nyitottság érdekelt.<br />
A festés ugyanis a fotóhoz képest igazi jelentéshalmozásra csábított. Nem is csak<br />
a tudati szinten, hanem főként azzal, hogy indulati és ösztönös elemek áradatát is<br />
könnyen felfogja. Kissé képletszerűen akkor ezt úgy mondtam magamnak, hogy<br />
míg a tautologikus fotókkal jelentés-minimalizálásra, a nyolcvanas évek elején kipróbált<br />
festéssel jelentés-maximalizálásra törekedtem. A monoszémikus tautológiától<br />
a poliszémikus expresszivitáson keresztül a pánszémikus, zárt oválokig: ez volt<br />
az 1975–86-ig lezajló parforce tour nyomvonala. Az analitikus fotókkal némileg<br />
belekóstoltam a jelentés keletkezésének megfigyelésébe, óvatosan boncolgattam a<br />
múzeum csendes világát. A festés viszont olyan váratlanul és olyan nagy erővel<br />
zúdította rám a jelentések tömegét, hogy szinte azzal kellett küzdenem, hogy el ne<br />
sodorjon. Másrészt úgy éreztem magam, mintha egyszer csak egy nagy zenekar<br />
előtt állnék, és ha csak zavaromban vakarom is meg a fejem, már fel is harsannak a<br />
kürtök, mert beintésnek veszik. Ennek a csodának egy ideig nem lehetett ellenállni.<br />
Mi volt ezeknek az új képeknek a témája?<br />
A kérdés persze az volt, hogy ezt a jelentésáradatot milyen alapmintára fűzöm föl?<br />
Organikus, szimmetrikus formák mellett döntöttem. Eszembe jutottak Bak Imre<br />
tíz évvel azelőtti NAP-MADÁR-ARC képei. Hasonlóan többértelmű alapmintákat<br />
kerestem én is, mint például emberarc+állat+tájkép. Míg Bak Imre a képei jelentését<br />
nagyon sterilen tartotta, addig én hagytam, hogy vaduljon el a kert, nőjön csak<br />
minden dudva, amit odahord a szél. A szimmetrikus alakzatot két, külön táblára<br />
bontottam. Tudtam, hogy ezek akaratlanul is különbözni fognak egymástól, és ez<br />
is értelmezés-többletet jelenthet. Ezt az elképzelést aztán megtartottam egészen<br />
2002-ig, és ma újra alkalmazom bizonyos mértékig. A különböző festői képelemekről<br />
és mozzanatokról pedig azt gondoltam, hogy a minél nagyobb jelentéshozam<br />
érdekében legyenek a lehető legaktívabbak. Lázas gyorsasággal legyen festve az<br />
egész, és hiperaktív kisugárzása legyen. Ez némileg arra az ötvenes évekbeli zenei<br />
elvre emlékeztet, amikor a mű minden egyes hangja az előző hangokkal szemben<br />
maximális hírértékű kívánt lenni. Vagyis, hogy az egyes hangoknak a lehető legnagyobb<br />
mértékben kell különbözniük egymástól. Az elv maximalizmusa megejtő<br />
– a zene sajnos elviselhetetlen. Valahogy én is így jártam ezekkel a képeimmel.<br />
Mindez persze sok tekintetben jellemző volt általában is a nyolcvanas évek első<br />
felének „új festészetére”, nemzetközi viszonylatban is.<br />
Ahogy leírod a nyolcvanas évek elején készült munkáidat, abból arra lehet következtetni,<br />
hogy nagy feszültség dolgozott benned.<br />
A kínálkozó okok közül egy igazán érdekes: szerintem a rendszerváltozás előszelét<br />
éreztem. Azt, hogy tenni kéne valamit, és most lehet is, túllépni a belénk épített<br />
gátlásokon, a rendszerrel szembeni meghunyászkodást illetően, de az underground<br />
önkorlátozó etikáját illetően is. Ezzel a szándékommal természetesen nem<br />
voltam egyedül. Meglepően sikeresek lettünk, és nagyon gyorsan elértük, ami<br />
50 51
Change language