Nézőpontok : fiatal kutatók tanulmányai - MTA Szociológiai ...

● Nézőpontok ● Kucsera Csaba ●
magányosnak érezze magát. Rizikócsoportnak lehetne inkább nevezni az egyedül élő idősek csoportját a
magányérzet kialakulása szempontjából.
E tanulmány a magány-értelmezések és a magányérzettel való megküzdési stratégiák sokszínűségét egy
rizikócsoportban végzett mélyinterjús kutatás adataira épülve mutatja be.
A KUTATÁS HÁTTERE, MÓDSZERTANA
A tanulmány 30 fő, 76-86 éves egyedül élő budapestivel felvett mélyinterjú alapján készült, 32 mélyinterjú
adatainak elemzésével. Az interjúk 2003-ban és 2004-ben lettek felvéve egy az Európai Unió támogatásával
készült kutatás (ENABLE AGE) keretében. Az intézményi hátteret az MTA Szociológiai Kutatóintézete
biztosította, a kutatást Széman Zsuzsa vezette, a mélyinterjús felvétel szakmai-módszertani irányítása és az
adatok elemzése Kucsera Csaba feladata volt.
A mélyinterjúk középpontjában az egyedül élő nagyvárosi idősek életminősége állt, és ennek a komplex
témakörnek az egyik vetülete az életük társas dimenziója volt, melyben a magányra vonatkozó kérdések is
felmerültek. Az adatfelvételhez és -elemzéshez a Kathy Charmaz (2006) nevéhez köthető konstrukcionista
megalapozott elmélet módszertani apparátusa (Kucsera:2008b) nyújtotta a keretet.
MAGÁNY-ÉRTELMEZÉSEK ÉS MEGKÜZDÉSI STRATÉGIÁK
Magány-értelmezések
Összhangban a Peplau és Perlman (1978) tanulmányban lefektetett magányfelfogással, e kutatás egyedül élő
idős résztvevői közül nem volt jele a magányérzetnek azoknál, akiknek a társas igényüket kielégítő
kapcsolatrendszere volt. Némelyeknél ez egy kiterjedt és aktív kapcsolatrendszerrel valósult meg, másoknál
pedig csak egy nagyon szűk körre korlátozódó kapcsolatokkal, sőt, olyan is volt, akinek nem is volt
különösebben aktív kapcsolatrendszere 2 . Ám az utóbbiakra az volt a jellemző, hogy nem is törekedtek
különösebb kapcsolattartásra, így a társas kapcsolatok hiánya csupán analitikai értelemben volt „hiány”, mivel
nem is volt rá igényük nem érezték magukat magányosnak.
A magányérzetről beszámolók pedig a társas kapcsolatok terén megélt hiányérzettel érzékeltették a
magányukat. Ezt az érzést Lajos (85) szavai illusztrálják.
Lajos: El vagyok valahogy szigetelődve, és már annyit gondolkoztam rajta, hogy valahova kéne járni,
elmenni emberek közé... [...] Nem nagyon mozdulok ki a lakásból. Majdnem, sajnos, azt mondják rá, az
ember olyan, mint a remete.
Egyértelmű, hogy Lajos magányosnak érzi magát, annak ellenére, hogy állapotát a „remete”-léttel írja le, ami
inkább egyfajta önkéntes elvonulást, kivonulást jelentene a társadalomból (ezért kevéssé találó a hasonlata).
De az igénye meglenne a társas kapcsolattartásra, ám az nincs kielégítve, és ezért érzi magát társas értelemben
elszigetelve – magányosnak.
Az idősek életének jelentős része területileg már csak a lakásra és a közvetlen lakókörnyezetre koncentrálódik,
melynek személyi (fizikai kapacitás-csökkenés, pszichológiai gátló tényezők stb.) és környezeti (akadályokkal
tűzdelt közlekedési útvonalak, kortárs csoport szűkülése stb.) okai egyaránt lehetnek. Ezért kiemelt szerepe
lehet a közvetlen szomszédság szerepének, amely egy olyan mikroközösségi integrációt biztosíthat az egyedül
élő idős személy számára, amely megakadályozhatja a magányérzet kialakulását.
2 Összhangban azzal, hogy nagyon eltérőek az egyéni igények a társas érintkezésekkel kapcsolatban (Forgács 1997).
12