Nézőpontok : fiatal kutatók tanulmányai - MTA Szociológiai ...

● Nézőpontok ● Kucsera Csaba ●
Krisztina: Áldom a sorsot, azért, hogy ha egyedül is vagyok, nem érzem magamat elhagyatottnak.
Elfoglalom magam, próbálom a gondolataimat. Sokat olvasok, keresztrejtvényt fejtek, próbálom az
agyamat karbantartani, amennyire lehet. Talán ez egy jó tulajdonságom, hogy úgy mondjam – nevetni
fog – elég jó társaság vagyok magamnak.
Klára (77) életének pedig a célok kijelölése, értelmes tevékenységek végzése ad értelmet: tudatosan vigyáz a
lelki egészségére, hogy nehogy feleslegesnek érezze magát, az életét.
Klára: Rettenetesen vigyázok arra, hogy nehogy úgy keljek fel reggel, hogy: „Minek? Minek keltem
föl, nincs semmi dolgom.” Ettől irtóznék. Inkább a minden napi akármi. Irtóznék a gondolattól, hogy
felkelek, és nem tudom, hogy minek. Csinálok magamnak, lehetőleg olyat, amihez kedvem van. Hát
ebbe jön olyan is, amihez nincs. Hát istenem, mindig is volt.
Ezek közé a tevékenységek közé szinte bármi tartozhat („inkább a mindennapi akármi”), mert a lényeg az, hogy
e tevékenységek végzése közben le tudja kötni magát gondolatban is (ez utóbbin van a hangsúly), de azért nem
árt, ha örömét is leli benne.
Az unalomkerülő és örömforrás-kereső tevékenység magánykerülő stratégiája mellet olyan új típusú részvételi
formákat is be lehetett azonosítani, amelyek egy elvontabb közösségi – társadalmi – részvételnek feleltethetők
meg.
Az egyik ilyen például a citoyen attitűdből eredő társadalmi részvétel – melynek során egy nagyobb közösségbe
tartozónak érzik magukat –, mely többekre is jellemző volt, többeket is foglalkoztattak a közügyek és a
társadalmi problémák, például Istvánt (78) is.
Int.: Mi kellene ahhoz, hogy az ember magányosnak érezze magát?
István: Hát... Ugye, otthon marad, nem érdekli semmi, mittudomén könyveket vagy folyóiratokat
olvasni. Nincs érdeklődési köre, mittudomén, a napi események és hogy az országban mi történik. Én
szeretek ilyenekkel foglalkozni. Híradó, hírek, satöbbi. És akkor az ember valamennyire jól érzi magát, és
ki tud kapcsolódni az egyhangú dolgokból.
István gondolatmenete szerint, ha nem foglalkozna a társadalmi (köz-)ügyekkel, akkor ezzel magát rekesztené
ki a társadalomból, ebből a makroközösségből, és ezzel tulajdonképpen önmagát taszítaná magányosságba.
Itt kell megemlíteni a passzív szemlélődés fontosságát, amely a közösséghez való tartozás szubjektív érzetét
képes erősíteni, ezzel is oldva a magányt. Aranka példáján keresztül már látható volt ennek a fontossága, ő
arról beszélt korábban – egy közvetítőn keresztül –, hogy hiányolja ezt a lehetőséget az idősek otthonában,
ahová beköltözött. A régi lakásából akár már az ablakon kinézve, az utca forgatagát passzívan szemlélve is
oldható lett volna Aranka magányérzete, de az idősek otthonának steril, ingerszegény környezete csak
ráerősített az ő magányérzetére.
Volt más is, aki ezt fontos, a közösségi részvételét segítő aktusként hivatkozott erre a tevékenységére. Ezeknek
az ablakból felügyelt tereknek (surveillance zone) a jelentősége az idősek szimbolikus társas részvételében a
társadalomkutatók számára ismert, de az idős személyre a környezete könnyen rásüti, hogy „csak”
kíváncsiskodik (Rowles 1981).
Egy másik típusú magányoldási stratégia a nosztalgikus időutazás gondolatban azokba az időkbe, amikor még
aktív és boldog társasági életet éltek. Lajosnak (85) például, aki gyakran érzi magát magányosnak, az segíti
oldani a magányát, amikor felidézi a régi emlékeket, azokat az időket, amikor még a telekszomszédjaival együtt
rendeztek bulikat, nótázásokat.
20