Nézőpontok : fiatal kutatók tanulmányai - MTA Szociológiai ...

● Nézőpontok ● Kucsera Csaba ●
Jelenlegi egyedülléte tehát nem okozott benne elszigeteltség-érzést, elhagyatottságot, magányt: már
habituálódott a helyzethez. A magány – társas magány formájában – inkább a korábbi életszakaszára volt
jellemző, pedig akkor férjnél volt, de az igényéhez képest mégsem töltöttek együtt elég időt.
Norbert Elias magányfelfogását is kitűnően illusztrálják Natália szavai, mert Elias (2000) szerint akkor tekinthető
valaki magányosnak, ha az érzelmi alapú kapcsolataiban hiányérzete van, és ez akár olyankor is bekövetkezhet,
ha egyébként vannak körülötte emberek, de azok nem jelentenek számára semmit.
Magánnyal szembeni megküzdési stratégiák
A magányérzet rontja a pszichológiai jól-létet, az életminőséget. A magányérzet együtt járhat egyfajta megélt
bizonytalansággal és kudarcélménnyel; sérülékenység-érzettel; frusztrációval és szorongással; elhagyatottságérzetettel,
az érzelmi támogatásigény és a valakihez-valamihez tartozás igényének kielégületlenségével;
valamint az identitás ápolásának-megerősítésének nehézségeivel. Ezeket a kellemetlen és súlyosabb esetben
destruktív erejű érzéseket, tapasztalatokat ezért a kutatás résztvevői igyekeznek megelőzni, elkerülni vagy
csökkenteni – magánykerülő megküzdési stratégiákat alkalmazni.
A megküzdés (coping) tulajdonképpen az a stresszt csökkentő vagy megelőző válaszreakció, amely lehet
kognitív, pszichológiai vagy magatartási minta, azaz nem feltétlenül a cselekvés szintjén jelenik meg, és nem
feltétlenül egy tudatos stratégia része (Susánszky és Szántó 2003; Thoits 1995).
A kutatás során beazonosított magánykerülő megküzdési stratégiák három fő csoportba sorolhatóak: társas
interakciókra irányuló, nem-személlyel való interakciókra irányuló, és kifinomultabb, befelé megélt
magánykerülő megküzdési stratégiák. Ezek egy részét már a gyakorlatban is alkalmazzák, egy másik része csak
gondolatkísérlet szintjén létezik vagy létezett.
Elsőként a magány oldásának lehetőségét a személyközi interakciók keretei között elképzelő stratégiákat
mutatom be.
A kutatás résztvevőinek egy része a magányát idősek klubjába járással vagy idősek otthonába költözéssel
oldotta volna. Volt, aki már jó ideje tervezte, hogy kilépjen az önjellemzése szerinti „remete” életmódból, és
felkeressen egy klubot, de olyan résztvevője is volt a kutatásnak, aki már az interjú idején is aktívan klubba járó
volt.
István (78) annak kapcsán hozta ezt szóba, hogy mennyire eltért a még a fiatalabb korában elképzelt időskora a
most ténylegesen megélttől. A legfontosabb eltérést éppen az jelentette, hogy egyedül maradt – elvált – idős
korára.
István: Hát erre nem gondoltam, hogy teljesen egyedül fogok élni. Hogy elválok, meg mittudomén,
magányos életet élek. Már úgy értem, hogy egyedül élek.
Int.: A kettő nem ugyanaz?
István: Hááát, a kettő... Lényegébe’ van azért különbség, mert feltalálom magam, és ismerősök
vannak lényegébe’. Úgy érzem, hogy nem vagyok annyira magányos. Úgy érzem, hogy feltalálom
magam, mert elmegyek az idősek klubjába, beszélgetünk, ez-az.
Istvánnak van azért egy kismértékű magányérzete, mint mondja, úgy érzi, hogy „nem annyira” magányos.
Kudarcként éli meg, hogy idős korára egyedül maradt, és egyfajta kapcsolat-deficitje van az igényéhez képest,
de amennyire tudja, próbálja azt csökkenteni közösségbe járással, ahová egy azóta már elhunyt barátja vitte el
először néhány éve.
Az idősek otthonába költözéssel járó radikális életforma váltáshoz nyomós indíték kell, ezért általában
valamilyen kényszerhelyzet megoldásaként merül fel opcióként, és ez a kutatás résztvevőinél az egészségi
állapotban bekövetkező kedvezőtlen fordulatot jelentette általában, emiatt néhányan már készültek is a
14