2007. október - Niton

NOBEL-DÍJAT ÉRDEMELT VOLNAAz író mindennapjait főzéssel és kertészkedésselis töltötte. A postás mindennaphozott számára egy liter tejet, a címéreérkezett leveleket és egyéb küldeményekmellé. Eleinte csak petróleumlámpa világította kis házban. Minthogy Németh Lászlóorvos volt, naponta ötször is megmérte avérnyomását: tanulmányban foglalta öszszetapasztalatait a stresszhatásról – ilyenszempontból is rendkívüli az életműve,nem szólva „Kertmagyarország” szemléletérőlés azokról a mesterien, szikrázóértelmességgel és világosan, szinte fénytsugárzó stílusban megírt munkáiról, melyekegy mélyen érző és nagy távlatokbangondolkodó huszadik századi magyar lelkénekvisszhangjai.Befejezésül álljon itt Németh László néhánymegnyilatkozása. A szemelvényeket aNémeth László élete képekben c. albumbólválogattam: a szövegrészt az író felesége ésÁgnes lánya állította össze. A könyv 1985-ben jelent meg.Két helye van Magyarországnak, ahová a tájgyógyító harmóniája miatt mindig vágyakoztam:az egyik Pécs, a másik a szomszédBalatonfüred... Annak a nyugodt zugnak aképr, amely egy életen át ott vándorolt előttem,most a füredi hegyek hajlatai alatt lebeg.Ahol minden van: város és szőlőskert,magány és egy kis társaság, s ha szükség leszrá, szívkórház.Magda lányomék egy nyári kirándulásonmegálltak az Apáti tető alatt , a Balatonranéző lejtőn, s eltökélték, hogy ott építenekházikót maguknak. Alig készült el a csurgófalú kőház, ott maradt gazdátlan, s misem volt természetesebb, mint hogy a régkeresett idillt itt kössem össze az elhagyottbirtokocska őrzésével és gondozásával. Ahely remeteségnek alkalmasabb volt, mintbetegazíliumnak. A kis telepen, mely tán ahajdani tihanyi csatorna sajkásaitól kapta anevét, az év nagy részében alig hét-nyolcanéltek, az élet hajótöröttei, mint magam is.Régi vágyam, hogy az év négy szakát egyszerkinn, a természet szomszédságában, egy helyentölthessem el,egy csomó növény életétnapról napra részletében megfigyelhessem.A bágyadt boldogság: hogy itt lehetek egygyönyörű tájon, hogy mégis megértem, legyenegy kertem, amelynek minden fájávalgyöngéd személyes viszonyban vagyok, sőta régi harcostársam is itt van velem...Nagyon boldog vagyok ebben a piciny, rámszabott remetelakban – mint a pőre csiga, haházat raknak a hátára.Az irodalom, mint egy ködökbe vesző tengerpart,egyre jobban elmarad mögöttem...életviszonyaim boldoggá tesznek, mintVásárhelyen, megint egy vágyott szigetre,ott a pedagógiába, itt a kertbe száműztekellenségeim, melyet nélkülük nem értemel volna. Ellával is rég éltünk ekkora összhangban...minden jó volna, csak egy kiserő kellene, a normál nap létrájában biztosabblábbal s kevésbé szédülős fejjel mennifölfelé.Mindenki azzal repül, amivel tud. Az én szárnyama betű volt, ebben bomlottak ki gondolataim,ebben tisztultak fel érzéseim. Hogy amagasban maradjak, magasabbra jussak,ezért kell most is írnom midőn az írás nemközlés többé, ahogy sohasem volt az.Batta György„Azt, hogy az én egész munkásságomegy mű s az egyes munkák annak csaka fejezetei: egyre többen látják. Azt ishelyesen állapították meg, hogy műfajaimcsak egy egyetemes kifejezőkészségkülönféle irányú megnyilatkozásai snem a műfajok, hanem az egész mű felőlkell megközelíteni őket. Osztályoznién legföllebb úgy tudnám munkáimat,hogy melyikben léptem a legnagyobbat,vagy melyikben adtam, kínáltam föl azembereknek a legtöbbet. Nos a regénybena Gyász volt az első nagy lépés, tanulmányban,gondolkodásban a Tanú.Utána a vásárhelyi ugrás volt a legjelentősebb,ezt persze nem lehet egy műfajbabelegyömöszölni: szétoszlik regényre/Iszony, Égető Eszter/, drámára /Széchényi/s pedagógiára. Ha a társadalmihaszna felől nézem őket: megint a Tanúadta a legtöbbet: egy nemzedéket szoktatottrá egy magasabb igényű olvasásra.Utána azok a műveim következnek,amelyek arra próbálták az embereketmegtanítani, hogy foglalkozásuk kényszerét,életük csapásait mint alakíthatjákát játékká, laboratóriummá. A közvéleménnyelellentétben, én ezek közül a hipertóniárólírt leveleim becsülöm a legtöbbre.Az újabbak közül tán az olyanokat,mint a Vallomás nevelésről, amelyekéletem központi ügyét, mint életreceptetpróbálták továbbadni. A tökéletesség– a Gyász, az Iszony, a Sámson érdeme– csak harmadsorban következnék.Az ő tökéletességüknél büszkébb vagyokegy-egy olyan írásomra, mint a Szárszóibeszéd, amelyben a perc nagysága, a figyelmeztetéskomolysága és kockázatatulajdon erkölcsi szintem fölé emelt.”ITTHON 15