2007. október - Niton

ÚTIRAJZOKdíszek, színek. Még egy kiváló tulajdonságátkell megemlítenünk: pompás az akusztikája.Ezt úgy állapíthattuk meg, hogy MolnárOttó útitársunk, az ipolybalogi Szent Koronakórus karnagya megszólaltatta orgonáját.Ámulatba ejtő volt! Hát még mikor csatlakoztunkmuzsikájához, kérve Istent, hogyáldjon meg bennünket!Ebben a bizakodó hangulatban értünk túránkutolsó előtti állomására, Zrínyifalvára.A település közepén álló emlékoszlopot félkörívbenálltuk körbe, itt is meghallgattunkegy-két, a hely szelleméhez illő költeményt(Varga Mária, Funk Rita), és megintcsak dr.Csáky Károly kiselőadását a költő Zrínyiről.Himnuszunk eléneklése után Kati Kristóf,legfiatalabb utastársunk és Krasznica Lászlóaz oszlop tetejére helyezték a „Ne bántsd amagyart!” feliratú nemzetiszín szalaggal díszítettkoszorúnkat. Az emlékoszlop egyébkéntannak állít emléket, hogy a hagyományszerint a falu határában levő erdőben támadtameg Zrínyi Miklóst a vadkan és ejtettrajta halálos sebet 1664-ben.Mielőtt végleg elbúcsúztunk volna a nyugathorvátországiemlékhelyektől, megálltunkmég Csáktornyán, amelynek várában – alegújabb horvát vélekedések szerint – születetta költő Zrínyi. Nem foglalunk állástebben a kérdésben, nekünk elég annyi, hogyez a vár és város is magyar történelmi múltunknakegy darabkája. Jó tudni ezt annakellenére, hogy mára ez a város is – Varasdhozés annyi más, a Nagy-Magyarország volt területénfekvő városhoz hasonlóan – szintekizárólag horvát (vagy más, idegen) nyelvűlett, megőrizve ápolni és továbbadni magyaremlékeinket mégis minden magyar emberkötelessége. Vagy nem így van?A közismert, fájdalmasan meghatómagyarnóta szövege egyes számban, szívhezszólóan szól hozzánk. A Palóc Társaságnyári zarándoklatán 44-en éreztük eztígy, amikor felkerestük az I. világháborúshadszíntereket a szlovéniai Karszton és aszomszédos, de már Olaszország területénfekvő Doberdón.Doberdó. Ne kételkedjünk hinni, hogy anév még ismerősen cseng sokak fülében.Talán a fenti dalnak köszönhetően, talánZalka Máté Doberdó c. regényének köszönhetően.Hol keressük a térképen? Ott,ahol Olaszország és Szlovénia országhatárahúzódik, az Isonzó (szlovénül Soča) folyómentén. Magassága a 300 m-t is alig éri el,mégis a Görzi (Gorozia)-medence meredekpontja, amely uralja a tengerig húzódólapos térséget.„A Doberdó név számunkra nemcsak a falutjelentette – olvasható a fenti regényben -, hanemaz elterülő lapos, tíz-tizenöt kilométereshosszúságú, dél felé nyúló fennsíkot is. Eza gyér növényzetű sziklás vidék volt az olaszfront isonzói szakaszának egyik legtöbb vértőláztatott területe... az egész frontszakasztDoberdó névre keresztelte a magyar katonaság,mert ez a doboló szóra emlékeztető névfelidézte képzeletében a szüntelen pergőtüzet,a vérfergeteget. A Doberdónak már tizenötvégén is elég gyászos híre volt a hadseregben,de tizenhat elején ez az elnevezés egyértelművolt a halálmezővel.” Döbbenetes sorok!A szlovén főváros után a Nova Goricáhozvezető autópályáról balra lekanyarodvaközelíthetjük meg a szlovén Karsztot. Mármessziről látszik Stanjel vára, iránymutatónaksem rossz. Ide igyekszünk. Idősebbhelyiektől érdeklődünk, merre találjuka katonatemetőt. Tekintetük nemcsak anyelvismeret hiányából fakadó értetlenséget,de némi bizalmatlánságot is kifejezett.Szerencsénkre egy szüleinél nyaraló egyetemistaés Szórád Mária, ipolysági angolnyevtanár utastársunk szóváltása eredményeképpen,Dušan (így mutatkozott be)elvezetett bennünket a stanjelei első világháborúskatonatemetőbe.Mély völgyben fekszik, fölötte emelkedik avár. Sík, enyhén meghajló terület, a lekaszáltfű rendekben fekszik. Lassan lépdelünkrajta, tudjuk, alattunk katonák nyugszanak.A háború alatt a várban katonai kórházműködött. Azokat temették ide, akik ottmeghaltak. Sírjukat fakeresztekkel jelölték.A fakeresztek régesrégen elkorhadtak. Asírhalmok elsimultak. Dús fű nő a síkon.„A sírokon nőtt virágok is mosolyognak a tavaszban”(Juhász Gyula). A II. világháborúelőtt szép kerítéssel vették körül a sírkertet,mára ebből is csak hírmondónak maradtmeg néhány, kardokkal díszített kőoszlop,egy-két kőtábla. A temető fő helyén azonbanmonumentális, gránit alapzaton állóemlékmű vigyázza az itt nyugvó osztrákés magyar katonák álmát. Homlokzatátaz osztrák és magyar címer díszíti. Alattalatinul olvasható a felirat: „Filiis optimis– patria grata”. Vagyis: „A legjobb fiainak– a hálás haza”. Páj Irénke Szép Ernő versévelemlékezik a hősökre. Vanda Katalinés Antal Veronika a koszorúnkat helyezi elaz emlékművön. Valamennyien szívből éskönnyekkel küszködve énekeljük: „Isten,áldd meg a magyart...” Utolsó pillantást vetünkmég a sarjúrendekkel fedett nyugvóhelyre,meg-megpihenve kaptatunk fölfeléa meredek lejtőn az autóbuszunkig, aholDušantól (hazai ityókával hálálva meg nekisegítségét) és Stanjeltől is elbúcsúzunk.Pár km megtétele után érkezünkGorjanskóba. A falu végén találjuk aKarszt legnagyobb osztrák-magyar katonatemetőjét.Tisztaság, ápoltság mindenütt (akapu mellett elhelyezett kis táblácska adjatudtunkra, hogy nemrég hozták rendbe azosztrákok...). A temetőt akkor alakítottákki így a kertépítők, amikor a csaták közbenStanjel - A legjobb fiainak - a hálás hazaITTHON 33