Családi Kör, 2019. augusztus 22.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
ve vettem levegőt, köhécseltem, erősödtek a<br />
csontfájdalmaim. A hátamon, a gerincemen,<br />
a lapocka irányában borzasztó erős fájdalom<br />
kínzott. Általában estére erősödött fel a csontjaiban<br />
a fájdalom, és már úgy délután 6 óra tájékán<br />
rázni kezdett a hideg. A gyötrelmes kín<br />
a gerincemben gyakorlatilag megmerevítette<br />
a testtartásom. Minden áldott este egy fájdalomcsillapítót<br />
dobtam be, mielőtt a gyereket<br />
a kádba raktam, és pancsizás közben rimánkodva<br />
vártam, hogy mihamarabb elmúljon a<br />
gyötrelem a hátamból, mert nem bírtam őt kiemelni<br />
a kádból. A fájdalom lassan engedett,<br />
de nem múlt el. Remegő kezekkel törölgettem<br />
meg a lányom, gyakran kértem meg, hogy öltözzön<br />
fel egyedül, persze segítettem neki.<br />
Nagyon ügyes kis teremtést kaptam Istentől<br />
ajándékba, érezte ő, hogy anyukája szenved<br />
– kis puha kezecskéit arcomra helyezte, megsimogatott,<br />
és szótlanul megpuszilt. Óóó!<br />
Ilyenkor mély sóhaj szakadt fel belőlem! Átöleltem<br />
kis vigasztalómat, majd kézen fogtam,<br />
és miközben a szobába kísértem őt, a könnyes<br />
szemeimet törölgettem blúzom ujjával... Az<br />
ágyon melléje feküdtem, a fejecskéjét cirógattam,<br />
így altattam el Jázit, sokszor vele aludtam<br />
el. De éjszaka a hidegrázás és a gerincfájdalom<br />
ébresztett.<br />
Idegölő várakozás<br />
Türelmetlenül és ingerülten válaszokat kerestem<br />
a tüneteimre. Orvostól orvosig jártam.<br />
Mindenhol időpontot kellett kérnem. Sokszor<br />
kellett szembesülnöm a flegmatikus és modortalan<br />
egészségügyi nővérekkel és orvosokkal,<br />
akik félvállról vettek engem. Orvosi beutalók<br />
tömkelegét kaptam a kezembe: váll-,<br />
gerinc- és tüdőröntgen, vérvétel, hormonvizsgálatok,<br />
nyaki és hasi ultrahang, fiziátriai<br />
vizsgálat. A várakozás idegölő volt. Ráadásul<br />
semmilyen komolyabb elváltozást nem vettek<br />
észre. A gerincröntgenen kiderült, hogy<br />
két helyen gerincferdülésem van (amiről nem<br />
tudtam), a fizikoterapeuta pihenést és hátizom-erősítő<br />
gyakorlatok végzését javasolta.<br />
Magánrendelőben végeztettem el a nyaki<br />
és hasi ultrahangot. Lélegzetvisszafojtva feküdtem<br />
a vizsgálat során. Amikor a doktornő<br />
a szondával a nyaki nyirokereket és csomókat<br />
vizsgálta, én kidülledt szemekkel lestem<br />
a monitort. Szinte könyörögve kértem tőle<br />
gyors magyarázatot a megnagyobbodott nyirokmirigyekre,<br />
amelyeket én is láttam:<br />
– Kóros elváltozás?<br />
– Igen! – érkezett a higgadt válasz.<br />
Én ott úgy éreztem, hogy lecsúszok az<br />
ágyról. „Jaj, csak ne legyen rák!” – gondoltam<br />
magamban, és becsuktam a szemem, majd<br />
mélyet sóhajtottam. Már korábban böngésztem<br />
az interneten, és rábukkantam különféle<br />
nyirokmirigy-megbetegedésekre és daganatos<br />
elváltozásokra is. A doktornő megírta a<br />
szakvéleményét, azt továbbítottam a hematológusnak.<br />
A vérvizsgálatok nem mutattak ki<br />
semmilyen komolyabb elváltozást. A hematológus,<br />
aki áldott jó doktornő, nyugtatgatott,<br />
hogy ki fog derülni a baj forrása.<br />
– Legyen türelemmel! – intett.<br />
Na, az már rég elfogyott! Újabb változásokat<br />
vettem észre: a nyakamon sorra duzzadtak<br />
meg a nyirokmirigyeim, egyre több<br />
csomót lehetett kitapogatni. Ezek a csomók<br />
a nyelőcső közelében dagadtak, amitől úgy<br />
éreztem, mintha valaki állandóan fojtogatna.<br />
Nehezen nyeltem, kétségbeesve nyomkodtam<br />
a csomókat, nem kaptam levegőt, néha<br />
fuldokoltam, de már az idegességtől. Sírva panaszkodtam<br />
fűnek-fának, hogy hogyan szenvedek,<br />
a dokik meg válaszra sem méltattak.<br />
Február 18-án ünnepeltük a férjem születésnapját.<br />
Aznap itthon volt, családi körben<br />
ünnepeltük őt. Már kora délután megemelkedett<br />
a lázam, és a hátfájdalmam is erősödött.<br />
Aggódva ecseteltem neki a bajaimat, panaszoltam,<br />
hogy egyre nehezebben birkózom<br />
meg a mindennapi feladataimmal. Egész<br />
napomat kitöltötte az aggodalom, a félelem,<br />
a türelmetlenség, a bizonytalanság. Nem tudtam<br />
koncentrálni az anyai szerepemre sem.<br />
Fogcsikorgatva végeztem minden teendőmet.<br />
Norbi azzal nyugtatott, hogy hamarosan<br />
kiderül a baj, és akkor fellélegezhetek.<br />
Csakhogy az idő múlásával egyre fokozódott<br />
bennem az az érzés, hogy bizony én rákos lehetek,<br />
és csak abban reménykedtem, hogy ez<br />
mihamarabb kiderüljön.<br />
Mamám üzenete<br />
Világéletemben mindig is az érzéseim vezéreltek,<br />
de ezeket gyakran hallgattattam el<br />
a józan ész parancsára. Gondoltam, az okosabb<br />
lépés. Pedig sokszor vezéreltek engem<br />
a helyes útra a megérzéseim. Napközben túl<br />
zaklatott voltam, nem vettem észre a belső<br />
hang sugallatait. Éjjel gyakran álmodtam, már<br />
amikor nem dideregtem, vagy éppen nem a<br />
fájdalom gyötört. Vissza-visszatérő álmaim<br />
közé tartozott a háborgó víz. Azt álmodtam,<br />
hogy óriási hullámok csaptak át a fejem felett,<br />
és fuldokolva kellett a felszínre úsznom, de álmodtam<br />
olyat is, hogy félelmetes árvizek elől<br />
kellett menekülnöm. Nagy álmodó lévén már<br />
korábban vásároltam több álmoskönyvet is,<br />
és azok segítségével próbáltam megfejteni<br />
álmaimat.<br />
A víz az érzelmek szimbóluma. A háborgó<br />
víz pedig magáért beszélt – háborgó, nyugtalan<br />
lelkemre mutatott rá. A fejem felett átcsapó<br />
hullámok a valós életben átélt érzelmi<br />
viharokat jelentették. De jó jel volt, hogy a felszínre<br />
bukkantam levegőhöz jutva, ez a pici<br />
reménysugár jelezte: van kiút az érzelmeim<br />
viharából.<br />
A másik gyakori álommotívum apai nagymamám<br />
megjelenése volt. Már több mint 10<br />
éve elhunyt. Az álmoskönyvek egyértelműen<br />
utaltak arra, hogy a nagymama megjelenését,<br />
és ha beszél az álmodóhoz, jóslatként kell<br />
Igaz történet<br />
felfogni. Csakhogy a mamám nem szólt hozzám<br />
egy szót sem! Csak nézett rám közömbös<br />
arccal. Húúú! Bosszankodtam ám! Miért nem<br />
szólalt meg? Mit akart nekem üzenni?! Eszembe<br />
se jutott, hogy megkérdezzem tőle elalvás<br />
előtt, de ott mélyen legbelül éreztem, hogy<br />
üzenete van számomra.<br />
Elszántan keresgéltem erre a fura jelenségre<br />
a magyarázatot. A nagymama és az unoka<br />
közötti párhuzamot vizsgáltam meg. Annának<br />
hívták őt is. Makacs és kitartó asszony<br />
volt. Sokat szenvedett életében. Hat gyereket<br />
szült, bőven kijutott neki testi és lelki megrázkódtatásokból.<br />
Végtelen állhatatossággal dolgozott<br />
öreg napjaiban is, pedig már többször<br />
volt neki enyhébb agyvérzése, amelyet ő enyhe<br />
fülzúgásként észlelt. Sokat tűrt a férje mellett.<br />
Olykor önsanyargató, lemondó életet élt,<br />
amit mi, unokák nem igazán értettünk. Mélyen<br />
vallásos volt, a lokvai szlovák közösség<br />
Nazarénusok Hitgyülekezetének volt a tagja,<br />
és szigorú szabályok szerint élt. Talán ebben a<br />
közösségben lelte meg azt a kis kapaszkodót,<br />
amelyet a zord világban nem talált.<br />
Én, Anna, az unokája makacs és kitartó vagyok<br />
szintúgy. Érzelmi megrázkódtatásaimat<br />
általában kiordítottam vagy kisírtam magamból.<br />
De ezek csupán felszíni megoldások voltak.<br />
Bizony, bőven voltak olyan élményeim,<br />
csalódásaim, amelyeket elfojtottam, elzártam<br />
magamba, abban bízva, hogy majd az idő<br />
meggyógyítja. A római katolikus vallás nézetein<br />
nőttem fel. Hittem Isten létezésében, de<br />
a mindennapokban Jézus tanításai valahogy<br />
nem jutottak eszembe. Káosz volt a fejemben-lelkemben,<br />
azt hittem, ver az Isten! Megbántva<br />
éreztem magam, azt hittem, jó keresztény<br />
volnék... Hiába kerestem a kapaszkodót,<br />
csak a sötétben tapogatóztam. Mindennél<br />
jobban vágytam arra, hogy felrázzanak ebből<br />
a kegyetlen valóságból!<br />
Hosszas töprengés után bevillant, hogy<br />
mi a közös nevező! A HIT! Hát, persze! Isten<br />
mindkettőnk mögött ott állt, arra várva, hogy<br />
feléje forduljunk, és tőle kérjünk bizalommal<br />
segítséget.<br />
A sötét kendő, amely eddig eltakarta előlem<br />
a fényt, most lehullani készült. Felerősödött<br />
bennem egy melengető érzés, ami<br />
enyhe megnyugvást hozott megtépázott<br />
lelkemre. Ösztönösen fordultam az égiek felé.<br />
Segítségüket kértem.<br />
Éreztem, hogy a mama üzenni akart nekem<br />
álmaimban. Észrevettem, hogy mindig<br />
akkor jelent meg nekem, amikor én másnap<br />
igazán türelmet próbáló kivizsgálásra készültem.<br />
Mint egy őrangyal, úgy vigyázott rám!<br />
Egy néma angyal, aki puszta megjelenésével<br />
jelezte, hogy nem kell félnem! Higgy! Hittem.<br />
Hiszek. Megfejtettem az álmom: Kitartónak<br />
és alázatosnak kell lennem. Hinnem kell Isten<br />
szeretetében! Bízd rá magad az isteni gondviselésre!<br />
– ez volt a mama lélekerősítő üzenete.<br />
(Folytatjuk)<br />
BORZA SZLADECSEK Anna<br />
<strong>2019.</strong> <strong>augusztus</strong> <strong>22.</strong> 17
Change language