BÖRZSÖNYI HELIKON

SZÁJBELY ZSOLT
Hullámzó Johny utolsó percei
A pasi megáll az ajtóban és szûkre erõszakolt ajkaival egy perc alatt a tudtomra adja, hogy szíve szerint egy borotvaéles
pengét tolna a szemembe, amiért föl merészeltem ébreszteni álmából, amelyben éppen Marilyn Monroe dekoltázsát stírölte,
olyan kamaszos elszántsággal, melyre csak a tizenhét éves protein-malacok képesek. Hogy rohadnál meg te barom,
gondolom magamban, nekem sem olyan rohadt nagy öröm a tetves pofádat bámulni, majd tiszteletteljes hangnemben
kibüfögök magamból egy hellót, õ meg teljesen kitárja a hófehér ajtót és valami igen elbaszott köhögéssel palástolva dühét
és félelmét, lehuppan abba a tûzpiros fotelba, de elõtte még beláncolja a ház ajtaját. Pár pillanatig még álldogálok, egy
lehetséges megoldás tervén gondolkodva, ám mikor látom, hogy emberem zsír-párna szerû ábrázatára fölfeszül a rettenet,
jobbnak látom azonnal letelepedni Hullámzó Johny elé, hogy végre elkezdõdhessen a játék. Kérsz kávét ember? - kérdezi
az én mangalicám, és kurva biztos vagyok abban, hogy ez az egész kávé-kínálgatós dolog csupán idõhúzás, vagy mi a
franc, mivel a dagadék nagyon jól tudja, hogy miért vagyok itt. Most mi a francot csináljak? Ha kérek, azzal csak az idõt
húzom. Ha nem kérek, az meg nekem lenne szar, mert hát tényleg jól esne egy erõs fekete, de most inkább magamra
erõszakolom a könyörtölen pofámat, és totál hideg gép-hangon mondom: Nem kell. Ha nem, hát nem, dünnyögi a húsbogár
és dobolni kezd azokkal a vastag ujjaival a karfán, ami baromira idegesít különben, de nem szólhatok, mert meg kell
várnom, amíg õ teszi meg az elsõ lépést. Szóval téged küldött, mondja a zsír-disznó, és rögtön köhögni kezd, a hája meg
úgy remeg, mint valami centrifugán felejtett kocsonya, én meg majdnem fölröhögök, mert hát azért nem mindennap látok
ilyen elképesztõen kibélelt pasit, elhiheted, pedig jó pár mukival találkoztam már életem során. Szóval az a helyzet, kezdem
a mondókámat, hogy a Fõnök kurvára berágott rád kucukám, amiért a múltkor egy szó és perkálás nélkül eltûntél azzal az
adag heroinnal elõször a házadból, másodjára pedig a városból. De látod, szart sem értél vele fasírt-tündér, hiszen
megtaláltunk, itt vagyok. Meg fogom adni a tartozást, kezdi ez a degenerált háj-szobor, csak az a gáz testvérem, hogy
jelenleg tökre le vagyok égve, ugye megérted, mert hát kellett a pénz, tudod te hogy van ez, szóval ha megmondanád a
Fõnöknek, hogy két héten belül meglesz a pénz, nagyon hálás lennék. És biztos, hogy meglesz két héten belül? - kérdezem.
Ja persze, még többet is adok, mivel most halt meg egy rokonom Kanadában, és örököltem, meg minden, szóval ne izguljál
és a Fõnök se izguljon, rendben van? Nyelek egy nagyot, megvakarom a fejem és bólintok egyet, mire ez a degenerált
barom kinyújtja a csülkét, mire én fölállok és még egyszer a pofájába böfögöm: két hét, majd kilépek az ajtón. Elindulok
jobbra, majd fordulok és a ház mögé lopódzok. Látom ám, hogy a kis gennyláda pakol, mint egy õrült, hiába, mindegyik
így csinálja. Kiveszem a zsebembõl a pisztolyt, célba veszem a léggömb-embert, és miközben éppen a Cupidókkal díszített
gatyáját nyomkodja a bõröndbe, meghúzom a ravaszt. A tartozás ezennel ki lett egyenlítve. A dagadék úgy esik össze, mint
egy cseppfolyós kártyavár, én meg tárcsázom a Fõnököt, s közben arra gondolok, hogy az este folyamán a Sebhelyes
arcút, vagy a Keresztapát nézzem majd. Lassan közeledik az este. Végül úgy döntöttem, végigülöm újra a Sebhelyes arcút.
Ma este, talán ötvenedszerre. Ebben is jubilálok. Igen, hiszen a hájas volt a harmincadik. Elképesztõ, hogy a sok hülye
paraszt semmibõl sem tanul, de hát az emberi gondolkodásmód, már csak ilyen marad. A franc se érti õket…