BÖRZSÖNYI HELIKON

SZÉKÁCS LÁSZLÓ
Minden éjjel
Gyertya lángjába dobolom
hangfény kettõs spirálunk.
Réveteg villanásaim.
Feléd.
Teszem, a kilépésre készen.
Magamból,
hogy keressem tengelyed
az együtt emelkedéshez.
Végre megint, hisz sok napja
és buborék óta csak terjengek.
Nem lellek. Gyere!
Ha akkor el tudtál menni,
hívott Teremtõd, rátágult pupillád,
visszatalálsz.
Érezd a helyet.
Látomás üzen. Jössz.
Fénybe zavarodok,
hiszem, szeretném.
… Nirvánám legyél!
Csillagok pulzálnak. Bennünk.
X és Y, egymásba.
Magmáinkon
porból porrá tekereg belsõ
végtelenünk.
Felemelnek kódjai.
Libbennünk kell, a világ levitál.
Nincs idõ, így tér se, beszívni
a minden magjait. Mégis
benned leszek reggelekre
… a semmivé teljes.