Csontváros

A félig nyitva álló ajtón át tömjén sűrű, édes illata áradt a lépcsőházba.
Clary mély mormogást hallott odabentről.
– Jó látni, hogy így virágzik nála az üzlet – mondta Simon. – Nem köny-
nyű mostanság egy prófétának munkát szerezni.
gyok.
– Muszáj állandóan ilyen gunyorosnak lenned? – csattant fel Clary.
Simon hátrahőkölt. – Azt hittem, szereted, ha szellemes és ironikus va-
Clary éppen válaszolt volna, amikor kivágódott Madame Dorothea ajta-
ja, és egy férfi lépett ki rajta. Magas volt, juharszirup színű bőrrel, macská-
éra emlékeztető aranyló zöld szempárral és bozontos fekete hajjal. Hegyes,
fehér fogak kerültek elő, ahogy megvillantotta vakító mosolyát a lány felé.
Clary hirtelen megszédült; egy pillanatig határozottan úgy érezte, hogy
rögtön el fog ájulni.
Simon aggódva mérte végig. – Jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt
kifekszik.
A lány pislogva nézett vissza rá. – Mi? Nem, semmi baj.
De a srác nem úgy festett, mint aki hajlandó annyiban hagyni. – Olyan
vagy, mintha szellemet láttál volna.
Clary megrázta a fejét. Az emlék, hogy látott valamit, eljátszadozott vele,
de amikor koncentrálni próbált, úgy folyt tova, mint a víz. – Semmi. Azt
hittem, Dorothea macskáját látom, de úgy tűnik, tévedtem. – Simon rá-
meredt. – Tegnap óta nem ettem semmit – tette hozzá a lány védekezőleg.
– Azt hiszem, nem vagyok csúcsformában.
A fiú átkarolta Clary vállát. – Gyere, meghívlak valami kajára.
– Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy így viselkedik – mondta Clary
negyedszer, miközben egy kóbor guacamole-darabot üldözött a nacho he-
gyével a tányérján. Egy környékbeli mexikói kajáldában voltak, amit Nacho
Mamának hívtak, és alig volt több egy lyuknál a falban. – Mintha nem lett
• 38 •