Csontváros

– Anya! – sikította Clary a készülékbe. – Anya, ott vagy? – Hívás vége,
állt a kijelzőn. De miért tette volna le az anyja így a telefont?
– Clary – szólt Jace. A lány most először hallotta a szájából a nevét. – Mi
történik?
Clary nem is törődött vele. Kapkodva nyomta meg a gombot, amelyik
az otthoni számot tárcsázta. Senki nem vette föl, csak a foglalt jel búgott a
fülébe.
Clary keze megállíthatatlanul remegni kezdett. Amikor megint tárcsáz-
ni próbált, a készülék kicsúszott a kezéből, és a járda aszfaltjára zuhant.
A lány térdre rogyott, hogy felvegye, de a telefonban már nem volt élet,
hosszú repedés húzódott végig az elején. – A francba! – Szinte könnyek
között vágta földhöz a készüléket.
– Hagyd ezt abba! – Jace megragadta a lány csuklóját, és talpra segítette.
– Történt valami?
– Add ide a telefonodat! – mondta Clary, és kirántotta a fiú ingzsebéből
kilógó hosszúkás fémtárgyat. – Muszáj…
– Az nem telefon – mondta Jace, de meg sem próbálta visszaszerezni. –
Szenzor. Nem fogod tudni használni.
– De fel kell hívnom a rendőrséget!
– Előbb mondd el, mi történt! – Clary megpróbálta kirántani csuklóját a
fiú szorításából, de Jace hihetetlen erővel tartotta. – Én tudok neked segíteni.
Clary ereiben forró áradatként vágtatott végig a düh. Anélkül, hogy tudta
volna, mit csinál, a fiú arcába kapott, és körmeivel végigszántotta a bőrét. Jace
meglepetten lépett hátra. Clary kihasználta az alkalmat, és kiszabadította ma-
gát, a következő pillanatban pedig már rohant is a Hetedik sugárút fényei felé.
Amikor a sarokra ért, megtorpant, félig-meddig arra számítva, hogy Jace
ott rohan a nyomában. De a kávéház utcája üres volt. Clary pár pillanatig
bizonytalanul fürkészte az árnyékokat, de semmi sem mozdult. Sarkon for-
dult, és rohanvást indult hazafelé.
• 52 •