Csontváros

Clarynek fennakadt a szeme. – Micsodák vannak rajta?
Simon lenyelt egy nagy falat burritót. – Azok a pici sebhelyek. Végig a
hátán meg a karjain. Láttam anyádat fürdőruhában, az a helyzet.
– Soha nem vettem észre semmilyen sebhelyet – mondta határozottan
Clary. – Szerintem képzelődsz.
Simon a lány szemébe nézett, és mintha éppen mondani akart volna valamit,
amikor Clary tarisznyájának mélyén erőszakosan lármázni kezdett a mobiltele-
fon. Clary előhalászta, és a kijelzőn hunyorgó számokra meredt. – Anyám az.
– Azt láttam már az arcodon is. Beszélsz vele?
– Egyelőre nem – felelte Clary az ismerős bűntudattal a gyomrában,
ahogy a telefon abbahagyta a csöngést, és a hangposta felvette. – Nem aka-
rok veszekedni vele.
– Nálam mindig alhatsz – mondta Simon. – Ahányszor csak akarsz.
– Azért előbb megvárom, hogy lehiggad-e. – Clary megnyomta a hang-
posta gombját a telefonján. Anyja hangja feszültnek tűnt, de láthatólag
igyekezett könnyed maradni. – Kicsim, sajnálom, hogy úgy neked estem
ezzel a nyaralással. Gyere haza, és megbeszéljük. – Clary kinyomta a tele-
font, mielőtt az üzenetnek vége lett volna, amitől csak még erősebb bűntu-
data támadt. – Meg akarja beszélni.
– Te akarsz beszélni vele?
– Nem is tudom. – Clary megdörzsölte a szemét a keze fejével. – Még
mindig el akarsz menni arra a felolvasásra?
– Megígértem, hogy ott leszek.
Clary felállt, és hátratolta a székét. – Akkor veled megyek. Anyámat
majd felhívom, ha vége lesz. – A tarisznya pántja lecsúszott a karján. Simon
szórakozottan tolta vissza a helyére, ujjai egy pillanatra eljátszadoztak a lány
csupasz bőrén.
Odakint olyan nyirkos volt a levegő, hogy a páracseppek összeborzolták
Clary haját, Simon kék pólóját pedig hozzátapasztották a hátához. – És mi
• 40 •