Csontváros

Elhallgatott. Clary közelebb hajolt, és a szeme sarkából látta, hogy a sző-
ke lány is úgy helyezkedik, mint aki hallgatózni próbál. – Miért nem lenne
tisztességes?
– Mert valaki más tetszik – mondta Simon.
– Oké. – Simon arca egészen halványzöld volt, éppen olyan, mint amikor
eltörte a bokáját focizás közben a parkban, és úgy kellett hazáig sántikálnia.
Clary kíváncsi volt rá, vajon miért lett ilyen rettenetesen ideges attól, hogy
tetszik neki valaki. – Ugye nem vagy meleg?
Simon, ha lehet, még zöldebb lett. – Ha az lennék, jobban öltözködnék.
– Szóval kiről van szó? – kérdezte a lány. Éppen hozzátette volna, hogy
ha Simon Sheila Barbarinóba szerelmes, akkor Eric szét fogja rúgni a seggét,
amikor valaki hangosan felköhögött a háta mögött. Egészen gunyoros hang
volt, olyasféle, mint amikor valaki el akarja fojtani a feltörő nevetését.
Clary hátrafordult.
Egy kopott zöld kanapén, tán egyméternyivel mögöttük ott ült Jace.
Ugyanazokat a sötét ruhadarabokat viselte, mint előző este a klubban.
Karja csupasz volt, és mintha régi sebhelyek lettek volna, fehér vonalak bo-
rították. Mindkét csuklóját széles fémmandzsetta fedte; Clary látta, hogy
az egyikből egy kés csontnyele lóg ki. Jace éppen őt figyelte, keskeny szája
széle vidáman görbült felfelé. A lány gyűlölte, ha kinevetik, de még ennél is
kellemetlenebb volt az érzés, hogy Jace öt perccel korábban még biztosan
nem ült ott.
– Mi az? – Simon követte a lány tekintetét, de értetlen arckifejezése nyil-
vánvalóvá tette, hogy nem látja Jace-t.
De én látlak.
Továbbra is meredten bámulta Jace-t, mire a fiú felemelte a bal kezét,
hogy intsen neki. Egyik karcsú ujján gyűrű csillant. Felállt, és kényelmes
tempóban az ajtó felé indult. Clary eltátotta a száját a meglepetéstől. Jace
se szó, se beszéd, elment.
• 46 •