Az értekezés

észtvevők, különösen az orvosok gyakran átélik a kudarcélményt, ami a tanult
tehetetlenség érzéséhez vezethet. Ez pedig mindenképpen fokozott érzelmi megterhelést
jelent, ami negatív érzések, fokozott indulatok alapjául szolgálhat. A feszültséggel
kapcsolatba hozható ugyanakkor a saját felelősség hangsúlyozása is, ami a gyógyítással
foglalkozók esetében igen gyakori: a kudarcokért mindenekelőtt saját magukat hibáztatják,
a környezeti tényezők szerepét ritkán vizsgálják (Petróczi, 2007). A környezet részéről
egyébként gyakran hiányzik a visszajelzés, vagy nem egyértelmű a munka értékelése. Ez
pedig könnyen vezet feszültséghez, mely testi tünetek formájában (pl. magas vérnyomás)
és alacsonyabb szintű teljesítményben mutatkozhat meg (Maslach és Jackson, 1982).
Ezek a tényezők azoban sajnálatos módon nem kapnak kellő figyelmet akkor, amikor az
egészségüggyel kapcsolatos nehézségekről esik szó, pedig a gyakran említett szervezeti
hiányosságok mellett az ágazatban működő személyi állomány problémáiról is szólni
kellene, hiszen a gyógyítás folyamatában résztvevők helyzetének alapos ismerete nélkül
nem adható valós kép a szféra aktuális állapotáról, illetve nem fogalmazhatók meg
reformjavaslatok sem.
Az orvosok tevékenysége mellett hangsúlyt kell fektetni a paramedikális szakmák
vizsgálatára is. A paramedikális munkakörök a gyógyító munka köré szerveződtek (Blane,
1991), az elnevezés pedig egyben azt is jelzi, hogy a gyógyítás középpontjában az orvosi
hivatás áll, ami nem csak a szakmai hierarchia csúcsát jelenti, hanem az ellenőrzésirányítás
tekintetében a dominanciát is (Freidson, 1970). A paramedikális személyzet
tagjai között találjuk az ápolókat, akik a gyógyító folyamat nélkülözhetetlen szereplőiként
tevékenykednek. Hivatásuk jellemzőinek komplex vizsgálata adalékul szolgálhat az
egészségügyi ágazatban zajló történések megismeréséhez.
12