Az értekezés

Az egészségi állapot és az életmód jellemzői. Egészség- és rizikómagatartás ápolók
körében
Az ápolói hivatás fő jellemzői közé tartozik az odaadás és együttérzés, amely fejlett
empátiás készséget követel, ugyanakkor nyitottabbá és sérülékenyebbé is teszi a
szakmabelieket. Az ápolók munkájuk során az emberekkel azok életének egyik
legkiszolgáltatottabb időszakában találkoznak, az ápoló-beteg kapcsolat pedig az ápolókra
is hatással van, hiszen a beteg lelki vezetése stresszel járó folyamat (Gelsema, 2006).
Többször megállapítást nyert már az a tény, hogy az ápolói munka számos stresszforrást
hordoz. A szakma egyes jellemzői, mint a több műszak, a gépies iramú munka, az ügyeleti
rendszer, az alulfizetettség, továbbá a túlterheltség, a kompetenciakörök tisztázatlansága, a
nem mindig támogató környezet, a korlátozott előrelépési lehetőségek hozzájárulnak
ahhoz, hogy az ápolók munkája stresszel teli hivatássá vált (Hegney, Plank és Parker,
2006). Természetesen a munka jellege mellett a stresszre való reakció nagyban függ az
egyén személyiségétől is: ha az egyén könnyen frusztrálódó, nem pozitív gondolkodás
jellemzi, és állandóan szorong, még sérülékenyebb (Pikó és Piczil, 2000), így a stressz
testi, lelki tüneteket és betegségeket okozhat (Sabo, 2006). Ha nem történik beavatkozás,
az egyén számára egy idő után lehetetlenné válik a stresszorok leküzdése, ennek pedig
következménye a kiégés kialakulása (Cubrilo-Turek, Urek és Turek, 2006).
A munkaszervezeti jellemzőkkel összefüggő problémák és az ápolói munkával együtt
járó negatívumok hatásai gyakran nagyfokú fáradtság formájában is megjelennek. Fontos
veszélyeztető tényező a több műszak és a fárasztó túlmunka, amely az alvás és ébrenlét
ritmusának megzavarása mellett befolyással lehet az alvásra, pihenésre szánt idő
mennyiségére is. Gyógyító tevékenységet végzők vizsgálata kimutatta, hogy a pihenésre
fordított idő nem elegendő, a válaszadók közül nagyon kevesen ébrednek kipihenten.
Hétköznapokon a válaszadók közül sokan többnyire hatórányi alvással kénytelenek
megelégedni. A többműszakos munkarend – amellett, hogy a társas kapcsolatokat és a
családi élet megszervezését is megnehezíti, és ezzel újabb feszültségforrást hív elő az
ápoló tevékenységet végző nők életében – fokozottan sújtja a nőket, akik élettanilag is
kevésbé tolerálják a biológiai ritmus átrendeződését (Escriba-Agüir, Perez-Hoyos és
Bolumar, 1993).
Általánosságban elmondható, hogy a betegágy mellett dolgozók között alig találunk
olyanokat, akik ne küzdenének testi tünetekkel. Ezek közül leggyakrabban a fejfájást, az
ízületi- és mozgásszervi panaszokat, a gerincbántalmakat említik a dolgozók. A
32