Az értekezés

ilyen módon a családi szerepek is zavart szenvednek (Pikó és Piczil, 2000). Az ápolást
végző nők közül sokan úgy vélekednek, hogy a családért, otthonért, gyermekekért érzett
felelősség gyakran kombinálódik a nehéz munkahelyi körülményekkel, és ezen érzelmi
hatások összeadódása előkelő helyen áll a stresszt előidéző tényezők sorában (Némethné,
2001).
A munkaszervezeti jellemzők: a több műszak okozta nehézségek, a szervezési
bizonytalanságok, a gyakran fellépő hiányállapotok, a nem megfelelő kommunikáció, a
feszültséggel terhes munkahelyi kapcsolatok, a kollegiális társas támogatás hiánya, az
anyagi és erkölcsi megbecsülés alacsony foka szintén gyakran idéznek elő feszült
helyzeteket, melyek megoldása az esetek döntő többségében nem megnyugtató a felek
számára. Ilyen módon a munkahely szervezeti keretei és társas kapcsolatokat magában
foglaló kontextusa sajnálatos módon kedvező feltételeket teremt a kiégés jelenségének
kialakulására (Piczil és Pikó, 2003).
Hazai kutatások tükrében vizsgálva a kiégést elmondható, hogy a
fekvőbetegosztályokon dolgozó ápolók veszélyeztetettsége magas fokú, lelki egészségük
komoly veszélyben van. A pályán régóta dolgozók kiégési értékei a legkedvezőtlenebbek,
de kimutatható, hogy a pályakezdők kezdeti, gyakran túlzott lelkesedése, ütközve a
realitásokkal, hamar veszélyeztetetté teszi az ápolókat. Minél hosszabb időt tölt valaki az
egészségügyben, úgy csökken a munka újdonságtartalma, növekszik viszont a stressz és a
felelősség, és egyre inkább nyilvánvalóvá válnak a szakma negatívumai. Azok, akik kevés
jövedelmüket túlmunkával próbálják pótolni, még veszélyeztetettebbek a kiégés
szempontjából (Bencés, 2006; Pálfi, 2003). Természetesen az osztály jellege is
meghatározó a jelenség kialakulásában: legnagyobb fokú az érintettség az intenzív
osztályon dolgozó ápolóknál, őket követik a krónikus osztályokon dolgozók, a legkevésbé
veszélyeztetett populációt az aktív osztályokon dolgozó ápolók jelentik. Feltételezhető,
hogy az intenzív terápiás osztályok dolgozói napi rendszerességgel megélnek olyan
helyzeteket, melyeket képtelenek megoldani, ugyanakkor mindennapos a szenvedés
látványa, a halál tényével való megbirkózás (Kelly és Cross, 1985; Norbeck, 1985; Pálfi,
2003; Pálfi, 2008). Jelzéseik szerint a legjelentősebb stresszt kiváltó, és egyben a kiégés
szempontjából is fontos tényezők a következők: a halállal való mindennapos szembesülés,
a sürgősségi helyzetek halmozódása, a hibátlan munkavégzésre ösztönző nagy külső és
belső nyomás, illetve a kevés sikerélmény (Némethné, 2001).
Az is nagyban befolyásolja az egészségügyben dolgozók – köztük az ápolók – lelki
egészségét, hogy milyen betegek között végzik munkájukat. Súlyos betegekkel foglalkozó
30