Az értekezés

csökkenését. Egyes kutatások szerint a továbbtanulók – akik elsősorban diplomás ápolóvá
szeretnének válni – leginkább belső indíttatásból és presztízs okokból kezdik el
tanulmányaikat, az anyagi megfontolások nem játszanak döntő szerepet elhatározásukban
(Baráthné és Lantos, 1999). Akik még tanulnak, csaknem maradéktalanul úgy gondolják,
hogy a szakmában maradnak, és elsősorban a fekvőbeteg-ellátásban szeretnének dolgozni a
diploma megszerzése után. Érdeklődésüket leginkább a belgyógyászaton,
gyermekosztályon, sebészeten és az intenzív osztályon végzendő munka váltja ki. Úgy
tűnik azonban, hogy még a diploma megszerzése sem bizonyul biztosítéknak a jövőt
illetően. Kutatási eredmények ismeretében elmondható, hogy a diplomás ápoló
hallgatókban élnek a karrierrel kapcsolatos félelmek: leginkább az alacsony jövedelemtől
és az alacsony megbecsültségtől tartanak (Kovácsné, 2008).
Akik már rendelkeznek főiskolai végzettséggel, úgy vélik, hogy végzés után, új
ismeretek birtokában fontosabbá vált számukra a minőségi betegápolás, a beteg
érdekképviselete, ugyanakkor öntudatosabbá váltak, és nőtt a felelősségtudatuk is. Érdekes
azonban, hogy tanulmányaik befejeztével a közvetlen munkatársaik részéről gyakran
irigységet és ellenséges indulatokat tapasztaltak. Véleményük szerint munkahelyükön nem
minden esetben valósul meg a szakképzettség szerinti munkamegosztás, elsősorban a régi
szokások beidegződése és az elégtelen dolgozói létszám miatt, vagy, mert a vezetők nem
veszik figyelembe a képzettségbeli különbségeket. A magasabb végzettséget szerzett
ápolók jelzései szerint szükség lenne arra, hogy többen képezzék magukat, ez ugyanis
emelhetné az ápolás színvonalát és az össz-ápolói munka is hatékonyabbá válhatna ezáltal
(Baráthné és Lantos, 1999; Siket, 2003). Összegzésként elmondható, hogy a segítő hivatást
gyakorlók – köztük az ápolók – pályaválasztását az emberekkel való törődés, a segítés
vágya motiválja, és ez az attitűd úgy tűnik, sikeresen ellensúlyozza a hivatással együtt járó
negatívumokat (Fónai, Pattyán és Szoboszlai, 2001).
Nyilvánvaló, hogy a hivatás presztízsének megítélése hatással lehet az egészségügyben
dolgozók közérzetére és a képzési rendszerbe belépők motivációira is. Ismeretes, hogy
egyre kevésbé vonzó az egészségügyi pálya, és miközben a krónikus létszámhiány mind
nehezebbé teszi a minőségi munkavégzést, a társadalom tagjai nem értékelik megfelelően
az egészségügyben dolgozók munkáját. Az ápolói pálya presztízsét vizsgálva úgy tűnik,
hogy azt a főiskolai képzésben résztvevő diplomás ápoló hallgatók értékelik a
legmagasabbra, közülük sokan úgy vélik, hogy a hivatás elismerése, megbecsültsége a
közeljövőben tovább fog emelkedni. Érdekes azonban, hogy az optimista ápolók közül
többen nem ajánlanák gyermeküknek az ápolói munkát, és tanulmányaik befejezése után
18