Az értekezés

Az egészségügyi szakdolgozók szociális helyzete
Hazánkban évről évre sokasodnak azok a problémák, amelyek az egészségügyben
dolgozók életét és mindennapjait megnehezítik (Szántó és Solymosi, 2000; Németh, 2000;
Bugovics és Pilt, 2002). Az alacsony fizetések, a szervezési bizonytalanságok, a
megbecsülés hiánya a szféra minden szintjén éreztetik hatásukat, így a paramedikális
személyzet körében is általános az elégedetlenség (Pikó és Piczil, 1998; Sasváriné, 2001).
Az ápolók csoportja külön is említést érdemel, hiszen a több műszak, az elégtelen bérek, a
nagyarányú fluktuáció, a hierarchia alacsony fokán állva megtapasztalt megalázó helyzetek
egyre kevésbé engedik láttatni a szakma szépségeit (Pikó, 1999; Pikó és Piczil, 2000).
Az ápolással kapcsolatos problémák egyébként a nálunk fejlettebb országokban sem
ismeretlenek, hiszen olyan, fizikailag és emocionálisan egyaránt megterhelő hivatásról van
szó, melynek anyagi és erkölcsi elismerése általában nincs arányban a megterheléssel
(Walters, French, Eyles, Lenton, Newbold és Mayr, 1997; Traynor, 1995). Külföldi
kutatások szerint a munkaelégedettség szorosan összefügg az anyagi megbecsüléssel és a
munkában való önállósággal. Ausztráliában végzett kutatások azt igazolták, hogy a
munkahely- vagy pályaelhagyást a munkaelégedettség határozza meg: az ápolók inkább
olyan munkát választanának, ahol ki tudnák bontakoztatni tudásukat, amivel növelnék
önbecsülésüket. Ezek megvalósulásával egyenes arányban növekedne a munkával való
elégedettségük is (Pelletier, Donoghue és Duffield, 2005).
Azzal a társadalom valamennyi tagja tisztában van, hogy az ápolói munka
nélkülözhetetlen, ám a szakma presztízse korántsem tükrözi ezt (Pikó, 1999). A
pályaelhagyás mellett meredeken csökken a képzésben résztvevők száma is. A legégetőbb
problémák egyike az anyagi megbecsültség hiánya. Az alacsony bérek az elégedetlenséget
kiváltó tényezők között előkelő helyet foglalnak el, ugyanakkor az ápolók szociális
helyzetét tekintve bizonyított hátrányos helyzetük és életmódjukkal való elégedetlenségük
(Horváth és Rigó, 2002; Kövesi, Füzi és Bálint, 1980; Lengyel és Tóth, 2001; Sasváriné,
2001). Egy hazánkban végzett presztízsvizsgálat megállapítása szerint, a társadalom tagjai
156 foglalkozás közül hasznosság szempontjából 11. helyre sorolták az ápolói munkát, a
jövedelmezőség alapján azonban csak a 100. helyre került. Ebben az esetben találták a
legnagyobb különbséget a hasznosság és a jövedelmezőség között (Blasszauer és Jakab,
1994). Csongrád megyei ápolók körében végzett vizsgálat arról számolt be, hogy a
válaszadók szegénységtudata nagy, anyagi helyzetük kedvezőtlen, különösen az elvált és
az özvegy ápolók kénytelenek nélkülözni (Pikó, 1999). A béremelés fontosságát bizonyítja
40