Konferenciakötet letöltése - ELTE Eötvös József Collegium - Eötvös ...

publica ellen, mert az, senatusa révén hatékonyabb kormányzati formával rendelkezett, mint
a despotikus makedónia. A római senatus fölénye a tervek, tanácsok, szándékok egyeztetése
terén mutatkozik meg: a patres intenciói, meglátásai, horribile dictu vitái a római államot erősítik.
nagy Sándor esetében a tehetség és egyeduralom kombinációja egyszerre okozta hihetetlen
győzelmeit, ugyanakkor halála után birodalma gyors összeomlását is alapvetően ez a tényező
idézte elő. – nem lehet nem észrevenni a rejtett figyelmeztetést a zsenge korú principatus vezetője
részére. Livius a több évtizedig elhúzódó polgárháborúk után továbbra is tartott a belviszálytól,
így számára Augustus uralma nem hozta el az új aranykort. ugyanezt az aggódó gondolatot
figyelhetjük meg a digresszió lezárása során: Livius kijelenti, hogy róma minden külső támadást
el fog hárítani, amennyiben elcsendesednek a polgárháborúk.
Összegezve elmondhatjuk, hogy a pataviumi történetíró Alexandros kemény hangvételű,
nyers bírálatával amellett tett hitet, hogy a győzedelmes pax Romana állapotában lévő római
principatus állama jóval tartósabb lesz, mint nagy Sándor kártyavárként összeomló birodalma,
így a translatio imperii gondolattal összhangban lévő liviusi világképben nyugat és Kelet ádáz
küzdelme vitathatatlanul és megkérdőjelezhetetlenül róma győzelmével ér véget. Livius nagy
Sándor birodalmára, amely pillanatnyi idő alatt született, ellenszenvvel tekintett, és annak gyors
felbomlásában komoly figyelmeztetést láthatott – saját kora és hazája számára.
Bibliográfia:
H. R. Breitenbach: der Alexanderexkurs bei Livius. mushelv 26 (1969) 146–152.
Havas L.: Egy Alexandros- vagy Caesar-paródia florusnál. AntTan 43 (1999) 175–193.
Ligeti D. Á.: Titus Livius az alternatív történetírás atyja. Az ún. Alexandros-digresszió elemzése
(IX, 17–19). Első Század 5. évf. 1. szám. 2006. 20–34. Elérhető: hok.eltebtk.hu/cikk/2007421.
aspx (2007. IV. 18.)
T. J. Luce: Livy: The Composition of his history. Princeton, 1977.
R. Morello: Livy’s Alexander digression (9, 17–19): Counterfactuals and Apologetics. JrS 92
(2002) 62–85.
S. P. Oakley: A Commentary on Livy. Books VI–X. Vol. III. Book IX. oxford. 2005.
F. Santoro L’hoir: Heroic Epithets and Recurrent Themes in Ab urbe Condita. Transactions and
Proceedings of the American Philological Association 120 (1990) 221–240.
W. Suerbaum: Am Scheideweg zur zukunft: Alternative Geschehensverläufe bei römischen
historikern. Gymnasium 104 (1997) 36–54.
S. C. R. Swain: Plutarch’s de fortuna romanorum. CQ 39 (1989) 504–516.
W. Weissenborn (ed.): T. Livi Ab urbe condita libri. III/2. köt. 5. (kommentált kiad.) Berlin. 1890.
31