A Mi KÃ³rhÃ¡zunk 2010. jÃºnius - Szent JÃ¡nos KÃ³rhÃ¡z

More documents

Recommendations

Info

tegségről tudni kell. Kis idő múlva megtalálta párját is: jelenleg kétgyermekes anyuka, lassan tízéves házassági évfordulót ünnepelhet a család. „Amikor gyes után visszajöttem a Jánosba, választhattam az Ápolási Osztály és a Krónikus Belgyógyászat között – folytatja Edina. - Az előbbi mellett döntöttem, nyolc éve dolgozom itt az idős betegek között. A kisfiammal és a kislányommal is otthon maradtam két-két évig, de ezt az időt a gyerekek mellett tanulásra is fordítottam. A gyógypedagógiai felső aszszisztensi képzettség mellé felsőfokú szociális és gyermekvédelmi ügyintézői képesítést is szereztem. Ezek az ismeretek az Ápolási Osztályon is hasznosak, hiszen az idősek között is akad fogyatékkal élő, és sok ápolásra szoruló néninek, bácsinak meg kell oldani az elhelyezését, amikor távozniuk kell a kórházból.” Edina tervei szerint továbbra is betegágy mellett szeretne dolgozni, és a későbbiekben az idősekkel kapcsolatban szeretné képezni magát. S hogy hogyan lett az idei szakdolgozói tudományos konferencia győztese? Ennek is van története. Tavaly került az osztályra a közel hatvanéves Kati néni hatalmas sebekkel. Edina kíváncsi volt: mit lehet elérni a kórházban beszerezhető fantasztikus, új, intelligens kötszerekkel. Gondos alkalmazásukkal vajon gyógyulnak-e a néni lábát borító csúnya fekélyek? Négy hónapig feküdt az ápolási részlegen a beteg, ezalatt Edina folyamatosan kötözte és figyelte a sebek változását. Még fényterápiát is használtak, s az eredményt látva nem kételkedtek többé a bioptron lámpa gyógyító erejében. Felföldi Kati főnővérrel egyetértésben az elejétől fogva fényképezték és dokumentálták a sebek és a néni állapotát. Ahogy teltek a hetek, a fekélyek olyan szépen gyógyultak, hogy a nővér később sem akarta szem elől téveszteni Kati nénit. Megkérték: beleegyezik-e, hogy otthonában is meglátogassák és kötözzék a lábát. A néni örült a további gondoskodásnak, mert nagyon megkedvelte Edina nővért. A szakszerű kötözésnek hála, egyik lábán teljesen elmúlt a seb (csontig hatoló teljes lábszárat érintő fekély volt körkörösen), a másik lábán egy kisebb kiterjedésű fekély maradt. „Sajnos a sebek bármikor újra előjöhetnek, mivel a néni cukorbeteg – mondja Edina. – Az esetről az előadást főnővérünk javasolta, én nem is tudtam róla, hogy témának beadta a konferenciára. A dokumentálást eredetileg azért készítettük, hogy tanuljunk belőle. Mikor értesültem róla, hogy érdemesnek ítélték az esetet a bemutatásra, örömmel vállaltam a szereplést. Kati néni nagyon hálás volt, hogy javítottunk életminőségén, így azt sem bánta, hogy fényképe megjelenik a kórház közönsége előtt. Mikor telefonáltam neki, hogy első díjat nyertem, meghatottan gratulált.” Edina elmondja még, hogy többszörösen is örül az elismerésnek, mert úgy tapasztalja, hogy az aktív osztályok kicsit alulértékelik azt a munkát, amit ők az Ápolási Osztá - lyon végeznek. Sokan azt gondolják: itt az időseket csak pelenkázzák, nem is tudják, hogy az osztályon sebkezelés is folyik. Ráadásul az idősek ápolása kemény fizikai munkával jár, hiszen a betegek nagy része meg se tud mozdulni és nagy a baleset veszélye. A másik nehézség, hogy a krónikus osztályon naponta egyszer jelenik meg orvos, a nap huszonnégy órájában kizárólag nővérek látják el a betegeket, s az ápolóknak sokszor azonnali döntést kell hozniuk, ha valamelyik beteggel gond van. Edina bízik benne, hogy elért eredménye javítja az osztályukon folyó ápolási munka elismertségét a kórházon belül. Székely Ilona Sikeres élet – Százszor megmondtam, hogy a könyveimet ne csukd be, ne tedd a helyükre! – idegesen gesztikulált – El fogom veszíteni a fonalat. 16 • A Mi Kórházunk – Édesem, – karolta át a magas vékony asszony – most már pihenj. Nem kell már a tudománnyal foglalkozni. Menjünk színházba, vagy úgy megnéznék egy jó filmet. Azt mondják, fantasztikusak ezek a modern mozik. – A mozi ostobaság, egyébként is most a könyveimről beszélek. Morogva ült az íróasztalához, Ágnes pedig, ahogy a régi időkben, egy metszett pohár jéghideg csapvizet tett csendben elé. Ahogy a régi időkben, sóhajtva roskadt bele ő is a nappali nagy foteljébe, az állólámpa alá. Hallotta a dolgozószobában a könyvlapok zizegését, de tudta, hogy férje nem olvas, hanem ugyanazt, a csak ő által átlátható rendetlenséget teremti meg az asztalán, amit aktív korában megszokott. Rozsnyói Árpád professzor két éve ment nyugdíjba, véglegesen és visszavonhatatlanul. A világ már korábban elrohant mellette, de még kitűnően értett a kutatási pénzek megszerzéséhez, a régi brancsból még el tudták helyezni a cikkeit, és üléselnök is lehetett a nagy kongresszusokon. Összeköttetései révén még a hetvenen túl is kapott néhány hónapot a Tanszék élén, de közel két éve végérvényesen, már csak a dolgozószobájának íróasztala maradt neki. – Ez a víz langyos! – dúltan rohant végig a nappalin és csörömpölve tette a mosogatóba a nehéz vizes poharat.
Felesége letette a könyvet. Fáradtan dörzsölte meg a homlokát. Segíteni szeretne, de hogyan, ha ez a szamár ember nem engedi. Pedig kirándulásokat szervezett volna, elvitte volna néhány napra valamelyik távoli, vidéki gyógyfürdőbe, de Rozsnyói mindannyiszor lehurrogta. – Tudod, hogy a kutatásaimat nem hagyhatom félbe, – mutatott ilyenkor körbe a könyvein – azért mert már nem járok be, itt még sok feldolgozatlan ötlet van. – kopogtatta meg gyér hajú koponyáját. Az asszony visszaült a fotelba, de már elszállt a kedve az olvasástól. Nézett ki a sötét ablakon, a lenti város vidám fényeire. – Ne égesd mindkét lámpát! – Férje fojtott hangjából megérezte a civakodás előszelét, ezért lekapcsolta az állólámpát és a csillárt is, behajtotta a dolgozószoba ajtaját és átment a hálószobába. Emlékezett még a finom, szellemes úriemberre, a csillogó elméjű tudósra, világjárásaikra, a régi sikeres konferenciákra, fogadásokra, külföldi tudósokra, akik olyan elismerően csókoltak kezet a nagy Rozsnyói Árpád nejének. Remélte, hogy csak pár nehéz hónapot kell kibírni, és visszakapja azt a férfit, de most, hogy több mint egy éve él egy házsártos, nehéz ember mellett, már az ő legendás türelmét is kikezdte az idő. Most szeretett volna legalább valami szépet álmodni. Egy hét is alig telt el, és a rendbe rakott könyvespolc ismét foghíjas lett, az íróasztalon pedig egymás hegyén hátán a félig nyitott könyvek. A telefoncsengésre összerezzent, és futott át a nappaliba. – Árpád, szívem, – fogta be a kagylót – téged keresnek. – A gyerekek? Beszélj velük te! – Valamilyen szerkesztő, szívem, vedd át! Mikor meghallotta férje hangját, óvatosan letette a kagylót. Megállt a dolgozószoba ajtajában és nézte őt. – Igen, – simogatta homlokát a másik kezével a professzor – nagyon szívesen fiatal barátom. Ezt a hangot, a kedvességet olyan régen nem hallotta már a férjétől. Izgatott lett és hangtalanul, mosolyogva biztatta Rozsnyóit. – Bocsásson meg egy pillanatra, – felesége felé fordult – drágám, kedden délután tudunk fogadni egy szerkesztő urat? – Jöjjön kora délután, háromkor, – bólintott – hogy legyen elég időtök. Mindketten hosszan hallgattak, miután Rozsnyói letette a kagylót. – Mesélj, drágám, mi volt ez? – Cikket kérnek tőlem, cikket! – karolt Ágnesbe, és kihúzta magát – Nem felejtettek el, úgy látszik, tudunk még újat mondani a mostani fia talságnak is. Keddig az a négy nap olyan volt, mint a régi időkben. Rozsnyói megkérte feleségét, hogy tegyék rendbe együtt a könyvespolcot, mert a cikk elé egy bevezető interjút is készít vele a szerkesztő, legyen jó benyomása az itt dolgozóról. Ágnes virágot vágott a kertben és a legszebb vázában az íróasztal szélére tette. – Gyönyörű ez a rózsa! – szívta be mélyen az illatot Rozsnyói – Mi van ma, még csak vasárnap? – Igen, drágám, miért kérded? – Gondoltam, csapjuk agyon az időt! – karolta át felesége vállát – Egyszer igazán ebédelhetnénk valamelyik régi jó vendéglőnkben, utána meg nézzük meg a legújabb filmet! Te úgyis mindig a mozival nyaggatsz. Átölelte a nevető Ágnest, és finoman arcon csókolta. – De csak akkor, ha felveszed a szép világos öltönyöd. – húzódott el tőle. – Akkor neked is fel kell venned azt a szexis kivágott ruhád – ölelte át szorosan férje –, amiben a bécsi fogadáson olyan ellenállhatatlan voltál. Ágnes majdnem elsírta magát. Idejét sem tudta, mikor csókolták meg így egymást, ahogy most. A szerkesztő úr pontos volt, kedden háromkor Ágnes ment kinyitni a kert kaput és kísérte be a magas szőke fiatalembert férje dolgozószobájába. Kávét vitt be és narancslét, óvatosan, hogy ne zavarja a térdén jegyzetelő fiatalembert és a gondolataiban szemmel láthatóan valahol máshol járó férjét. – Köszönöm, drágám. – mosolygott rá Rozsnyói – Ülj le egy pillanatra! A cikk terjedelmesebb lesz, mint gondoltam, keményen kell majd dolgozni. Azt hiszem, egy most induló tudományos laptól nem szabad honoráriumot elfogadnom. Három hónap múlva kell leadnom. A feleségemnek jobb a memóriája, – kacsintott tréfásán a szerkesztő fiatalemberre – majd ő lesz az én lelkiismeretem. Rozsnyói professzor kipirult, még a szeme alatti ráncok is elsimultak, Ágnes nem is engedte ki így, felhevülten, a széljárta kertbe. Ő majd kikíséri a szerkesztő urat. Ágnes tudta, hogy férje ott áll az ablakban és izgatottan várja vissza, hogy beszámoljon az előbbi beszélgetésről, ahogy a régi szép időkben megszokták. – Így gondolta, asszonyom? A fiatalember rámosolygott, de még nem mozdult. Finoman igent bólintott, kezet nyújtott, és átcsúsztatta a férfi tenyerébe a kicsit átnedvesedett tízezer forintost. Dr. Szigeti Zoltán A Mi Kórházunk • 17
Page 1 and 2: A MI KÓRHÁZUNK Fővárosi Önkorm
Page 3 and 4: Két év a kórház élén Interjú
Page 5 and 6: Szívünk ügye a kórházban Kardi
Page 7 and 8: giával és még bőrgyógyászatta
Page 9 and 10: látogatási időben: délután há
Page 11 and 12: Az ápolási szakma lelkei Boldog I
Page 13 and 14: Ápolók Nemzetközi Napja Az aláb
Page 15: ünnepségeket, énekeltem, táncol
Page 19 and 20: tettek száma, egyre nő a megbeteg
Page 21 and 22: Helytörténeti séta a János Kór
Page 23 and 24: HÍREK Május 15-én szűréssel eg

A Mi KÃ³rhÃ¡zunk 2010. jÃºnius - Szent JÃ¡nos KÃ³rhÃ¡z

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?