Full Book (Click here)

A migrációs folyamatok sajátosságai a Balaton térségében
távolabb alakultak ki (pl. a déli oldalon Marcali és Lengyeltóti, északon pedig Sümeg,
Tapolca, Szentkirályszabadja).
A 18. század záró évtizedei azonban azért is fontosak, mert nagyjából ettől az
időszaktól mutathatók ki a migrációt indukáló első impulzusok. Ez megfogható
néhány település – esetenként látványos – fejlődésével. Ebben a megközelítésben
elsősorban Keszthely dinamikus növekedését kell kiemelni: a mezőváros mint a
hatalmas Festetics-uradalom szervező központja éppen ebben az időszakban éli
egyik fénykorát, amit népességszámának gyors növekedése is jelez. Az 1828-as
országos összeírás adatai szerint közel hétezren élnek itt, s ez a lakosságszám egészen
1900-ig (!) lényegében nem változott (VIRÁG Á. 1997). Az 1828-as adattal
kapcsolatban azonban vannak kételyek, nehezen illeszthetők az 1785 és 1851 közötti
trendekhez (BENDA GY. 2001).
Keszthely gyors népességnövekedésében a bevándorlásnak bizonyosan volt szerepe,
mivel ekkora gyarapodás a korabeli természetes szaporodással nem magyarázható.
BENDA GY. (2001) szerint a népességnövekedésen nagyjából fele-fele
arányban osztozott a természetes szaporodás és a migrációs nyereség. A bevándorlók
egy része egy kb. 20–30 km-t nem meghaladó körzetből jött, de az iparosok
között jelentős a külföldiek aránya is (Cseh- és Morvaország, valamint Grác).
Bizonyos szempontból látványos Balatonfüred nekilendülése is ebben az időszakban.
Szerény népességszáma ellenére egyre ismertebb lesz, ennek alapja azonban
nem a Balaton, hanem a gyógyhatású szénsavas forrásai, az ún. savanyúvizek.
Fürdőhelyi jelentősége a reformkorban bontakozik ki, akkor neves politikusok,
művészek találkozási helye, s ez a társadalom más rétegeit is ide vonzotta. Ahogy a
kortárs írta: „Savanyúvize s fürdője Magyarországon az elsők közé tartozik” (FÉ-
NYES E. 1851).
Füred azonban csak a nyári hónapokban volt Magyarország egyik központja, s
ez kevés volt ahhoz, hogy komolyabb bevándorlást indukáljon. Ezt jelzi többek
között lassan növekvő népességszáma is, amit hosszabb ideig még Balatonkenese
is felülmúlt.
A Balaton parti települések átfogó fejlődésében elengedhetetlen volt az archaikus
állapotok felszámolása, a táj „modernizálása”. Ennek első lépése a közlekedési
viszonyok javítása volt, ami ebben az esetben a vasúthálózat kiépítését jelentette.
Ebből a szempontból egyértelműen a déli part volt kedvező helyzetben, mert itt
nyílt meg 1861-ben a Buda–Kanizsa közötti vasúti pálya. Ez azonban csak jelentős
késéssel kezdte dinamizálni a déli part településeit, akkor is csak néhányat, elsősorban
Siófokot és Balatonboglárt.
Paradox módon a déli vasút megnyitásával – legalábbis a korabeli közvélekedés
szerint – egy olyan Balaton-parti település nyert a legtöbbet, amelyet ez a vonal el
sem ért: ez pedig Balatonfüred. Ebben volt is valami, mert rövidesen megoldották,
hogy a Budáról Szántódra menő vonat utasait innen gőzhajóval átvitték Füredre. Ez
az út mindössze öt órát vett igénybe (FRISNYÁK ZS. 1999).
191