Full Book (Click here)

Tardy János
lyének, valamint a tájképi értékek védelmét, noha maga a törvény kifejezetten sehol
nem említette a természetvédelmet.
Az 1872. évi önálló vadászati törvény (VI. tc.) vadászati tilalmi időket határozott
meg, bevezette a pénzbírságot, az okozott kár megtérítésének kötelezettségét,
megtiltotta az orvvadászatot, a madarak fészkeinek szétrombolását, a fiatal állatok
befogását. Az 1883. évi, újabb vadászati törvény oltalomban részesítette az énekes
madarakat és a költés időtartamára más madárfajokat. (Ezt megelőzően, 1880-ban,
a földművelésügyi, ipari és kereskedelmi miniszter rendeletben korlátozta az énekesmadarakkal
való kereskedelmet.)
SZONTÁGH TAMÁS geológus 1880. évi indítványa 8 évvel a világ első nemzeti
parkjának megalapítását követően született: „a természeti remekek óvása, gondozása,
fenntartása érdekében”.
Az 1888. évi halászati törvény a vizek állatvilágának védelmét segítette elő.
Nyílt vizekre április 1. – június 15. között tilalmi időt határozott meg. Méretkorlátozásokat
is bevezetett, sőt felhatalmazást adott az illetékes szakminiszternek, hogy
indokolt esetben, legfeljebb három évre megtiltsa a halászatot, továbbá, hogy a
veszélyeztetett halfajok kereskedelmét rendeletben szabályozza, tiltsa.
Védett állatfajokat illetően az 1894. évi XII. tc. 57–58. §-ait tekinthetjük a természetvédelmi
oltalom jogi alapjainak. Ez a jogszabály a magyar természetvédelem
egyik alapdokumentuma, egyúttal a növény- és állatfajok védelmének első jogi
megnyilvánulása. Szankciókat fogalmaz meg a védett állatfajok elpusztítása, fészkeik,
tojásaik, utódaik „elszedése” esetére. A mezőgazdaságra hasznos állatokat és
a homokkötő növényeket oltalom alá helyezte. Kihágásnak rendelte büntetni azon
bűncselekményeket, amelyek a hasznos madarak és fészkeik, tojásaik pusztítására,
elszedésére, illetve forgalomba helyezésére irányulnak. Felhatalmazta a földművelésügyi
minisztert, hogy rendelettel védelmezze a veszélyeztetett fajokat és szabályozza
a védelem kereteit. Ezen törvénycikk felhatalmazása alapján az 1893-ban
alapított Magyar Ornitológiai Központ (később: Madártani Intézet) igazgatójának
kezdeményezésére 1901-ben 132 madárfajt, továbbá néhány hasznos kisemlőst
(denevérek, vakondok, cickányok, sünök) helyeztek védelem alá.
A jóléti erdőgazdálkodás, a tájvédelem és a természeti-táji értékek kataszterezésének
egyik első jogszabályi forrásának tekinthetjük a földművelésügyi miniszter
1900. évi rendeletét a természeti emlékek oltalmáról. Ennek értelmében az államerdészeti
vezetők „az emlékfákat, valamint az olyan fákat és facsoportokat, amelyekhez
valami történelmi emlék, monda, vagy szájhagyomány fűződik, vagy melyek
igen magas kor, rendkívüli nagyság vagy a rendestől eltérő formájuknál fogva
kiválnak, továbbá egyes tájképek szépségét emelő faegyedeket, ritka és érdekes
fapéldányokat, facsoportokat a fenntartás és megóvás érdekében írják össze.”
A természeti környezetet ért barbár pusztítások ellen emelte fel szavát SAJÓ
KÁROLY (1851–1939) ökológiai szakíró, a természetrajz jeles művelője. Ma is
figyelemreméltó, a magyarországi természeti kincsek elhanyagolt sorsáról értekező
és a tudós társadalom egységes kiállásának hiányát ostorozó „vádiratát” 1905-ben
tette közzé a Természettudományi Közlöny december havi számában: „Nem a tu-
54