Cassandra Clare - Könyvmolyképző

sikerült megijesztenie a lányt, vagy legalább egy csodálkozó pillantást
kicsikarnia belőle.
– Jöjjön! – mondta Miranda. – Most fel kell mennünk!
Tessa lassan feltápászkodott. Összevissza száguldoztak a gondolatai.
A Sötét Házban rettenetes volt az élet, de – döbbent rá hirtelen –
mostanra szinte hozzászokott. Tudta, mire számítson nap mint nap.
Tudta, hogy a Sötét Nővérek készülnek valamire, de fogalma sem
volt róla, mi lehet az. Úgy hitte – talán naivan –, hogy nem fogják
megölni. Miért vesződtek volna ennyit a tanításával, ha közben végig
tudják, hogy aztán meg kell halnia?
Mrs. Dark dicsekvő hangja azonban elgondolkodtatta. Valami
megváltozott. Elérték, amit akartak. „Fizetséget” fognak kapni érte.
De vajon ki lesz az, aki fizet nekik?
– Jöjjön! – nógatta megint Miranda. – Fel kell készülnie a találkozásra
a Magiszterrel!
– Miranda! – szólt Tessa. Halkan beszélt, ahogy egy ideges macskához
szól az ember. Miranda korábban egyetlen kérdésére sem válaszolt,
de ez nem jelentette azt, hogy nem is érdemes próbálkozni.
– Ki az a Magiszter?
Hosszú csend következett. Miranda maga elé bámult, tésztaképén
nem látszott érzelem. – A Magiszter nagyon nagy ember – felelte végül.
– Megtiszteltetés lesz, amikor feleségül veszi magát.
– Feleségül? – visszhangozta Tessa. Annyira megdöbbent, hogy hirtelen
tisztán kezdte látni az egész szobát, Mirandát, a véres szőnyeget
a padlón, a nehéz réz földgömböt az íróasztalon, ami még mindig
abban a pozícióban volt, ahová Mrs. Black forgatta. – Engem? De…
ki ő?
– Nagyon nagy ember – ismételte Miranda. – Megtiszteltetés lesz.
– Tessa felé lépett. – Most velem kell jönnie!
• 32 •