Cassandra Clare - Könyvmolyképző

a Magiszter elvigye. Az ég már egészen sötét volt odakint a kis ablak
előtt; hamarosan itt kell hogy legyen az idő. Ez az ember talán tényleg
feleségül akarja venni. Talán tényleg meg akar adni neki mindent.
Tessa egyszerre Harriet néni hangját hallotta a fülében. Ha megtalálod
azt a férfit, akihez feleségül akarsz menni, Tessa, egy dolgot nem
szabad elfelejtened: nem abból tudod meg, milyen ember valójában,
amit mond, hanem abból, amit tesz.
Harriet néninek természetesen igaza volt. Soha nem akarna hozzámenni
olyan férfihoz, aki fogolyként és rabszolgaként kezeli, fogva
tartja a bátyját, őt pedig a „képességeire” hivatkozva megkínozza. Ez
csak egy nagyon rossz vicc lehet. A jó ég tudja, mit akar vele kezdeni
a Magiszter, miután ráteszi a kezét. Úgy sejtette, ha olyasmiről
van is szó, amit esetleg túlélhet, akkor is azt fogja kívánni, hogy bár
meghalt volna inkább.
Istenem, milyen haszontalan képessége van! Meg tudja változtatni
a külsejét? Mennyivel jobb lenne, ha bármit lángra lobbanthatna,
összezúzhatná a fémet, vagy késeket növeszthetne az ujjai végén.
Vagy akár ha láthatatlanná tudná tenni magát, esetleg akkorára zsugorodhatna,
mint egy egér…
Hirtelen mozdulatlanná merevedett. A néma csöndben még a mechanikus
angyal ketyegését is hallotta a mellkasán. Nem kell egérnyi
méretűre zsugorítania magát, igaz? Bőven elég, ha olyan kicsi lesz,
hogy meglazulnak a kötelékek a csuklóján.
Képes volt másodszorra is átváltozni valakivé, akinek korábban
már megérintette valamilyen tulajdonát. A nővérek megtanították
neki, miként csinálja. Most először örült valaminek, amit rákényszerítettek.
A hátát a kemény matracnak feszítette, és kényszerítette magát, hogy
emlékezzen. Az utca, a konyha, a tű mozgása, a gázlámpa pislákolása.
• 39 •