Cassandra Clare - Könyvmolyképző

képzeletbeli hősök mögött, akiket Tessa kitalált magának. Igaz, az
sosem fordult meg a fejében, hogy egy ilyen hős vádlón rázza felé
vérző kezét, és hevesen káromkodik majd az orra előtt.
A fiú talán észrevette, hogy mered rá Tessa, mert egyszerre abbahagyta
a káromkodást. – Megvágott – szólt. Kellemes volt a hangja.
Angol. Egészen hétköznapi. A fiú aggodalmasan mustrálta a kezét.
– Akár bele is halhatok.
Tessa elkerekedett szemmel nézett rá. – Ön lenne a Magiszter?
A fiú elfordította a kezét. Tenyere élén végigfutott a vér, és csöppökben
hullott a padlóra. – Te jóságos ég, ez komoly vérveszteség!
Pillanatokon belül végem lehet.
– Ön a Magiszter?
– Magiszter? – A fiút láthatólag kissé meglepte Tessa vehemenciája.
– Az „mester”-t jelent latinul, ugye?
– Hát… – Tessa egyre inkább úgy érezte, hogy egy különös álom
csapdájába esett. – Gondolom, igen.
– Sok mindennek a mestere lettem az évek során. A London utcáin
való tájékozódásnak, a francia négyesnek, a japán virágkötészet
művészetének, a kamuzásnak barkochba közben, a részegség elrejtésének,
a nők elbűvölésének a sármommal…
Tessa szótlanul bámulta.
– Sajnos – folytatta a fiú – soha senki nem nevezett Mesternek
vagy akár Magiszternek. Kár…
– Most is részeg éppen? – Tessa teljesen komolyan gondolta a
kérdést, de abban a pillanatban, hogy kiejtette a szavakat, maga is
rájött, hogy rettenetesen goromba volt – vagy ami rosszabb, kacér.
Amúgy is túl stabilan állt a lábán ahhoz, hogy részeg legyen. Éppen
elégszer látta Nate-et beszívva ahhoz, hogy tudja, milyen az. Ez a fiú
talán csak bolond.
• 42 •