Cassandra Clare - Könyvmolyképző

felé hajította. Az üveg szilánkokra tört, Will pedig elkiáltotta magát.
– Henry! Segítségre van szükségem! Henry!
– Ki az a Henry? – kérdezte Tessa. Ebben a pillanatban az ajtószárnyak
harmadszorra is megremegtek, és vékony repedések jelentek
meg a fémen. Nyilvánvaló volt, hogy már nem tart ki sokáig. Tessa
az asztalhoz rohant, és felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került
– egy csorba fogú fűrész volt az, amilyennel a hentesek szokták
átvágni a csontot. Abban a pillanatban, amint megmarkolta a rögtönzött
fegyvert, és megfordult, kivágódott az ajtó.
A Sötét Nővérek álltak a küszöbön – Mrs. Dark olyan magas és
csontos volt, hogy leginkább egy gereblyére emlékeztetett, ahogy
ott állt, Mrs. Black pedig vörös képpel összehúzta a szemét. Mint
számtalan apró tűzijáték, kék szikrák vették körül őket. A tekintetük
elsiklott Will mellett – aki még mindig az asztalon állt, kezében az
egyik jégcsapszerű pengével –, és megállapodott Tessán. Mrs. Black
széles mosolyra húzta vörös száját. – Kis Theresa – szólt –, tudhatnád,
hogy nem érdemes menekülnöd. Megmondtuk, mi fog történni,
ha újra szökni próbálsz…
– Akkor legyen úgy! Korbácsoljanak véresre! Öljenek meg! Nem
érdekel! – kiáltotta Tessa, és elégedetten állapította meg, hogy a Sötét
Nővérek hátrahőköltek a kifakadása hallatán. Azelőtt sosem merte
megemelni a hangját a jelenlétükben. – Nem engedem, hogy odaadjanak
a Magiszternek! Inkább meghalok!
– Milyen éles lett a nyelved hirtelen, Theresa kedvesem! – szólt
Mrs. Black. Határozott mozdulattal lerántotta a kesztyűt a jobb kezéről,
és Tessa most először pillantotta meg a csupasz kezét. A nő
bőre szürke volt és vastag, mint egy elefánté, körmök helyett hoszszú,
sötét karmok nőttek rajta. Élesnek tűntek, akár egy sor kés. Mrs.
• 50 •