Cassandra Clare - Könyvmolyképző

Tessa mozdulatlanná merevedett. – Édes istenem, utolértek…
Will megint megragadta a lány csuklóját, és rohantak tovább. Futás
közben a fiú másik kezében tartott kődarab fény és árnyék vad
mintázatát vetítette a falakra. A talaj lejteni kezdett, a kövek a lábuk
alatt egyre nedvesebbek és csúszósabbak lettek, a forróság pillanatról
pillanatra jobban fojtogatta őket. Olyan volt, mintha egyenesen a
pokolba tartanának. A falak a Sötét Nővérek kiáltásait visszhangozták.
– Theresaaaaa! Úgysem szökhetsz meg! Nem hagyjuk, hogy elbújj!
Megtalálunk, virágszálam! Tudod, hogy így lesz!
Will és Tessa befordult egy sarkon, de azonnal meg is kellett torpanniuk
– a folyosót egy magas, kétszárnyú fémajtó torlaszolta el.
Will elengedte Tessa kezét, és az ajtónak vetette magát. A szárnyak
kitárultak, és a fiú betántorgott mögéjük. Tessa azonnal követte, és
megfordult, hogy becsukja az ajtót. A szárnyak olyan súlyosak voltak,
hogy a lány alig bírt velük, és neki kellett vetnie a hátát, hogy
sikerüljön teljesen bezárnia őket.
A helyiségben egyedül Will ragyogó köve világított, bár most
abból is csak egyetlen fénysugár tört elő a fiú ujjai között. Olyan
volt, mintha reflektorfény világítaná meg a színpadon. Tessa háta
mögé nyúlt, és helyére lökte a reteszt. A rozsdás fém nagyon nehéz
lehetett, mert Will testének minden izma megfeszült, ahogy megemelte.
– Miss Gray? – A fiú nekidőlt Tessának, és hátát a bezárt ajtónak
támasztotta. A lány érezte Will szívdobogásának egyenletes ritmusát
– vagy inkább a saját szíve volt az? A kő különös fehér fénye ragyogott
a fiú arcán meg a kulcscsontját borító vékony izzadságrétegen.
Tessa észrevette, hogy kigombolt gallérja alatt is jelek sorakoznak –
vastagok és feketék, éppen olyanok, akárcsak a kezén. Mintha valaki
fekete tintával rajzolta volna tele a bőrét.
• 48 •