Cassandra Clare - Könyvmolyképző

Hát nem úgy nézek ki, mint Sir Galahad? – Színpadias mozdulattal
felemelte a karját. – Erőm tíz ember erejével vetekszik, mert szívem
tiszta… 2
A ház egy távoli pontjáról hangos dörrenés hallatszott – valahol
becsaptak egy ajtót.
Will mondott egy olyan szót, ami Sir Galahad száját sosem hagyta
volna el, és elugrott az ablaktól. Ahogy megint földet ért, elhúzta
a száját, és bánatosan pillantott sebesült kezére. – Ezzel később kell
foglalkoznom. Gyere…! – Kérdő tekintettel pillantott a lányra.
– Miss Gray – felelte erőtlenül Theresa. – Miss Theresa Gray.
– Miss Gray – ismételte a fiú. – Hát akkor jöjjön, Miss Gray! –
Will az ajtóhoz rohant, megragadta a kilincset, lenyomta, és megrántotta…
Nem történt semmi.
– Nem működik – szólt Tessa. – Bentről nem lehet kinyitni az
ajtót.
Will szélesen elmosolyodott. – Hogy nem-e? – Az övén függő
egyik tárgy után nyúlt. Olyan volt, mint egy hosszú, keskeny, legallyazott
faág, és valamilyen ezüstszínű anyagból készült. A fiú az
ajtóhoz illesztette a végét, és rajzolni kezdett. A rugalmas hengerből
vastag, fekete vonalak kanyarogtak elő, és sziszegő hangot adva terültek
el a fafelületen, mintha valaki felborított volna egy tintásüveget.
– Maga most rajzol? – kérdezte Tessa. – El nem tudom képzelni,
hogyan…
Éles hang hallatszott, mintha egy nagy üvegtábla repedt volna
meg. A kilincs megmozdult, az ajtó pedig kitárult, és a zsanérokból
vékony füstcsík szállt felfelé.
2
Alfred, Lord Tennyson: Sir Galahad.
• 44 •