Cassandra Clare - Könyvmolyképző

fel Miranda testéből, de nem volt rá ideje, hogy alaposabban megnézze
magának. Nyitva hagyta maga mögött az ajtót, és végigfutott
a folyosón.
Felvágtatott a lépcsőn, de majdnem elbotlott a saját szoknyájában,
és alaposan beverte a térdét az egyik fokba. Felkiáltott, de loholt tovább
az első fordulóig, ahol befordult egy kanyarogva a távoli sötétségbe
nyúló folyosóra. Ahogy futott, egyik ajtót hagyta el a másik
után. Megtorpant, és megpróbálta kinyitni az egyiket. Zárva volt,
mint ahogy a következő és az azután következő is.
A folyosó végén újabb lépcsősor vezetett lefelé. Tessa lerohant,
és egy kapualjban találta magát. Úgy tűnt, valaha egészen fenséges
lehetett – a földet töredezett, piszkos márványlapok borították, kétoldalt
a magas ablakokat függönyök takarták el. A csipkéken keresztül
beszűrődő, gyér fény hatalmas kaput világított meg. Tessa szíve
majd kiugrott a helyéből. A kilincsre vetette magát, megragadta, és
feltépte a kaput.
Szűk macskaköves utcán találta magát, kétoldalt egyforma sorházakkal.
A város szaga szinte megütötte Tessát – olyan régen volt már,
hogy friss levegőt szívott. Majdnem teljesen sötét volt, az égen az alkony
mélykékje terjedt, amit itt-ott gomolygó ködfoltok homályosítottak
el. A távolból hangokat hallott, játszó gyerekek kiáltozását,
lovak patáinak kopogását. Ez a kis utca azonban elhagyatott volt,
csak az egyik gázlámpának támaszkodott egy férfi, újságot olvasva
a fényénél.
Tessa lesietett a lépcsőn, odarohant a férfihoz, és megrángatta a
kabátujját. – Kérem, uram… tudna nekem segíteni?
A férfi megfordult, és lepillantott Tessára.
A lány elfojtott egy sikítást. A férfi arca éppen olyan fehér volt és
viasszerű, mint amikor először találkoztak a southamptoni kikötőben;
• 34 •