2BESZÁLLÍTÓK KONFERENCIÁJANövekedésről és feladatokról szóltak a házigazdák(Folytatás az 1. oldalról.)Szabó József a részvénytársaság beszerzési stratégiájárólbeszélt, no és arról, hogy a beszerzésről alaposan átalakulta gondolkodásuk. Köszönetet mondott a beszállítóknakazért, mert támogatásuk elengedhetetlen volt ahhoz, hogya Rába le tudta küzdeni likviditási zavarait. Úgy fogalmazott,hogy amely cég ebben segítségükre volt, azok nem isbeszállítók, hanem partnerek – s ezt a Rábánál nem fogjákelfelejteni. Előadásából kiderült, hogy a beszerzési stratégiábanaz idei év kiemelt prioritású céljai között szerepelpéldául a piaci árnyomás kivédése, a stabil beszerzési árakbiztosítása, valamint az árfolyamváltozások kockázatánakcsökkentése és a beszállító-fejlesztés.Balog Béla pénzügyi vezérigazgató-helyettes néhányszóban bemutatkozott a hallgatóságnak, majd természetesengazdasági oldalról közelítve szólt a tavalyi évkihívásairól és az idei elképzelésekről, különös tekintettela beszállítókat érintő változásokról. Mint mondta: a Rába<strong>Holding</strong> és beszállítói egy hajóban eveznek, s ha a cégcsoportmegfelel a piacon, azzal a beszállítók is jól járnak.Kocsis Sándor, a Rába Futómű Kft. operációs és minőségügyiigazgatója arról beszélt, hogy a társaságnak romló gazdaságikörnyezetben kellett helytállnia. Ezt követően kedvezőtlenstatisztikai adatokat ismertetett. A beszállítói reklamációkszáma egy év alatt közel a duplájára növekedett, ezzel párhuzamosana beszállítói hibából eredő költség is drasztikusanemelkedett. Tavaly huszonegyről harmincnyolcra változotta beszállítói hibából eredő vevői reklamációk száma is. Akft. alapanyag-beszállítói kevesebben lettek, a beszállítóiösszlétszám azonban ezzel együtt is nőtt.Megemlítette a három évvel ezelőtt megalkotott beszállítóikézikönyvet, melynek szabályozása a mai napigérvényes, ettől nem akarnak a jövőben sem eltérni éselvárják, hogy a holding beszállítói e szerint működjenek.2005 kiemelt prioritású céljai között beszélt azüzleti tervnek megfelelő húszszázalékos növekedéseléréséről, a stabil beszerzési árak biztosításáról, akapacitás – külső források bevonásával történő – rugalmaskiegészítéséről, a beszállítói fejlesztésről (különöstekintettel az ISO TS 16949 követelményrendszerre),no és arról, hogy a beszállítói hibából adódó zavaróhatások költségeit visszaterhelik a beszállítókra.Kocsis Sándor a igények sorában szerepeltette amegbízható, jó minőségű termékeket, a határidőreteljesített és átvételi ellenőrzést nem igénylő szállításokat,továbbá azt, hogy a beszállítók az új rábásprojektekben már a minőségtervezés első lépésétőlaktívan vegyenek részt.Simon István, a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft.ügyvezető igazgatója azt mondta, bár az üzletáguk ezeregyszázfővel működik, a beszállítókkal együtt ez a számmegkétszereződik, ha abból indul ki, hogy az értékesítésükfelét a beszállítók állítják elő. Szólt a rájuk váró technológiaifejlesztésekről, amelyeket az elnyert piacok igényelnek.RÁBA MAGAZIN – a Rába Járműipari <strong>Holding</strong> havonta megjelenő lapja a munka társakés a partnerek számára. Felelős kiadó: Dusza András.A Rába Rt. megbízásából kiadja az X-Meditor Kft. (9023 Győr, Csaba u. 21.)Felelős szerkesztő: Csiszka Antal. Munkatársak: Baudentisztl Ferenc, Gaál József.Szerkesztőség: 9023 Győr, Csaba u. 21. Telefon/fax: 96/618-068, 618-069, 618-063. E-mail: ujsag@xmeditor.huNyomás: Palatia Nyomda és Kiadó Kft. (9026 Győr, Viza u. 4.)A Rába <strong>Magazin</strong> a www.raba.hu honlapon megtekinthető.Márpedig a piacot a beszállítóikkal közösen szerezték meg,így aztán a fejlődés is csak velük közösen történhet. Ezévben egyébként a tavalyihoz képest a kft. egymilliárd Ft-talmegnövelt értékben igényli a beszállítók közreműködését.A beszállítók fejlesztésének szükségessége kapcsán tért kiarra, hogy a beszállítói hibából eredő költségeik egy-két(volt) beszállítójuk hibájából jelentősen nőttek. Kiemelteviszont, hogy a beszállítókkal történő együttműködésttekintve Móron nagyon szép a kép. Beszélt még a „keménymarketing” fogalmáról, s arról: ez szükséges ahhoz, hogyaz EU-csatlakozásnak is köszönhető, főként a tavalyi utolsónegyedévben tapasztalt, megnövekedett számú megkeresésekkínálta lehetőségekkel élni tudjanak.Kovács Csaba, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója aHM-tender alakulását követően a beszállítók kiválasztásánakelveit ismertette. Meghirdetett szempont például,hogy a beszállítók rendelkezzenek fejlesztési kapacitással,mivel a járművek fokozódó komplexitása mind több fejlesztéstigényel. A társaság szeretné a beszállítói láncottovábbfejleszteni és növelni a magyar tartalmat.A Rába Rt. vezetői által tolmácsolt üzenetek – amelyeka növekedésre és annak feltételeire vonatkoztak – után aleányvállalatok vezetői átadták a Rába Kiemelt BeszállítójaDíjat az általuk legjobbnak értékelt cég képviselőinek.B. F.A kiemelt beszállítói díj idei elnyerőiBöhler Kereskedelmi Kft.• Hajós Péter ügyvezető igazgatóA Rába Rt. kommunikációs szervezete: 9027 Győr, Martin út 1. 96/624-522.Lapunk következő száma 2005. február 18-án jelenik meg, minden dolgozó a munka helyén veheti át.A Böhler és a Rába egyidős, mindkét céget 1896-banalapították. Régi a két cég közötti jó kapcsolat is. HajósPéter ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint korábbana vas megmunkálására alkalmas gyorsacélokat szállította,az utóbbi néhány esztendőben a süllyesztékeskovácsolás anyagait szállítja a Böhler a Rábának.A Dunaharasztiban székelő társaság svéd és osztrák gyártmányúacéllal, továbbá hegesztőanyagokkal kereskedik,közel félszáz alkalmazottja van, s raktárkészlete, fűrészelésikapacitása minden magyarországi igényt képes gyorsan,megbízhatóan kielégíteni. Hajós Péter elmondta azt is, hogya Böhler és a Rába az együttműködés bővítését tervezi. ABöhler által kifejlesztett új anyagok a Rába közreműködésévelválhatnak optimális tulajdonságú szerszámokká.Hajdú Rt.• Harsányi Józsefvállalkozásfejlesztési igazgatóA Hajdúsági Iparművek Rt. jogelődjét katonai megfontolásokból,1952-ben alapították. A társaság a békésebbhetvenes években állt át a hőtechnikai berendezések,mosógépek, centrifugák gyártására, s négy évvel ezelőttalapította meg autóipari alkatrészeket előállítódivízióját. Harsányi József vállalkozásfejlesztési igazgató,a divízió vezetője lapunknak elmondta, hogy ma márszámos világmárka, Ferrari, Bugatti, BMW fut Hajdúalkatrészekkel.A Rába Alkatrészgyártó Kft. móri gyára nagyméretűülésalkatrészeket, háttámlákat, fémpanelokat vásárola Hajdútól. Harsányi József szerint a Rába négy éve,a móri gyár két éve megbízható, fontos partnere adivíziónak. A kölcsönösen sikeres üzlet alapja a jószakmai és emberi kapcsolat.Currus Rt.A gödöllői harcjármű-technikai részvénytársaság államitulajdonú cég, s amint neve is mutatja, a honvédség szárazföldieszközeinek javításával, karbantartásával foglalkozik.A tavaly 4 milliárd forintos árbevételt produkáló, 360 alkalmazottatfoglalkoztató cég legnagyobb megrendelőjea Honvédelmi Minisztérium, de Ács János vezérigazgatószerint ma már a honvédségi tendert nyerő Rába is a nagyvevők között szerepel. A Currus a H14-es, H18-as és
3EREDMÉNYES VOLT A TAVALYI ESZTENDŐ2005 a beruházások éve lehetSzámvetés Balog Béla pénzügyi vezérigazgató-helyettesselH25-ös járművekhez szállít csörlőket és azok rendszereit.A Sepson licence alapján gyártott gödöllői terméketa Rába a honvédségi járművek alvázába építi be.Ács János elmondta, hogy a Currus ezúttal a honvédségitendernek köszönhetően találkozott a Rábával, akapcsolat azonban régebbi keletű. A Currus egykoronGödöllői Gépgyár néven szervize volt a vagongyáriharci járműveknek. A vezérigazgató abban bízik,hogy az újgenerációs Rába-járművek életciklus alattikarbantartása, javítása is Gödöllőn történik majd.Bárkovics Kft.• Ács János vezérigazgató• Bárkovics János ügyvezető igazgatóA Bárkovics Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezetőigazgatója, Bárkovics János a harmadik alkalommalvehette át a legmegbízhatóbb és legjelentősebb partnereknekjáró díjat a Rába beszállítói konferenciáján.A szárföldi telephelyű, mindössze 16 alkalmazottatfoglalkoztató céget először 1999-ben díjazta a Rába.Bárkovics János ügyvezető igazgató lapunknak elmondta,hogy cégét korrekt és kipróbált kapcsolat fűzi a Rábához.A szárföldi üzem tíz esztendővel ezelőtt dolgozottelőször a győri nagyvállalatnak. A Bárkovics kft. jelenlega Rába Futómű Kft. partnere. John Deer-alkatrészeketszállít és kiegyenlítőmű-házak megmunkálását végzi.(G. J.)Az évváltással együtt jár a számvetés.Anyagilag is értékeljük a mögöttünkhagyott esztendőt, s eltervezzük azújat, hogy mi mindent engedhetünkmeg magunknak, mire futja a pénzből,vagy éppen milyen cél érdekébenkell(ene) takarékoskodnunk. Mindezpersze nem csupán a családokra igaz,de a cégekre is, s gyakorlatilag hasonlóelgondolás alapján készül az országköltségvetése is. Mi azonban nemenjünk el a Parlamentig, maradjunkcsak a saját házunk táján: pénzügyiértelemben értékeljük a Rába Rt.tavalyi esztendejét, s az anyagiakatszem előtt tartva előlegezzük meg,mi mindenre számíthat cégcsoportunkaz új évben. A számvetésben alegilletékesebb, a részvénytársaságpénzügyi vezérigazgató-helyettese,Balog Béla volt segítségünkre.– A cégcsoport életében tavaly bizony több jelentősváltozás történt – kezdte a visszatekintést a pénzügyivezérigazgató-helyettes. – Munkavállalóink számára alegszembetűnőbb az volt, hogy a részvénytársaság és aFutómű Kft. vezetése egy kézbe került. Az azóta eltelthónapok során egyértelműen kiderült, hogy ez a lépésjelentős költségmegtakarítást hozott a holding egészeés természetesen a leányvállalat számára is. A vezetéshatékonysága a jövőben is kardinális kérdés marad, ésa hatékonyságjavulást a termelésirányító területektől ismegköveteljük.Balog Béla természetesen szólt arról a rendkívül negatívmakrogazdasági helyzetről, amely cégünket tavalykomoly kihívás elé állította. Az év végére a dollár értéke180 forint közelébe süllyedt, s ez már önmagábanjelentős veszteséget okozott a Rába számára. Ezzelegyidejűleg az alapanyagárak szinte megduplázódtak,csaknem a csillagos égig emelkedtek.– Ezek tükrében nagy eredmény, hogy a vállalat veszteségeinagyságrendekkel elmaradtak a 2003-as adatoktól.A kedvezőtlen dollárárfolyam hatásait mérséklő intézkedésekszerencsére sikerre vezettek, ami önmagábancégcsoport szinten pozitív eredményt fog jelenteni. Atavalyi év végére a holding hitelállománya tízmilliárd forintalá esett, amire már négy esztendeje nem volt példa. Smég egy tízmilliárdos adat: a már említett makrogazdaságihatások ellenére 2004-ben az előző évhez képest közelennyivel nőtt az árbevételünk.– Tavaly, az év derekán a cég vezetése az utóbbi időszakbanpéldátlannak tartott módon jelentős dollár alapú áremeléstfogadtatott el az amerikai partnereinél, sőt ezenfelül az alapanyagár növekedésének hatásait is sikerültnagymértékben továbbhárítani – folytatta a visszatekintésta pénzügyi vezérigazgató-helyettes, aki tizenkétév után, augusztusban tért vissza egykori munkaadócégéhez. – Kiemelt figyelmet fordítok a vagyonvédelmiés szervezési kiadásokra. Nagy tartalékokat látok abban,hogy a munkautasítások a gyakorlatban hatékonyabbanműködjenek. Ezek pontosításával és betartatásával többtízmillió forintot sikerülhet megtakarítanunk. Ez a folyamatmár tavaly megkezdődött, s aligha lehet meglepő,hogy ezt az új esztendőben is folytatni fogjuk, továbbáaz utasítások betartását is visszaellenőrizzük.Balog Béla szerint a munkatársaknak, a számítógéphasználóinak azt is tudomásul kell venniük, hogy az OM(Oracle Manufacturing) használata és pontos kezelésekulcskérdés a cég termeléskoordinációjában, és egybena hatékony termelés eszköze. Minden munkavállalótólkéri, hogy a „józan ész” elvét követve és az elvárhatógondossággal végezzék munkájukat. Ha bármilyen,munkájukat gátló szabállyal találkoznak, akkor azt jelezzékközvetlen vezetőjüknek – a hivatali út betartásávaligyekezzenek orvosolni a problémát. Mint mondta,többször járt az üzemekben, és sajnálattal kellett megállapítania,hogy néhány helyen bizony meglehetősen nagya rendetlenség. Márpedig a munkakörnyezet minősíti azott dolgozó embereket és azok munkáját…– 2005-ben szándékaink szerint jelentős beruházásokatindítunk el – hangsúlyozta a pénzügyi vezérigazgató-helyettes.– Ilyen nagyságrendű fejlesztésekről az utóbbiévekben még álmodni sem nagyon mertünk. Ezek aberuházások elsősorban a Futómű Kft.-t, valamint az újSuzuki Swifthez kapcsolódóan az Alkatrészgyártó Kft.móri gyárát érintik. A jelentős részben új gépek vásárlásátjelentő beruházásoknál komoly megtérülési követelményekettámasztunk, további költségcsökkentéstés hatékonyságjavulást, valamint többletpiaci igényekteljesítését várva. Az idei év eseménye lehet az is, hogy azigazgatóság felhatalmazta a menedzsmentet az öntödefejlesztésével kapcsolatos program kidolgozására, éselfogadása esetén végrehajtására. Mindent összevetve,a 2005-ös célunk, hogy kevesebb eszközzel, kisebb költséggel,többet és jobb minőségben termeljünk!Baudentisztl Ferenc