Jó Pajtás13BecsengettekTavasz volt. A nap bevilágította az iskolaudvart,ahol az óraközi szünetben nyüzsögtek és lármáztaka gyerekek. Ez a szünet is úgy kezdődött, mint eddigbármely. Egyesek a fa alatt majszolták uzsonnájukat,mások üveggolyóztak, és volt, aki a házi feladatotmásolta. Kati, Peti, Zsuzsi és Zsigmond jó barátokvoltak, s minden szünetben férlevonultak egy új,sárga mászókához. Természetesen, mint mindig,nem iskolai témáról beszélgettek. Azt tervezték,hogy mikor tudnak összehozni egy filmes délutánt.– Nézzük meg a Szerelmes hangjegyeket vagy aTitanicot! – szólt lelkesen Zsuzsi.– Ne már! Az olyan uncsi, inkább valami akciófilmetnézzünk! – közölte javaslatát Zsiga, s ekkor márKati is közbeszólt:– Én egyetértek Zsuzsival...Peti egy fejbólintással jelezte, hogy ő is egyetértKatival. Már ötödik osztályos korától tetszettneki Kati. Azon a napon elhatározta, hogy bevalljaérzelmeit... Katinak sem voltak közömbös érzéseiPeti iránt... Egyre közeledett a szünet vége, s Petimár egy szót sem bírt kinyögni, aztán nagy nehezenmegszólalt.– Kati, légy szíves csak egy pillanatra gyere félrevelem, mert szeretnék valamit mondani...Ekkor már Katinak is elakadt a szava, s torkábandobogott a szíve, de félrement Petivel az öreg, piroshintákhoz, egy fiatal diófa tövébe.Mindketten érezték, hogy valami izgalmas fogtörténni... Egyre fokozódott az izgalom. Zsuzsinakés Zsigának kicsit furcsa volt, hogy Peti félrehívtaKatit, de mit sem sejtve folytatták a beszélgetést.Eközben Peti a fa alatt nagy nehezen, halkan elkezdettvalamit mondani:– Te, Kati, csak azt akartam mondani... – ekkormegakadt a szó a torkán, majd erőt vett magán:– Hogy, hogy... – folytatta volna, mikor hirtelenfelzengett az a vén iskolacsengő. Becsengettek, annakjeléül, hogy tanítás következik. Peti és a többidiák bevonultak órára. Petinek biológia, míg Katinaktörténelemórája következett...Hogy a következő nap, Peti tudtára adta-eKatinak az érzelmeit, nem tudni... ám elég, ha eztcsak ők tudják...Kovács Noémi, 7. osztályPetőfi Sándor iskola, ÓbecseCirkuszban voltamHatéves voltam, amikor városunkba látogatotta Medrano nevű cirkusz. A vásártéren állították felhatalmas nagy kerek sátrukat. Körülötte sorakoztaka lakókocsik és a ketrecek, amelyekkel a cirkuszosokés az állataik érkeztek.A szüleimmel én is ellátogattam ebbe a cirkuszba.Izgatottan vártam a műsor kezdetét. Egyszercsak felcsendült a zene, és egy csillogó-villogó ruhábaöltözött bácsi köszöntött bennünket, majd megnyitottaa műsort. Sorban jöttek a zsonglőrök, levegőakrobaták,kötéltáncosok, bűvészek, bohócok, skülönféle állatok idomítójukkal. Nekem legjobban akutyák tetszettek, mert fel voltak öltöztetve. Táncoltak,két lábon álltak, labdáztak egymással. A bohócokis jól megnevettették a közönséget bolondságaikkal.A szenzáció egy kislány volt, aki egy nagykígyóval a nyakában táncolt. A műsor szünetébenmég fényképezkedni is lehetett egy kisoroszlánnal.Sok-sok élménnyel tértünk haza. Azóta már voltamcirkuszban, de annak nem volt ilyen gazdag aműsora.Tomik Nikola, 4. osztályNikola Tesla iskola, TopolyaA beszélő virágokHol volt, hol nem volt, volt egyszer egy elvarázsoltkert. Ebben a kertben minden virág beszélnitudott.Ez a kert egy lusta királyé volt. A királyt Tudornakhívták. Tudor király nem szeretett dolgozni, csakaludni. Egyszer valami hang ütötte meg a fülét.– Mi lehet ez? – kérdezte. – Á, biztos az egyikkertész az – gondolta, és tovább aludt.Megint rákezdett egy hang. A király nem nyugodott,és azt mondta:– Ennek most már utánanézek!Látja a kertészt. Azt kérdi tőle:– Te kiabáltál az előbb?– Nem gazdám – felelte az egyik kertész.– Akkor ki volt?– Biztos az egyik virág, felség.– Á, az lehet! No, akkor derítsük ki!Ment tovább az élet a királyi kertben, hanemegyszer megint megszólalt egy hang.– Hát ez tényleg egy virág, igazad volt kertész!– Uram, ez a virág az. Amikor öntöztem, elkezdettkiabálni!A király megszólította a virágot, az csak hallgatott.De addig piszkálta, míg meg nem szólalt.– Hogy hívnak? – kérdezte Tudor.– Én Tulipán Tünde vagyok. Ő pedig MargarétaMargit.– Énekeltek nekem, ha már felkeltettetek?– Bocsáss meg nekünk, nem volt szándékos, deazért énekelünk neked egy dalt:Alszik már a király,Repül még a sirály,Nem repül a sirály,Elaludt a király.Ha a király el nem aludt volna, az én mesém istovább tartott volna.Csernicsek Ervin, 6. osztályPetőfi Sándor iskola, DoroszlóVarga Róbert szabadkai tanuló rajzaEmber a MarsonPénteken nagyon beteg voltam. Tea, méz, zsebkendők,orvosságok és gyümölcsök társaságábanpihentem az ágyon. Már majdnem elaludtam,amikor az ajtó zörejére kaptam fel a fejem. Nem istudtam, ki lehet az. Hosszú, szőke haja volt, a válláigért, szeme kék volt, mint a tenger. Mosolyogva lépettbe a szobába, s hangosan rám köszönt, minthamár régóta ismerne. Nem tudtam, ki az, de az arcavalahonnan nagyon ismerős volt.Azt ajánlotta, hogy menjünk el valahova. Nemtudtam erre mit mondani, mivel, ha valaki beteg, nemnagyon utazik. Kis gondolkozás után azt feleltem, sajnosmost nem lehet, mert beteg vagyok. Szeretnékminél előbb meggyógyulni. Furcsa módon azt felelte,hogy most semmi sem jelenthet akadályt, minélelőbb indulunk, annál élvezetesebb lesz az egész.Láttam rajta, hogy nagyon izgatott, és hogy nemlegesválaszt semmi pénzért se fogad el. Tehát felkeltemés felöltözködtem, felkészültem lelkiekben is azutazásra. Az úti célról és a járművel való közlekedésrőlnem szólt semmit, csak arra kért, hogy kövessem.A szekrényem felé vette az irányt. Elővett egykicsi, fából készült, vékony, faragott botot. A szekrényemüres volt és sötét. A bottal kétszer a levegőbesuhintott, majd halkan, valami érthetetlen szövegetmormolt. Nem értettem mire jó ez, hiszen így nemutazhat senki sem, kivéve a mesebeli lények.Egy csettintésre elhallgatott, megfogta a kezem,és behúzott a szekrénybe, másik kezével pedig aszekrény ajtaja után kapott. Becsuktam a szemem,hisz annyira féltem. Olyan volt, mintha leestem volnaegy magas épületről.Mire kinyitottam a szemem, már egy pirosbolygón találtam magam. Itt minden piros volt,különböző árnyalatokban. Ezen a pirosságon kívülminden hasonló volt az otthoni környezethez,emberekhez. Azonban azt vettem észre, hogy márnem vagyok beteg. Ez nagyon tetszett, ezért örültem,hogy eljöttem erre a különös útra. A kísérőmelőttem haladt, én pedig bámészkodtam, néztem atermészetet, az embereket és a házakat.A táj csodaszép volt. Láttam egy erdőt, melybena fáknak rózsaszínű törzsük és lángvörös koronájukvolt. Az jutott eszembe, hogy az emberek a kultúrájukbailleszthetnék ezt a színt, mint az erő és akülönlegesség jelét, más színek kombinációja nélkül.Így az emberek között is megváltozna a viszony,gondolkozási mód, ha eljutnának erre a helyre.A házak csokiból vannak itt, ezért barna színűek.Míg ő nem látta, odamentem az egyikhez és megkóstoltam.Hmm... az íze olyan volt, mint a földi Marsnevezetű csokié. Az első gondolatom az volt, hogy hatehetném, írnék egy levelet az otthoni építészeknek,hogy az épületeket csokiból építsék meg ezentúl. Eznagyon érdekes lenne. Ezekben az épületekben múzeumoklehetnének. Szerintem sokan élveznék.Amíg sétáltunk, azt vettem észre, hogy valakiszólít, s ébredezem. Nem is tudtam, mi lehet ez.Felugrottam. Újra a szobámban találtam magam.Egyedül, pizsamában, ami sütötte a bőröm. Újralázas voltam.Kocsis Réka, 8. osztályPetőfi Sándor iskola, DoroszlóHívogatóMegcsörren a telefon:Gyere haza Gedeon!Ne legyél te csalafinta,itthon vár a palacsinta.Maksó Simon, 5. osztályCseh Károly iskola, Ada
Kósza sorok(Az 1849-es szolnoki csata kapcsán)1824. február 17-én megszülettem. Hogy mikorfogok meghalni, azt csak Isten tudja.Az otthoniakra gondolok. A kis Judit biztosanénekel vagy nevetgél. András kis rosszcsont, mindigtréfán jár az esze, nem úgy, mint a bátyjának. Jóska,a nagyfiam, ő az okos a családban. Egyszer mégsokra fogja vinni az életben. Szerintem pap lesz.Meg is ígérte, hogy értem is el fog mondani egy-kétfohászt. Feleségem, a kedves, mikor nem látják a kicsik,sír-rí. Félt, azt hiszem. De én is félek. Rettegek,remegek, mint a nyárfalevél. Minden apróságnakpróbálok örülni. Ki tudja, melyik lesz az utolsó? Esikmegint, sőt inkább zuhog. Lehet, hogy az angyalokkönnyeznek, vagy a szabadságharcban elesett dicsőhonfitársaim... Ők már megszabadultak a földinyomorúságtól.A tűz lassan kialszik, már csak néhány szikra próbálkozikreménytelenül. A fák őrködnek mellettemés a csillagok, habár most nem látom a ragyogásukat.Nem szeretnék megvilágítani a szenvedőket?Szerintem így van: hagyják őket a maguk bánatára.Fúj a szél, és az „őrök” tűrik, hogy tépázza lombjukat.Hűségesen állnak, egyenesen, vigyázva. Mi mindentláthattak már! De megtartják titkaikat.Suttognak a táborban: mi lesz a csata után?Jajveszékelés vagy éljenzés? A jövőnk bizonytalan.Mindenki csak a saját gondjával van elfoglalva,ahogy én is. Élet vagy halál? A felhők mögött iskisüthet a nap. Bárcsak megmondaná valaki, hogymelyik lesz a győzelem napja!...Megígérem Isten színe előtt, ha hazamegyek,ó, ha épségben hazajutok, nyitok egy pékséget. Afeleségem kenyere a legkiválóbb széles e Magyarországon.Már érzem is a friss illatát, számban afelemelő ízét, és fülemben hallom, ahogy ropog afogam alatt pirosbarna héja. Itt bizony nincs friss kenyér,csak amolyan korpás, meg hozzá hideg víz. Demost mennem kell. Indulunk. Kemény csata lesz...Ha szabad hazában élhet a családom, nem sajnálom,hogy most ázok-fázok, rettegek. Nem bánomaz éhínséget, még a vérem sem sajnálom, hajobb sorsot, ha szabadságot ígér a holnap. Reményteljesenindulok, és harcolni fogok erőm legjobbjával!Isten engem úgy segéljen!Nyúl Sára, 8. osztályMoša Pijade iskola, PacsérFlóriHol volt, hol nem volt, de inkább volt mint nemvolt a kalitkán innen, a Madár-hegyen és a kutyaházontúl, élt egyszer egy papagáj, akit úgy hívtak,hogy Flóri.Beköszöntött a tél, minden madár elköltözött,csak Flóri maradt otthon. Mivel csak ő tudta pontosan,hogy télen lehet nyaralni, nyáron pedig telelni.Tolla helyett tüskéi nőttek, csőre helyett ormányalett. Ő volt az, aki köles helyett spagettit, alma helyettcsokoládét evett, víz helyett pedig narancslevetivott. Flóri nem csipogott, mint a többi madár,hanem ugatott. Jóban volt a szomszéd macskákkal,megugatta és megharapta az ismerősöket, az idegeneketpedig beengedte a házba.Ha Flóri még több butaságot csinált volna, az énmesém is tovább tartott volna.Erdélyi Vivien, 3. osztályKizúr István iskola, SzabadkaInterjú a kis herceggel– Kedves kis herceg, szeretnék veled interjút készítenia Jó Pajtás című újságnak!– Vállalom az interjút, de csak azért, mert én ismindig veszem a jó Pajtást, a kedvenc oldalam pedigbenne a Vicckupac.Ülj le, és kezdhetjük is az interjút.– Miért jöttél vissza a Földre?– Azért jöttem vissza a Földre, mert én régenéppen a Jó Pajtásnál dolgoztam, de felmondtaknekem, mert azt akartam, hogy az elsőtől az utolsóoldalig csak a rózsákról írjunk és a poszteren is csakrózsa legyen. Megszerettem a Jó Pajtást, és mostazért jövök vissza minden csütörtökön a Földre,hogy megvehessem. Szoktam én még venni másújságokat is, pl. a Magyar Szót, a Hét Napot és szeretema Családi Kört is.– Tudomásom szerint nem tudsz olvasni, vagytalán mégis?– Tudod, amikor engem kirúgtak a Jó Pajtásszerkesztőségéből, akkor én nagyon jól összebarátkoztamMihók Rudolffal, az igazgatóval. Nem tudokolvasni, de nagyon szeretnék megtanulni. Ezértis veszem ezt a sok újságot, de nekem nem lennepénzem kifizetni. A barátom, Mihók Rudolf olyankedves, hogy nekem az újságokat ingyen ideadja.– Ki fog téged megtanítani olvasni?– Még nem tudom, de felteszek egy hirdetésta Jó Pajtásban, hogy valaki segítsen, tanítson megolvasni. Aki szeretne, az jelentkezzen a következőe-mail címre: kisherceg@freemail. Most már sietekhaza, mert vár a rózsám!– Sikeres olvasástanulást kívánok neked, és köszönöm,hogy vállaltad az interjút.Petkovics Viktor, 5. osztályHunyadi János iskola, CsantavérJurcsák Hajnalka szabadkai tanuló rajzaKedves Pajtások!Végre teljes pompájában ragyog körülöttünka természet, s a tavaszi zsongás mindenérzékszervünket megérinti, a lelkünkig hatol.A színek, illatok, hangulatok versbe kívánkoznak,nem csoda, hogy az e heti posta költőitehetségeteket bizonyítja. Versek, lírai hangvételűfogalmazások és olyan írások kerülteka mai Rügyfakadásba, amelyekben szárnyal aképzelet, ezért illenek ide a szabadkai Jovan JovanovićZmaj iskola harmadikosainak tavaszihlette, szép rajzai.A küldeményeket a következő tehetségekneknyugtázom köszönettel:Ada: Bárány Dóra, Csuvik Oszkár, HodikRita, Mészáros Gábor és Tóth Kata;Csantavér: Cvitkó Beatrix, Dér Loretta, HubaiDóra (2 írás), Juhász Krisztina (2 írás), KelemenMárta, Kocsis Katalin, Kovács Nikolett,László Nikolett, Oláh Andrea, Pátrik Arnold,Pesti Enikő, Sinkovics Krisztián, Vituska Olivérés Vituska Sebestyén;Doroszló: Kocsis Réka;Óbecse, Samu Mihály iskola: Bognár Róbert,Horváth Sarolta, Mester Réka és Soós Ottó;Szabadka, Jovan Jovanović Zmaj iskola:Besnyi Botond, Jurcsák Hajnalka és Molnár Andor(egy-egy írás) és Bencun Mia, Domanić Dalibor,Golić Anita, Jurcsák Hajnalka, Pap Iván,Pivárcsik Nikol, Tóth Johanna és Varga Róbert(rajz); Ivan Goran Kovačić iskola: AlijevityÁdám, Bártol Brigitta (2 írás), Bottyán Rebeka,Fátyol Szebasztián, Fürstner Bálint, Hódi Réka,Horváth Adrienn, Ingrid Weiss, JaramazovićMartin (2 írás), Juhász Dominika, Lajkó Renáta,Rédler Nikoletta, Sábity Anita (2 írás), SótanyiNoémi és Szkocsovszki Zsolt;Törökbecse: Gera Csilla;Zenta, Emlékiskola: Baranyi Klaudia.Mint látjátok, a héten a legtöbb írást a szabadkaiIvan Goran Kovačić iskolából és a csantavériektőlkaptam, de ők nem is a mennyiség,hanem a minőség tekintetében érdemelnekdicséretet. Erről a Rügyfakadás olvasói is meggyőződhetnekmajd, mert igyekszem folyamatosanválogatni az említett alkotások közül.Engem nemcsak a tavaszi zsongás, hanemaz e heti hosszú névsor is jókedvre derít, s abbana reményben zárom soraimat, hogy ez ajövőben sem változik.Üdvözlettel:Tomán MáriaCsirkerózsikaEgyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengerenis túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszeregy kiscsirke.Ez a kiscsirke olyan sokat evett, hogy naprólnapra nőtt, nőtt és nőtt. Később, amikor már akkoravolt, mint egy miniatűr bolygó, a gazdái le akartákvágni. Ezt a kiscsirke – akarom mondani nagy csirke– meghallotta. El akart indulni, de mivel nem bírtfutni, megkérte társait, hogy lökjék meg. Meg islökték, el is indult. Gurult, gurult és gurult, egyszerodaért egy rózsabokorhoz, és véletlenül nekiment.Ekkor nagy durranással kipukkant.Azóta azt a bokrot Csirkerózsikának nevezik. Azén mesém is tovább tartott volna, ha a csirke ki nemlyukadt volna.Szentpéteri Dóra, 3. osztályKizúr István iskola, SzabadkaJó Pajtás14