Az állatkertben találkoztak a rokonok:a ló, a zebra és a szamár. Egy ideigbizalmatlanul méregették egymást, majda ló nyihogva a zebrához fordult:– Miért viseltek állandóan ilyen feltűnő,fekete-fehér csíkos pizsamát? Hiszenez kilométerekre ellátszik! Ezért festik azemberek is csíkosra az utakon az átkelőhelyet,és ezért nevezik zebrának.– Akármilyen hihetetlen is – dobbantotta zebra –, hazánkban, az afrikaiszavannákon színünk teljesen beleolvadkörnyezetünkbe, s így ellenségeink nemvesznek észre.– És miért vagytok mindig ilyen szépgömbölyűek? Még soha nem láttam soványzebrát – iázott kissé irigyen a szamár.– Hát azért, mert mi magunk keressükmeg magunknak a harapnivalót, és nembízzuk táplálásunkat az Emberre, aki néhaannyira sajnálja a takarmányt, hogy a lóbólgebe lesz.– Na-na-na – nyihogott ingerülten a ló–, ne feledjük, hogy a gebékből lesznek atáltosok, ha parázzsal etetik őket.Rokonok egymás között– Ez csak olyan mesebeszéd! A ló sohasemeszik parazsat – billegette nagy füléta szamár. – Csak tudnám miért vagytokolyan büszkék?– Hát azért, mert nekünk van családfánk,vagyis nevezetes őseink. Többelődünk olyan híres volt, hogy nevüketmegőrizte a történelem. Caligula császárIncitatus nevű paripájának márványistállót,elefántcsont-szerszámot, bíbortakarót,drágakövekkel ékesített nyakláncotadományozott, sőt egy palotát is személyzettelegyütt. Kis híján konzullá nevezte ki– nézett végig büszkén hallgatóságán aló.– Az emberek azt mondják, hogy az acsászár bolond volt – iázott vígan a szamár.– Az lehet, de a világhódító Nagy Sándornem volt az, mégis várost nevezett elBucephalosz nevű lováról. Az emberekaz írói képzeletet is szárnyas paripakéntábrázolják, melynek Pegazus a neve – nyihogtaa ló tüzes szemmel, lobogó sörénynyel.– Hát családfa ide, családfa oda, azértnem átallottatok velünk közös utódot létrehozni,amelynek öszvér a neve – kacagotta szamár.– Az mit sem változtat a tényen, hogya szobrászok, festők a királyokat és hadvezéreketlóháton és nem szamárhátonörökítették meg.– Azért mégis volt valaki, aki virágvasárnapszamárháton vonult be Jeruzsálembe:a Megváltó – mondta szerényena szamár. – Az emberek úgy tartják, hogyennek emlékére viseljük a hátunkon ésvállunkon a kereszt jelét.Erre már a ló sem tudott mit válaszolni,s az állatok szelíden lehajtották a fejüket.Bitay ÉvaJó PajtásNeveld a cicád!Ahhoz, hogy a cicáddal jó viszonybanlehess, szót kell vele érteni, meg kelltanulnod a törvényeit. A macskák nemteljesen ragaszkodóak, így sokszor bármilyenjót is teszünk nekik, nem veszik figyelembe.A macska gyakran úgy viselkedik,mintha körülötte forogna a világ. Mindeznem jelenti azt, hogy a cicuskák nem háláljákmeg a szeretetünket és a gondoskodásunkat.Nevelésük során legyünkkitartóak és határozottak! Az együttélésszabályaira a legelején kezdjük tanítani azállatot, a tiltásoknál legyünk következetesek,az erőszak és a büntetés nem vezetcélra, csak ronthat a kapcsolatunkon.A macskát, ha büntetni akarjuk bűnösségéért,akkor rögtön az elkövetés után tegyük.Ha később, például a hazatérésünkután vesszük észre, hogy belelefetyelt akint felejtett ételbe, már ne büntessük,mert akkorra az állat elfelejtette, hogy mittett, viszont az fog benne rögzülni, hogya gazdi a hazaérkezésekor megbüntetiőt. Ha két cicát össze akarunk szoktatni,az bizony gondokkal jár. Rendszerint azegyik agresszívebb, ekkor azt próbáljukmeg békítgetni, nyugtatgatni, de közbensimogassuk meg a másikat is!
A hovatartozásjeleiAkereszténységre kezdettőlfogva jellemzőkét olyan szertartás,melyet egészen a mai napig –ilyen vagy olyan formában – azösszes keresztény egyház megtartott.Ez pedig a keresztség ésaz eukarisztia (úrvacsora).A keresztséget a kereszténységelső századaiban – ésszámos egyházban manapságis – alámerítés útján végezték.A hívő Istenhez való fordulásának,Jézus Krisztus nevébenvaló megtisztulásának és újélete kezdetének volt a jele. Avízbe való bemerítés alkalmávala hívő jelképesen mintegy meghalta régi életmód számára,vízből való felbukkanása pediga krisztusi új élet kezdetét jelképezte.A zsidók számára nem voltismeretlen a keresztség szertartása.A judaizmusba megtértférfiakat ugyanis körülmetéléssel,a nőket pedig keresztelésselfogadták be maguk közé. E szertartásrévén egyszersmind a zsidóhitre térő szülők gyermekeiis befogadást nyertek.Keresztelő János valóságosszenzációt keltett, amikor elkezdtekeresztelni magukat azsidó férfiakat és nőket. Számáraazonban a keresztség abűnbánat, azaz az Isten feléfordulás és a gondolkodásmódmegváltoztatására való készségjele volt.Jézus megparancsolta tanítványainak,hogy menjenek el anépek közé, tegyenek tanítványokkámindenkit, és kereszteljékmeg őket az Atya, a Fiú és aSzentlélek nevében. Ettől kezdvea keresztség univerzális jel,mely által a keresztény egyházaktagjaikká fogadják azokat,akik Krisztus követői akarnaklenni.Az eukarisztiát vagy szentáldozást(úrvacsorát) is Jézusalapította az utolsó vacsora alkalmával,hogy ezáltal haláláraés feltámadására emlékezzeneka keresztények. Elfogatásánakestéjén Jézus megtörte a kenyeret,és így szólt körülötte ülőtanítványaihoz. „Ez az én testem,amelyet értetek adok. Ezttegyétek az én emlékezetemre.”Andrea del Verrocchio–Leonardo da Vinci: Krisztus kereszteléseA vacsora végén (valószínűleghúsvéti lakomáról volt szó) kezébevette a kelyhet, és ezeketmondta: „Ez a kehely az új szövetségaz én véremben, amelyetértetek adok.”A keresztények kezdettőlfogva megtartották Jézusnakezt az utasítását. Összejöveteleikenmindig jelen volt a „kenyér”és a „bor”, mintegy bizonyítva,hogy mindannyian elfogadják afájdalmas kereszthalálról, a világbűneiért bemutatott tökéletesáldozatról szóló igazságot.A keresztséget is, az eukarisztikusáldozatot is szentségneknevezzük – mert látható módonemlékeztetnek Isten láthatatlanvalóságára. Mint ahogyana jegygyűrű is többet jelentegyszerű ékszernél, ugyanúgya keresztség és az eukarisztiais sokkal több vízben való alámerítkezésnél,illetve ételnélés italnál. Mint szentségek, akeresztény élet kezdetének ésfolytatásának foglalatát alkotják.Andrew KnowlesÚt a hithez címűkönyvébőlJó Pajtás