12.07.2015 Views

LXVI. évf. 23-24. szám - TippNet

LXVI. évf. 23-24. szám - TippNet

LXVI. évf. 23-24. szám - TippNet

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

Jó Pajtás, <strong>23</strong>–<strong>24.</strong> szám, 2012. június 14.39A mi udvarunkA kapun belépve egy tágas, füves terület tárul elém, ez a mi udvarunk.Az első udvarban virágoskert található. Tavasszal a legszebb, amikor nyílnakaz első virágok. Nárcisz, tulipán és jácint díszíti a kis kertet, nyáron pedig rózsa. Aközépső udvarban van a hintám. Szabad időmben szeretek hintázni és zenét hallgatni.A hinta egy nagy diófa alatt leng, és nyáron a fa terebélyes lombja adja ahűvöst. A homokozó közel van a hintához. Nyári szünetben szoktam ott játszani.Míg építem a homokvárat, a kutyám, akit Kellynek hívnak, ott fekszik mellettem,és figyeli, mit ügyeskedek. Itt van még a kerti csap is, amit sziklakert vesz körül.A középső udvarban szeretek a legjobban. Sokat játszom ott a kutyámmal, szaladgálok,labdázok. Az udvar végén gyümölcsfák sorakoznak. Tavasszal e fákatvirágok ezrei borítják. Legjobban a vad őszibarack termését szeretem. Az almafaalatt szoktam olvasni.Az udvarom szép és tágas. A szabad időmet gyakran itt töltöm.Capár Andrea, 5. osztály, Cseh Károly iskola, AdaNyárBeköszöntött már a nyár,A kutya a kicsinyére vár.Menjünk a medencére!Elmennék Velencébe.Gyerünk a fagyishoz,Utána a Katihoz!Mindenki erre vár,Végre itt a nyár.Gordán Carmen, 5. osztály, Cseh Károly iskola, AdaEltűnt Jancsika!(Elmeséli Éva szolgálólánya)A Bornemissza családnál hat éve szolgálok. Nagyon kedves emberek, mindigis szerettem őket. Éva asszony sohasem parancsolgat, úgy beszél velem, mintha abarátnője lennék. A kis Jancsikára születése óta vigyázok. Okos, szófogadó fiúcska,sosem volt vele gond.A minap épp a kertben játszottam a kisfiúval, amikor vendégünk érkezett.Furcsa, ellenszenves ember. Az arca barna, keskeny és csontos volt, orra görbe, akezén pedig hosszú heg éktelenkedett. Azt állította, Balogh Tamásnak hívják, ésmarhakereskedő. Bornemissza urat kereste. Már épp mondtam neki, hogy az úrnincs itthon, jöjjön vissza néhány nap múlva, amikor Éva lépett ki az udvarra, ésbehívta a házba a jövevényt. Ijedten néztem az asszonyra, aki bólintott, jelezve,hogy szerinte is furcsa ez az ember, de hát a vendég az vendég. Csak nem zavarhatjael! Mivel Jancsika már türelmetlenül rángatta a karom, folytattuk a játékot.Miközben néztem a kisfiút, amint egy kitömött zsákkal párbajozik, állandóan akereskedő járt az eszemben. Hirtelen egy mondattöredéket hallottam meg aszobából:– Derék ember. Hol van most?Miért érdekli Balogh urat, hogy hol van Bornemissza Gergely? Vajon mitakarhat? Rosszat sejtve indultam a szobába, de az ajtóban szembetalálkoztama kereskedővel, aki kiment az udvarra, mondott valamit Miklós deáknak és Jancsikának,majd mindhárman kimentek a kapun. Éva asszony még utánuk kiabált,hogy ne felejtsenek el trombitát venni a fiúnak, aztán bement a szobába. Ezutánmár minden nagyon gyorsan történt. Az asszonyom nagyjából negyedóra múlvaeszeveszett gyorsasággal rohant ki az ajtón. Közölte, hogy baj van, el kell mennie,vigyázzak a házra. Mindezt sírva mondta el, és már kinn is volt a kapun. Lerogytama kerti padra, és tehetetlenül vártam. Bűntudatom volt, tudtam, igazam volta kereskedővel kapcsolatban. Nem tudom, meddig ültem ott mozdulatlanul, talánegy-két órát, amikor bejött a kapun a szomszédasszony.– Jó napot kívánok! Azt üzeni Bornemisszáné, hogy Egerbe megy a török után.Visszaszerzi a gyerekét. Maga pedig vigyázzon a házra, amíg vissza nem ér.Jaj nekem! Mi lesz velem? Éva asszony már egy hete elment, és még mindigsemmi hír nincs róla. Remélem, jól van, és nemsokára hazajön Jancsikávalegyütt.Tápai Ramóna, 7. osztály, Petőfi Sándor iskola, ÚjvidékGergián halála(Gion Nándor regénye után szabadon)Habár a hold már fehér lámpának tűnt az égen, a csillagok nembújtak elő. Az ég még vöröslött a lenyugvó naptól. A gyerekek éreztéka köd hűsítő illatát, és élvezték a pillanatokat. A torony aljáróllágy, békés zongorahang hallatszott. Burai J. azt kívánta, bárcsakez a pillanat soha ne érne véget. Bárcsak tarthatna örökké! Oszkár,Aranka, Péter és Tamás is csodálták a gyönyörű éjszakát.Hirtelen egy durranás hallatszott. A zongora elhallgatott. A gyerekeketaz ijedtségtől kirázta a hideg. Olyan gyorsan, ahogy tehették,leszaladtak a toronyról. Gergián nem volt ott. Sem a zongoránál,sem a házánál. Burai J. elindult egy irányba. A többiek követték. Asűrű ködben alig láttak. Mindannyian kiabáltak, hívták Gergiánt. Beesteledett.Sötét volt. Egyszerre csak Aranka elesett.– Megbotlottam – mondta, míg föltápászkodott. Először Tamásvette észre, majd Oszkár, Aranka és Péter. Burai J. utolsónak. A gyerekekelsápadtak. Burai J. szemében könnycsepp jelent meg. Arankazokogott. Gergián körül piros volt a föld. A ruhája is. A gyerekektisztában voltak vele, de nem merték kimondani: Gergián halott. Demég akkor is, ha tudták, nem értették. Miért ölné meg valaki Gergiánt?A vadőrt, aki csak a madarakat őrzi, soha senkinek nem ártott.– Biztos Ságiék voltak – mondta mérgesen Tamás –, csakis őktehették.Mindannyian leültek a puha földre megbeszélni a teendőket. DeBurai J. nem figyelt oda, mert a keze beleakadt valamibe. Megfordult,és meglátta, mi az. Egy puska. És nem akármilyen puska volt.Az a puska az apjáé volt. A csöve fekete, és bele van vésve: Burai M.Az apja mindig azt mondogatta neki, hogy majd ha nagy lesz, övélesz ez a puska. És majd belevésik az ő nevét is. A fiú mindig arrólálmodozott, milyen jól nézne ki egymás alatt ez a két név: Burai M.és Burai J. De vissza kellett térnie a valóságba. Hogy került ide ez apuska? Abban biztos volt, hogy vele ölték meg Gergiánt, de azt nemtudta elhinni, hogy az apja a tettes. Egyszerűen nem akarta elhinni.Fölkelt. És sírt. Nem merte bevallani, de sírt. Hogy tehetett az apjailyet? Csakis ő tehette. De miért? Fogta a puskát és hazaindult. Agyerekek utánamentek, kérdezték, honnan van a puska, hova megy,de ő nem válaszolt. Csak ment. A többiek visszatértek Gergiánhoz,és Burai J. egyedül folytatta az utat. Egész idő alatt azon gondolkozott,hogyan kérdezhetné meg az apjától, hogy miért tette. A házukelé ért.– Elnézést, te vagy Burai J.? – kérdezte tőle egy ismeretlen kislány.– Ehm, hát... Igen.– Gergián meghalt? – Burai J. meglepődött. Honnan tudja ez akislány, hogy Gergián meghalt? – Mert láttam, mikor lelőtték. Nemakartam látni, de kint voltam a nádasban, a kutyámat kerestem.– Láttad, ki ölte meg? – kérdezte Buai J., reménykedve, hogy nemaz ő apja volt.– Először megkérdezte tőle, hogy ő-e Gergián. Majd megkérdeztetőle, hogy te hol vagy – hebegte a sápadt kislány.– Hogy én hol vagyok?– Igen. És elővett egy puskát. Pont ezt, ami a te kezedben van.Onnan szerezted? – Burai J. bólintott. – És azt kiabálta: Hogy lehetmaga ilyen. Az én fiam többet nem akar velem lenni. Csak arról beszél,hogy Gergián így, a kárókatonák úgy...– És aztán? – kérdezte Burai J. hitetlenkedve.– És aztán odarepült egy nagy fekete madár... Nagy volt és fekete.Kékes csillogású. És utána meglátta a madarat és rácélzott. Denem tudott jól lőni. A lövés Gergiánt érte...– De akkor nem az apám volt. Ő nagyon jó vadász. Mindig azttalálja el, amit megcéloz. Sohasem téved.– Nem férfi volt. Piros, magas sarkú cipő volt rajta. Férfiak olyatnem hordanak. Nagy barna bundát viselt.– Anyukámnak van olyan cipője és bundája... – döbbent rá BuraiJ.Hirtelen megszédült, le kellett ülnie. A kislány elment, Burai J.pedig még sokáig szótlanul bámult a sötétbe.Javorán Anna, 8. osztály, Petőfi Sándor iskola, Újvidék

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!