LXVI. évf. 23-24. szám - TippNet

Jó Pajtás, 23–24. szám, 2012. június 14.Mi leszek, ha nagy leszek?Apályaválasztás nem könnyű dolog,hiszen alaposan meg kell fontolni,hogy mi az, amivel egy egész életenát foglalkozni szeretnénk. Vannak, akiknek aza fontos, hogy szeressék a munkájukat, másokinkább egy jól fizető állásról álmodoznak, perszea többség egyetért abban, hogy a legjobb,ha mindkettő teljesül. Könnyebb dolguk vanazoknak, akik már évek óta tudják, milyen hivatásmellett döntenek. Sokan az évek folyamánváltoztatnak elképzeléseiken, és szinteaz utolsó pillanatban hoznak végső döntést,hogy melyik középiskolába iratkozzanak, majda kitartóbbak pedig, hogy melyik egyetemetválasszák álmaik megvalósításához.A pályaválasztásról, a foglalkozásokról, álmokrólés lehetőségekről ezúttal a szabadkaiMajsai Úti iskola hetedikeseivel, MészárosMelittával, Mekity Karlával, Sós Krisztinával,Fa Dáviddal, Hajdú Csongorral és KókaiDáviddal beszélgettünk.Fa Dávid egyelőre nem érzi tehernek a pályaválasztáskérdését, és még a szüleivel semosztotta meg elképzeléseit.– Régen úgy gondoltam, hogy állatorvosleszek, de ahhoz nagyon sokat kell tanulni,ezért valószínűleg inkább gimnáziumba megyekmajd, és tanárnak készülök. Úgy érzem,hogy szívesen lennék sporttanár, mert az szerintemnem olyan nehéz, és hát az is fontos,hogy még mennyi időt kell az iskolapadbanülni hozzá. Jó ideje néptánccal is foglalkozom,és szerintem ez elég alapot ad ahhoz,hogy később sportot tanítsak a gyerekeknek.Még nem gondolkodtam azon, hogy mennyitkeresnék ezzel a munkával, habár fontosnaktartom, hogy a választott szakmából meg istudjunk élni, de szerintem sporttanárkéntnem lesznek anyagi gondjaim.Melitta sokat törte a fejét, mi lesz, ha nagylesz, de még nincs konkrét elképzelése.– Szerintem meg kell találni a bennünk rejlőtehetséget ahhoz, hogy eldönthessük, mikis szeretnénk lenni, vagy mihez van kedvünk,mi megy könnyebben. Mondjuk egy irodábanel tudnám képzelni magam, vagy akár egy cégtulajdonosaként, mert vezéregyéniségnek érzemmagam. Bár ez nem jelenti azt, hogy mindenképpenfőnök szeretnék lenni. Még nemgondolkodtam, milyen középiskolába iratkozommajd, de mindenképpen szeretnék majdegyetemre is menni, mert így könnyebbenkaphatok olyan munkát, amit szívesen csinálok.Jobban szeretnék sok emberrel együttdolgozni, de talán kevésbé felelősségteljesmunkát végezni. A szüleimmel sokat beszélgettemerről, és ők azt mondták, nekem kelldöntenem, de mindenben támogatnak.Kókai Dávid szerint hetedikes-nyolcadikoskorban még nem nagyon lehet eldönteni, mitis szeretnénk csinálni egy egész életen át. Errea legtöbben körülbelül tizennyolc éves korukbanébrednek rá.– Én sportiskolába szeretnék majd iratkozni,mert nyolc éve már kosárlabdázok, és szintemagától értetődik, hogy a sporttal foglalkozomtovábbra is, és profi kosaras lesz belőlem.A szüleim is ezt szeretnék, és szerintem fontosis a szülői támogatás. Egyébként felnézek azolyan emberekre, akiknek mindenféle címükvan. Nem lenne rossz, ha egyszer nekem is lennepéldául doktori címem, és szerintem van isbennem kitartás, hogy ezt elérjem, bár elsősorbana sport terén szeretnék eredményeslenni. Ha mindez nem jön össze, akkor talángyógytornász leszek.Krisztina először kozmetikus szeretett volnalenni, de aztán rájött, hogy mégsem nekivaló ez a szakma, és inkább szakács lesz.– Szeretek enni, sokat segítek anyukámnaka konyhában, és érdekel a főzés tudománya. Azételek elkészítése mellett a tálalásuk is fontos,és sok fantázia kell hozzá. Azon is elgondolkodtam,hogy akár saját éttermem is lehetnevalahol külföldön, mert itthon szerintem nehézszakácsként érvényesülni. A szüleimmel isbeszélgettem már erről, s ők azt mondták, aztcsináljam, amihez kedvem van, még ha nem iskeresek vele sok pénzt. Én abból indultam ki,hogy mit szeretek csinálni, de a legtöbb embervéletlenszerűen kezd foglalkozni valamivel,s azt vagy szereti vagy nem. Én ezt szeretnitudnám, és a középiskola után mindenképpentovábbtanulnék, nem a magas iskolai végzettség,hanem a megszerezhető tudás miatt.Csongornak egyaránt fontos, hogy szeressea munkáját, és jól is keressen vele.– Szívesen dolgoznék az egészségügyben,mondjuk sebészként vagy sportorvosként,bár inkább a sportorvosi pálya tetszik, mert kisebba felelősség, mintha operálnom kellene.Persze mindent félre lehet kezelni, és nagyonkell figyelni. Apukám tavaly eltörte a lábát, ésakkor kezdtem el foglalkozni ezzel a dologgal.A szüleim is az egészségügyet vagy a gimitjavasolják a továbbtanuláshoz. Van, amikor aszülők foglalkozása befolyásolja a gyerekükpályaválasztását, de az én esetemben nincsígy. Úgy érzem, képes vagyok akár tizenötévig is tanulni még, aztán pedig nyitnék egymagánrendelőt is, ahol kezelném a betegeket,s így azt csinálnám, amit szeretek, amellett pedigjól is keresnék.Karla szeretett volna sportoló lenni, demint mondja, minden második évben nyílika gimiben sporttagozat, és ő abban az évbenfejez, amikor éppen nem lesz.– Mivel már kilenc éve járok balettre, úgydöntöttem, hogy ezzel foglalkoznék a jövőbenis, vagyis szeretném elsajátítani a balettet,és gyerekeket tanítanék. Mivel nagyonszeretek táncolni, úgy gondolom, jó döntéslesz. Még nem tudom, hogy egyszerű gimibeiratkozom-e majd vagy balettiskolába, mertnem jártam utána a dolgoknak, de van mégegy évem dönteni. Emellett szeretem a nyelveketis, így megtörténhet, hogy majd ebbeaz irányba indulok el. A szüleim is szeretnék,ha valamilyen sporttal foglalkoznék, de majdmeglátjuk. Még nem érzem magam elégérettnek ahhoz, hogy dönteni tudjak.Sz. L.