Családi Kör, 2018. december 13.

A számok
jelentése
A minimálbér január elsejétől száz euróval emelkedik, ami az
infláción felül mintegy tízszázalékos emelést jelent. A kétezer eurónál
alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékokat
fizetni (eddig csak az ezerkétszáz eurónál alacsonyabb
nyugdíjak mentesültek a járulékfizetések alól), a túlórapénzek
pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől. Az elnök
arra kérte a munkáltatókat, hogy minden munkavállalónak fizessenek
év végi bónuszt, amely ugyancsak adó- és járulékmentes
lesz. Országos szintű egyeztetések kezdődnek a politikai képviselet
megreformálásáról is, az állampolgári kezdeményezésű
népszavazás bevezetéséről. A kormány bejelentette, hogy eltörli
az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését és életszínvonal-megőrző
intézkedésekkel helyettesíti azt.
Mielőtt még pezsgőt bontana bárki is örömében, gyorsan
szögezzük le: mindez Franciaországban történik.
Abban a Franciaországban, ahol egy szűk hónappal
ezelőtt tüntetések kezdődtek az üzemanyagadó tervezett
növelése miatt: a kormány az év elején az egy liter dízelre
kivetett adót 7,6 eurócenttel, a benzinre kivetettet 3,9 eurócenttel
emelte volna. Ettől az emberek nagyon idegesek lettek, és november
17-én országszerte tüntetni kezdtek. Előbb csak a közutakon,
majd a városokban is demonstrálni kezdtek a magukat sárgamellényeseknek
nevező elégedetlenek. A tüntetők már nem elégedtek
meg az üzemanyagadó-emelés bejelentett eltörlésével, egyre
több szociális jellegű követelést támasztottak, s ha már kinn voltak
az utcákon, egy füst alatt Emmanuel Macron távozását is követelni
kezdték. Füst pedig volt bőven, hiszen a megmozdulások egy része
közel sem békés; gyújtogatásokról, rendőrök elleni támadásokról,
könnygázas oszlatásokról érkeztek a hírek, a demonstrációknak halálos
áldozatai is vannak, sokan sérültek meg.
A megmozdulásokat zömmel hétvégékre időzítik (hét közben
dolgozni kell, ugye, meg iskolába menni...), így például szombaton
országszerte százharminchatezren vonultak az utcákra, hasonló
számban, mint a december elsejei megmozduláson. Párizsban
mintegy tízezren tiltakoztak a Magyar Távirati Iroda tudósítása
szerint.
Ez volt a negyedik ilyen nagyszabású megmozdulás, és ennyi
nagyjából elég is volt ahhoz, hogy a kormány meghátráljon, hogy
Macron jogosnak nevezze a megmozdulásokat (hozzátéve, hogy
a velük járó erőszakot azért elfogadhatatlannak tartja), bevallotta,
hogy nem ismerte fel azonnal a szociális válság jeleit, jelképesen
„gazdasági és szociális rendkívüli állapotot” hirdetett, és elmondta:
az a célja, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon
élhessen meg a munkájából.
A sárgamellényesek és az ellenzék is elismerte, hogy az elnök
megtette az első szociális lépéseket, de úgy értékelték, hogy a tüntetések
folytatódni fognak, és szombaton ismét jelentős megmozdulás
várható.
Ugyancsak a mögöttünk álló hétvégén Belgrádban is tüntettek
az emberek. Az Elég a véres ingekből! jelszóval meghirdetett tiltakozó
sétán több mint tízezren vettek részt. (Mondjuk, a rendőrség
valami ezerötszáz embert számolt össze...) Céljuk, hogy a hatalmon
lévő párt vessen véget az ellenzéki politikusok bántalmazásának,
kiváltó oka pedig, hogy egy bő héttel korábban Borko Stefanovićot
nagyon brutális támadás érte, amelybe akár bele is halhatott volna.
A tiltakozás résztvevői az utóbbi években a hatalmi párt képviselői
külföld
körében és a médiában eluralkodott verbális agresszió ellen tiltakoztak.
Másnap Aleksandar Vučić államfő kijelentette: „Addig sétáltok,
ameddig akartok, én egyetlen követeléseteket sem fogom
soha teljesíteni. Ha ötmillióan gyűltök össze, akkor sem. [...] Ha választásokat
akartok, rendben. De eszemben sincs engedni a hülyeségeiteknek.
Nem engedtem akkor sem, amikor négy hónapon át
mindennap sétáltatok.”
Jó, persze Macronnak is kellett három nagy demonstráció, hogy
a fentebb vázolt engedményeket megtegye, tehát akár Vučić is
meggondolhatja magát. Habár vannak kétségeink…
És ha már szombat és tüntetések, hát Budapest sem maradt ki
a sorból. A magyar fővárosban a szakszervezetek szervezték a demonstrációt
az úgynevezett „rabszolgatörvény” ellen. (Ennek lényege,
hogy a kormány a jelenlegi kétszázötvenről négyszázra emelné
a ledolgozható túlórák számát évente, amelyeket legkésőbb három
éven belül kell kifizetnie a munkáltatónak. A gyakorlatban ez azt jelentené,
hogy hetente hat napot is lehetne dolgoztatni az embereket
és a munkájukat majd három év múlva kifizetni – már ha addig
nem szűnik meg a vállalat, hogy csak egy példát mondjunk…). A
legóvatosabb becslések több ezer, a bátrabbak tízezer tüntetőről
számoltak be: az egybegyűltek fegyelmezetten, félrehúzódva vonultak,
olyan óvatosan, hogy még a villamos haladását sem akadályozták.
(Utóbb, a tüntetés hivatalos berekesztése után volt még
némi tülekedés a Kossuth téren, de nagyobb botrány nem történt.)
A SÁRGAMELLÉNYESEK ÉS AZ ELLENZÉK IS ELISMERTE,
HOGY AZ ELNÖK MEGTETTE AZ ELSŐ SZOCIÁLIS LÉPÉSEKET,
DE ÚGY ÉRTÉKELTÉK, HOGY A TÜNTETÉSEK FOLYTATÓDNI FOGNAK,
ÉS SZOMBATON ISMÉT JELENTŐS MEGMOZDULÁS VÁRHATÓ
A törvénymódosítást az ellenzék megpróbálta megakadályozni
a parlamentben, parlamenti eszközökkel (az obstrukció az egy
teljesen legális, bevett eszköz, amelyet a Fidesz is bőven használt
akkor, amikor még ellenzékben volt): majdnem háromezer módosító
indítványt terjesztettek be az ellenzéki képviselők, azonban a
kormánypárti többség egyetlen huszárvágással söpörte le mindet
az asztalról. Ezt követően az Országgyűlésben tört ki a botrány, az
ellenzék sípolt, kiabált, a házelnök minősíthetetlen hangnemben,
idézhetetlen jelzős szerkezetekkel illette az ellenzéki képviselőket,
egy részük számára büntetést is kilátásba helyezett, közben a parlamenti
őrség felsorakozott az ülés bejáratainál, valószínűleg azért,
hogy kivezesse a teremből azokat, akiket kitiltanak. Erre nem került
sor, mert az ellenzék önként kivonult az ülésről. A kormánypárt a
tervezett munkaügyi szigorítást a „munkaidő-beosztás önkéntes
megváltoztatása” becenévvel illeti, képviselői pedig azzal érvelnek,
hogy sokan azért mennek külföldre, mert ott többet túlórázhatnak,
megesik, hogy három-négy hónapot is lehúzhatnak egyetlen szabadnap
nélkül. (Azt azért nem teszik hozzá, hogy külföldön nem
három év múlva fizetik ki ezeket a túlórákat, hanem azonnal…)
Szemmel látható, hogy a tízezer nem ugyanazt jelenti Párizsban,
illetve Belgrádban és Budapesten. Van még hova fejlődni.
KOCSÁNYOS Pálma
2018. december 13. 15