Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Nemcsak a kritikusok hozzáállásáról<br />
van szó, hanem, sajnos, a velük<br />
egyívású kvázi elit, műértő közönségről<br />
is. Sőt néha egy-egy elbizonytalanodó<br />
színész is mintha szégyellné,<br />
hogy a könnyű műfaj valamelyikében kell<br />
megmutatkoznia. Pedig hát a pozitív energiát<br />
generáló nevetést nem kellene restellni.<br />
Különben is: mentsen meg bennünket az<br />
Isten a humortalan emberektől! De színháztörténeti<br />
tapasztalatom alapján, fájdalom,<br />
azt is elmondhatom: az elmúlt két évszázadban<br />
itt, a vidékünkön a rosszul előadott, az<br />
ún. „komoly darabokból” készült produkciók<br />
nagy kárt tettek, s tették ezt szintén a silány<br />
komédiázás készítményei. Az előbbiek hoszszú<br />
időre elriasztották a nézőket a színháztól,<br />
az utóbbiak a közönség színházi ízlésvilágának<br />
romlását idézték elő.<br />
Az elmarasztaló vélemény kialakulásában<br />
ludas volt – s még ma is az – az a nézet,<br />
miszerint könnyebb megrendezni és eljátszani<br />
egy vígjátékot, mint pl. egy tragédiát,<br />
s máris sorozatban születtek meg a biztos<br />
poénokra épülő, olcsó szórakoztatást kiszolgáló<br />
– lásd orrfújás, esetlen csetlés-botlás,<br />
beszédtorzítás, elgáncsolás stb. –, egy<br />
kaptafára színpadra állított előadások.<br />
A röviden érintett felsorolással ellentétben<br />
egy vígjáték előadása a legfegyelmezettebb<br />
rendezői és színészi hozzáállás révén<br />
tudja elérni azt, hogy művészettel szórakoztasson.<br />
Valahol azt olvastam, hogy egy jó vígjátéki<br />
előadást csak úgy lehet megvalósítani,<br />
ha a létrehozók úgy viszonyulnak a bemutatandó<br />
bohózathoz, komédiához, mintha az<br />
a világirodalom legnemesebb művei közé<br />
tartozna. Ilyenfajta viszonyulást figyelhettem<br />
meg én is egykor, amikor férjem, Bambach<br />
Róbert vígjátékot rendezett Újvidéken,<br />
Szabadkán vagy Nagybecskereken. Hát ez<br />
az a titok, amelyet ismernie kell, és be is kell<br />
tartania minden társulatnak, amely vígjátéki<br />
előadás létrehozására vállalkozik. Az elmondottak<br />
miatt leszögezhetjük azt, hogy vígjátékot<br />
meg hozzá hasonlatos színpadi műveket<br />
színre vinni a legnehezebb rendezői/<br />
színészi feladatok közé tartozik.<br />
Színjátszásunk boldog emlékezetű nagyasszonya,<br />
Romhányi Ibi, a felejthetetlen<br />
György barát, Aliz, Ranyevszkája, Viziné stb.<br />
Széljegyzetek mindennapjainkról (4.)<br />
„Mert a nevetés gyógyít”<br />
A színjátszás mostohagyermekéről<br />
A színháztörténész sokévi kutatómunka tapasztalatainak okán kénytelen megállapítani,<br />
hogy a vígjáték, a bohózat meg a többi könnyű műfajnak titulált színpadi<br />
játék, különösen a 19. század második felétől kezdődően – a rendszeres színikritika<br />
megjelenésekor –, a másodrendű színpadi előadások csoportjába kényszerült. Legalábbis<br />
a műfaj színpadra állításáról így vélekedtek a kritikusok.<br />
8 <strong>2018.</strong> <strong>december</strong> <strong>13.</strong><br />
mondta egy beszélgetés alkalmával: minden<br />
jó színházigazgató tudja, hogy a krízises<br />
időkben a színháznak számtalanul sok<br />
feladata között az is a hivatása, hogy első<br />
osztályú vígjátéki előadásokkal mosolyt<br />
varázsoljon a nézők arcára, s megtanítsa<br />
őket újra, ha csak az előadás idejére is, szívből<br />
nevetni. Mert a nevetés gyógyít. Nem<br />
kell szégyellni azt, ha az ember ideig-óráig<br />
felszabadultan tud lélegezni. A nevetés<br />
meggátolja azt, hogy teljesen kivesszen az<br />
emberből a létezés örömének érzése, mert<br />
segítségével olyan pozitív energiákkal töltekezhet<br />
fel, amelyek erőt adnak a nyomorúságos,<br />
gondokkal terhelt körülmények<br />
elleni, sokszor reménytelennek tűnő, mindennapi<br />
párviadalban.<br />
A napokban a szabadkai magyar társulat<br />
László Sándor szakértelemdús dirigensi<br />
pálcájának irányításával Georges Feydeau<br />
első világsikerű darabját, az Osztrigás Micit<br />
mutatta be. Jól tette. Ibikénk odafenn fellélegezhet,<br />
hogy na végre!<br />
Az előadás minden egyes résztvevője<br />
szakmai szempontból kifogástalanul megállta<br />
a helyét. Számomra a látott színpadi játék<br />
magasiskolája volt a lényegre törő és egységes<br />
csapatmunkának. Tudjuk, hogy az eredményekben<br />
gazdag színpadi játék első számú<br />
követelménye éppen az említett egymás<br />
teljesítményére építkező és egymás játékára<br />
hangolódó színpadi jelenlét. Mindenkinek<br />
jól kell megoldania a ráosztott szerepet,<br />
azért, hogy az egész kifogástalanul működhessen.<br />
Ebben a kontextusban a legkisebb<br />
és a legnagyobb szerep közötti határok elmosódnak,<br />
és minden egyes szereplő esélyt<br />
kap a „maga öt percére”, s ez teszi lehetővé a<br />
kapott színészi feladatok szakmai szempontból<br />
történő mintaszerű realizálását.<br />
László Sándor, a rendező nemcsak mint<br />
példamutató játékmester vizsgázott jelesre,<br />
de mint a színészmesterség akadémiai tanára<br />
is bizonyította megfellebbezhetetlen<br />
rátermettségét. Számos színen lévő fiatal a<br />
tanítványa volt, néhányan Hernyák György<br />
keze alól kerültek ki, s ne feledkezzünk meg<br />
a magyar színészképzés első tanáráról sem,<br />
Pataki Lászlóról. Az ebben az előadásban<br />
látottak alapján kijelenthetjük, hogy mindannyian<br />
jó munkát végeztek.<br />
Az előadás mind rendezőileg, mind színészileg<br />
bravúrosan megoldott és kidolgozott,<br />
ötletgazdag színpadi helyzeteket teremtő<br />
légköre lehetővé tette azt, hogy több<br />
mint két órán keresztül szellemi és fizikai<br />
energiákat egyaránt mozgósító, fergeteges<br />
tempójú, megállás nélküli produkciót élvezhetett<br />
a nagyérdemű. Szemet gyönyörködtető<br />
és pikáns, férfibolondító Osztrigás<br />
Mici volt a pályakezdő Fülöp Tímea, aki egy<br />
pillanatra sem „lógott ki” az egyébként már<br />
jól összeszokott csapatból. Pámer Csilla bájos,<br />
légies és kedves, illetve később mértékkel<br />
és kellőképpen pajzán Clementine volt.<br />
Jó volt látni az általában ún. komoly szerepeket<br />
alakító G. Erdélyi Hermina vígjátéki,<br />
bigott és fanyar arcát az orvosfeleség szerepében,<br />
ami egyben felüdülésként is hatott<br />
a néző, de szerintem a színésznő szempontjából<br />
is, elkerülendő a beskatulyázás<br />
veszélyét. A kitűnő csapatteljesítményben<br />
remek egyéni karakterfigura volt Hajdú Tamás<br />
(Corignon hadnagy), Kovács Nemes<br />
Andor (Montgicourt), Ralbovszki Csaba<br />
(Chanteau abbé), Baráth Attila (De Valmonté<br />
herceg), valamint a három idősödő vidéki<br />
grácia megjelenítésében: <strong>Kör</strong>möci Petronella,<br />
Pesitz Mónika és Sziráczky Katalin.<br />
A tolószékben ülő, mozdulatlanságra ítélt<br />
De Valmonté hercegnőt csupán arcjátéka<br />
erejével Vicei Natália formálta meg, kifogástalanul.<br />
Mezei Zoltán Petyponként szintén<br />
eminensre vizsgázott szerteágazó vígjátéki<br />
eszköztárának sokoldalúságával.<br />
A színészi sokszínűség nagymesterei,<br />
Pálfi Ervin (Étienne és Émile) és Balázs Áron<br />
(Petypon tábornok) a belülről építkező hitelesség<br />
megfejthetetlen, tehát megmagyarázhatatlan<br />
titkának birtokosai. Megjelennek<br />
a színen, de nem ők, hanem a darabban<br />
tolmácsolt figura, függetlenül attól, hogy<br />
drámáról, vígjátékról, groteszkjátékról vagy<br />
egyébről van szó. Most is így volt. Színre léptek,<br />
de nem mint Pálfi Ervin, illetve Balázs<br />
Áron, hanem mint Étienne/Émile, illetve a<br />
tábornok. Hogy csinálják? Tulajdonképpen<br />
nem csinálják. Élik? Nem tudom. De nem is<br />
kell minden titkot megfejteni, mert akkor<br />
megszűnik a varázslat.<br />
És a színház, habár sokan tagadják, még<br />
ma is, még most is, ebben az életidegen világban,<br />
csak maradjon a sírva vagy nevetve<br />
csodavárás színhelye, hogy a belefeledkezés<br />
örömével örvendeztesse meg a nézőket.<br />
Mert csak így van/lehet értelme a körénk<br />
tornyosuló értelmetlenségben!<br />
KÁICH Katalin
Change language