Családi Kör, 2018. december 27.

A
latyakos utcákra emlékezve szeretném feltárni családom
történetét, ezt teszem én is, miután megíródtak a nem
akármilyen viskók, hanem polgári szalonlakások nevezetes
lakóinak családtörténetei, amelyekben szó sincs
a latyakos utcákról, ezek a történetek lebilincselő művészi erővel
megörökített emlékekről tanúskodnak, például a tanti szaloncipőjéről,
a nagymama ünnepi kosztümjéről, nagypapa pipájáról,
a papa dohányzóasztaláról, az ünnepi ebédekről, a mélabús hangulatokról,
amelyekről nagy beleérzéssel olvastam, mert ezekről a
korszellem és az irodalmi pedellusok parancsa szerint mindig nagy
együttérzéssel és tisztelettel kell olvasni, s senkinek, tényleg senkinek
nem illik emlékezni az ósdi lelkiismeret-furdalásról, amely
időnként belopakodik az emlékezetembe, s azzal vádol, hogy hiteles
úriemberek közé osontam be, holott semmiképpen sincs köztük
a helyem, ezt ők is tudják, de azért úgy tesznek, mintha elnéznék
Végel László
Temetetlen múltak
(Regényrészlet)
Borcse Panov
Nyílvessző
hosszú ideje már,
hogy egy nyílvessző, mely nappal utazott ugyan, mégis éjjel talált el,
s immár vele élve kérdem én,
mennyi időt és távolságot kell még leküzdened,
hogy megtalálj,
s mint a vesszőt az íjban, megfeszíts, halálom,
hosszú ideje már
egy éjszaka rád várakozik bennem,
hogy a nyílvesszőt kitépjed,
hisz már buja gyökérzetet eresztett,
lombozatát fennkölten terjesztette szét,
egy költöző madár
hangszálainak ágára száll,
s azt dúdolja bennem, hogy tavaszodik már,
tavaszodik már…
(Szabó Palócz Attila fordítása)
irodalom
tiszteletre méltó kivételek, de mégis többségben vannak azok, akik a
Gorbacsov szovjet tálcáján felkínált demokrácia leleményes és méltóságteljesen
duzzogó úrhatnám csatlósai lettek, s úgy viselkednek ebben
a gyönyörűséges demokráciában, mint a béka a moslékban.
*
ügyefogyott viselkedésemet, s nagylelkűen megveregetik a vállam,
én pedig úgy teszek, mintha észre sem venném a lebecslő vállveregetést,
s belátom, hogy egy hazátlan földönfutónak, egy faluvégi
csatangolónak, nincs más választása, mint ide-oda cipelni a hazátlanság
gyökereit, néha ide, néha oda, jól tudva, hogy a gyökerek
sehol sem találnak termőtalajra.
Ha nincs helyem gyökeres vagy a tősgyökeres urak között, akkor
hol a helyem?
*
Bevallom, az urak közé tévedtem, besettenkedtem hozzájuk, vagyis
eltévedtem az utóbbi időben oly dicséretes úri világukban. Közéjük
kerülve, úgy, ahogy illik, én is keresgélni kezdtem a begluki szülőházamat,
buzgón keresgéltem a múltamat, miután az írók tömegesen
fedezik fel szülőföldjüket, szülővárosukat, polgári nagyanyjukat, a
dédanyjukat, elismerem, akadnak néhányan, akik tényleg rátaláltak
elvesztett vagy elrabolt múltjukra, de ezek csupán szabályt erősítő
Minden rendben van, ragyog a művészi szépség, csak az a gond,
hogy a világ romlott, olvasom az értelmiségi hagiográfiákban, ezért
nagyon helyes az irodalmi textusban duzzogni, de mértékkel és
óvatosan, merthogy rendbontásról szó sem lehet, az íróknak el kell
fogadniuk a demokráciát, demokratikusan kell szolgálniuk megválasztott
főméltóságokat, rendben van, a világ romlott, erről írogathatunk
úgy általában, de arról semmiképpen, hogy mitől romlott,
vagy kik rontották meg, miután a föld színéről suttyomban a reality
show mögé rejtették a prolikat, a nincsteleneket, a szegénységet, tehát
szerintük nincs többé proli, csak munkavállaló, az egyik napról a
másikra ellepték a világot a turbópolgárok, akik az éveinket felfaló
sáskákra emlékeztetnek, és csodát képviselnek: egyetlen nyugalmas
európai éjszaka alatt a harcias kommunistákból harcias és tiszta lelkű
hazafias nacionalisták lettek, akik ettől kezdve kötelességtudóan
hivatkoztak hűséges és önfeláldozó nemzeti mivoltukra. Ebben a
szép új, jobban mondva legújabb és legszebb világban joggal reméltem,
előttem is kirajzolódnak múltam emlékezetes eseményei, ezért
gyakran megtettem az utat az ismeretlen begluki utcákon, slattyogtam
oda-vissza, de szülőházamat sehogyan sem találtam, mert azok
a faluvégi házak nagyon hasonlítottak egymásra, a kis udvarokban
rendre nagy rendetlenség uralkodott, szanaszét limlomok hevertek,
az egyikben félrefordított talicskát, a másikban egy régi rozsdás
utánfutót pillantottam meg, sőt az egyikben még egy rozsdás autóroncsra
is figyelmes lettem. Nehezen tudtam elképzelni, hogy itt
születtem, hiszen idegen volt az utca, a környék, a táj, az emberek, de
főleg én számítottam idegennek.
2018. december 20. 21