Családi Kör, 2018. december 27.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Az álmos kisvárosra este telepedett,<br />
a gyér utcai világítás is csak<br />
imitt-amott törte meg a különös<br />
sötétséget. A frissen hullott hó<br />
azonnal ráfagyott mindenre, de nem is foglalkoztak<br />
az eltakarításával, inkább a fenyőfák<br />
díszítését fejezték be. Az ünnepi asztalra<br />
damasztterítő került, amelyet a gondos háziasszony<br />
frissen vasalt, hogy még a hajtások<br />
éle se bontsa meg a nagy karácsonyi<br />
harmóniát.<br />
Ilyenkor a lelkeket is, mint az asztalokat,<br />
igyekeznek tiszta fehér lepelbe burkolni a<br />
jóakaratú emberek. Elülnek az apró torzsalkodások,<br />
megbocsátódnak a volt vagy valós<br />
igazságtalanságok. A házigazda szeretettel<br />
gyűjtötte össze tekintetével kis családját,<br />
de fejében ott motoszkált<br />
a gondolat,<br />
hogy kevés híján<br />
üres maradt a helye<br />
az asztalfőn.<br />
A <strong>december</strong> közepéig<br />
tartó kellemes<br />
őszi idő napok<br />
alatt váltott zord<br />
télre. A kellemes<br />
naptári ősz elmúltával<br />
is a horgászokat<br />
a parton méhek<br />
zümmögték körül.<br />
Két napra rá a fagypont<br />
alatti tíz fok<br />
hatására beálltak a<br />
vizek. A vödrökben<br />
még jó néhány fürge<br />
kárász és bodorka<br />
úszkált, ami nem<br />
hagyta nyugton<br />
Szakit. Volt, aki tudta<br />
emberünk keresztségben<br />
kapott<br />
becsületes névét<br />
is, de mindenki így<br />
szólította. Ismertségét<br />
annak köszönhette,<br />
hogy amit ember meg tud bütykölni,<br />
azt ő kérés nélkül is megjavította, ha éppen<br />
nem horgászott.<br />
Emberünk a hidegfront elvonulása után<br />
számba vette a lehetőségeket, majd körbejárta<br />
a környéket. A nagy tó lassan hűlt le,<br />
meg a nagy szél is késleltette a befagyását.<br />
Az alig egy-két centis jég pedig nem alkalmas<br />
lékhorgászatra. A gát és a folyó közötti<br />
erdőben volt egy ártéri csatorna, ősszel többen<br />
méretes csukákat fogtak ott. Emberünk<br />
a jégre lépve kinézett magának egy jónak<br />
látszó, partközeli helyet. A fúró jó négy-öt<br />
ujjnyi jeget harapdált. Két lyukat készített,<br />
és abban táncoltatta a csalihalait. Talán egy<br />
Újjászületés<br />
órája leste már úszójának piros bóbitáját,<br />
de néhány látszatmozdításon kívül semmi<br />
sem történt. A partközeli csukatartásban<br />
nem lakott senki. Beljebb merészkedett a tó<br />
közepe felé, amelyet a nyáron mélyítettek<br />
ki, igaz, a mederkotrók nem végeztek hibátlan<br />
munkát. Szaki morgolódott is akkor,<br />
mert ahova a markoló belevájta a kanalát,<br />
ott gödör keletkezett, máshol meg leért a<br />
vadkacsák lába.<br />
Most ezermesterünk saját tákolású jégfúróját<br />
a csatorna közepén forgatta serényen,<br />
pillanatok alatt elkészült az újabb<br />
lék. Az elnyűtt kárász helyett fürge bodorkát<br />
tűzött horogra, majd belógatta a tágas<br />
lyukba. Mindenesetre ellenőrizte a mélységet,<br />
amely meghaladta a két métert. Visszahúzta<br />
az úszót másfélre, és továbbaraszolt a<br />
következő jónak vélt tartás felé. Egyik kezében<br />
a felcsalizott botot vitte, a másikban a<br />
csodafurdancsot szorongatta, amikor a lába<br />
alatt nagyot roppant a jég. Szoborrá meredve<br />
nézte, hogyan futnak a lába alól minden<br />
irányba a repedések. El sem képzelné az<br />
ember, hogy milyen hosszú tud lenni egy<br />
pillanat. Szaki azt várta, hogy lepereg előtte<br />
az élete, mint ahogy már sokszor hallotta az<br />
életveszélyt túlélőktől. De nem pergett le<br />
semmi, csupán az ösztöne sugallta, hogy<br />
a fúrót eldobva keresztben tartsa a botját<br />
maga előtt. Rémület helyett inkább belenyugvás<br />
tükröződött az arcán. Nem volt<br />
horogra akadva<br />
már fiatal, sok mindent megélt, hátralévő<br />
nyugdíjas éveit már csak ajándéknak tekintette.<br />
Ezzel a békés beletörődéssel kezdett<br />
süllyedni a jégtörmelékben. Aztán mielőtt<br />
elmerült volna a csizmája szára, a lába talajt<br />
ért. Meglepetésében először a vízen járás<br />
jézusi csodájára gondolt, de mint kiderült,<br />
csak a hanyag mederkotrók trehánysága<br />
mentette meg az életét. Ott helyben visszaszívott<br />
minden rossz szót, amellyel annak<br />
idején munkájukat illette. Kilépett a beszakadt<br />
jégnyílásból, majd a botját és szerszámait<br />
hátrahagyva, sebesen hazaiszkolt.<br />
A következő néhány napban folyton ez<br />
a jeges kaland járt a fejében, gondolatban<br />
számtalanszor újraélte a történetet. Csak<br />
harmadnapra érkezett el a morfondírozásban<br />
addig a pontig, hogy az eseményeken<br />
túl számba vette, mit veszített volna el, ha<br />
akkor vízbe vész.<br />
Szenteste egy új ember ült ott az asztalfőn.<br />
Máskor ilyen alkalmakkor csak szokásból<br />
mormogta az imádságot, és a vége<br />
előtt nyúlt az ételért. Szeretteit is csak lagymatag<br />
kézfogással vagy sablonosan kimondott<br />
„kellemes ünnepeket”-tel köszöntötte.<br />
Most Szakinak különös fény ragyogott a<br />
szemében, melegen ölelte magához a családját,<br />
és amikor magasba emelte kisunokáját,<br />
az otthoniak megesküsznek rá, hogy azt<br />
rebegte: Köszönöm, Uram!<br />
HUZSVÁR József<br />
<strong>2018.</strong> <strong>december</strong> <strong>27.</strong> 37
Change language