Kabay Jánosról - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár

dik, a iegkisebb, a leggyengébb, a legtöbb bajjal felnevelt. Milyen féltő gond
árad ki minden sorunkból, amikor egymásnak írunk róla!
Mikor még kicsi, gyenge, nyomorult, még alig él, s hogy nem tud mindjárt
repülni, mindenki gúnnyal és megvetéssel fordul el tőle — életképtelen,
korai torzszülött úgy látszik —, hogy féltjük, hogy óvjuk, hogy virrasztunk
mellette. Csak mi ketten. Meglátjuk-e felnőni, megerősödni valaha — vagy
elpusztul-e megvetetten, mielőtt lábra állhatna? Nem tudja senki. Mi sem,
de mi tudjuk, hogy vele elpusztul a becsületünk, s a becsülettel az életünk.
Hány éjszaka álltunk a kis fehér gyermekágyaknál, nézve alvó kis angyalarcotokat!
Ti szépek voltatok, egészségesek, vidámak, s mosolyogva néztétek
a fejetek felett vonuló viharfelhőket. Hányszor kérdeztük egymást,
hogy hagyjunk itt Titeket? De kint vajúdott, a halállal viaskodott a nagy
beteg: a harmadik. Csak mi ketten álltunk a betegágynál.
1924. szept. 1. Szép verőfényes őszi napon, egyszerre jöttünk a Gyógynövénykísérleti
Állomásra, két új vegyész. Apátok és én. Szeptember mindig
kedves időm volt, valami újat, valami szépet, valami kezdést éreztem benne
mindig. S ezen a szeptemberi napon kezdődött az igazi életünk.
Különböző hátterekből, különböző tanulmányok után kerültünk össze.
Különböző céloknak és munkaköröknek néztünk elébe.
János gyógyszerészdiploma után, azzal a céllal jött fel Pestre, hogy
gyógyszerész vegyészeti doktorátusi oklevelet szerezzen a Pázmány Péter
Tudományegyetemen.
Falusi fiú volt, 28-ik évében karcsú, középmagas, barna hajú, komoly,
szép vonásai intelligens, meleg, barna szemei lelkes ambíciót árultak el.
Először gépészmérnök 5
akart lenni, s érettségi után fél évet töltött a Műszaki
Egyetemen. De 1915-ben katonai szolgálatra lett behíva, s a háború
végéig tanulmányai megszakadtak. Apja főjegyző volt egy alföldi nagyközségben
(Büdszentmihályon, 6
a mai Tiszavasvári). Második legkisebb volt
hat gyermek közül. Apját a háború alatt váratlanul nyugdíjazták, ami a
jegyzői ház, föld stb. elvesztését jelentette. Házat kellett venniök, s így képtelenek
voltak Jánost újra Pestre küldeni egyetemre. Két bátyja ekkor már
befejezték tanulmányaikat. Péter gyógyszerész, Jóska doktor volt. Ekkor
határozta el, hogy gyógyszerész lesz. Akkor még a gyógyszerészi tanulmány
két gyakornoki év után kezdődött, amit Péter bátyja hajdúnánási patikájában
tölthetett. Utána 1921-ben jött fel az egyetemre, részben gyűjtött
pénzből, részben azzal a megegyezéssel, hogy Péter előlegezi költségeit, s
azt a szünidőben ledolgozza a gyógyszertárban (amit pontos elszámolással
le is törlesztett). A két év egyetemet sikerrel elvégezte, még egy gyakorlati
év kellett a mestervizsgáig, amit 1924-ben kitűnő eredménnyel tett le. Ekkor
már tűzzel-lélekkel vegyész akart lenni, állandóan kísérletezett a kis
nánási laboratóriumban, ahol az első mákpróbálkozások is kezdődtek.