Adalékok a szleng és a karnevál kapcsolatához - Magyar ...

korszakában megtalálható. Létrejöttének talán legfontosabb feltétele egy olyan közös-
ség, amelynek tagjai intenzív emocionális és beszédkapcsolatban állnak egymással. A
szleng létezése ezekben a kiscsoportokban nyer értelmet: egyrészt nyelvi eszközei révén
megkülönbözteti a csoporthoz tartozókat a csoportba nem tartozóktól, másrészt pedig a
kiscsoport és annak tagjai számára egyféle verbális lázadást jelent az őket körül vevő
hierarchia ellen, így használata az ego védelmét és a csoportnyomás alóli felszabadulást
szolgálja. Elsődleges és legfontosabb nyelvi funkciója (mint eredetileg magáé az általá-
ban vett emberi nyelvé is) a fatikus (kapcsolatfenntartó, -megerősítő) és identitásjelző
funkció a nagyobb közösségen belüli kiscsoportokban” (KIS 2010).
Mindezen túl, a szlengben beszélés hozzátartozója a cinikus humor, valamint a nyeg-
le viselkedésmód, és sajátos világszemlélet, mely az adott (kis)csoport szembenállását
jelzi a tágabb csoporttól. Ezzel függ össze a szlenghasználó érzelmi viszonyulása az őt
körülvevő környezethez, mely természetesen az általa használt szlengben is tükröződik.
Ez a kritikus világszemlélet az alapja annak, hogy a szlenghasználó véleményét „leg-
gyakrabban familiáris, esetleg tréfás, humoros vagy éppenséggel durva, sértő formában”
fejezi ki. Gyakran előfordul, hogy „tabufogalmakat használ, nevén nevezi a dolgokat,
profanizálja a fennköltet”. Éppen ezért az őt körülvevő világ elemeit relexikalizálja oly
módon, hogy a születő új szlengszavak az ő érzelmi viszonyulását tükrözzék. Ez azon-
ban olykor túl is burjánzik, és egy-egy reália esetében szlengkifejezések egész sora szü-
lethet ugyanarra a dologra. (KIS 2010).
Ez talán elég is lesz kiindulópontnak.
2.1. Szleng, argó, primitivizmus
Fentebb szóltam róla, hogy igen elterjedt az a felfogás, mely a szlenget az argóból
átvett köznyelvi nyelvrétegre redukálja. Ez lehet többek között az alapja annak is, ami-
ért a szlenget sokáig, és ma is sokan negatívan ítélik meg. Sokáig ezért is nem lehetett a
nyelvtudománynak tárgya, vagy ha az volt, akkor lekicsinylően, és elmarasztalóan bán-
tak vele. Sőt a nyelvművelők egyenesen károsnak ítélték, és azon a véleményen voltak,
hogy nem vizsgálni, hanem irtani kell. Pedig „a szleng nem valami fakultatív dolog a
nyelvben, nem daganat, amely a nyelvi szervezet egészsége és szépsége érdekében eltá-
volítandó onnan, hanem éppen ellenkezőleg, a nemzeti nyelv sajátos struktúraalkotó té-
nyezője” (JELISZTRATOV 1998: 143). Abban, hogy a szlengre mégis úgy tekintettek,
12