Adalékok a szleng és a karnevál kapcsolatához - Magyar ...

mékenységgel, a bőséggel az eszem-iszommal és általában a nép e világi halhatatlansá-
gával függ össze, s végül, hogy a nevetés mindig az eljövendő, az új, a majdani világ fe-
lé nyújtózkodik, és a hozzá vezető utat egyengeti. Ezért élt a népben ösztönös bizalmat-
lanság a komolysággal szemben, s ezért hitt az ünnepi nevetésben” (BAHTYIN 2002:
106–109).
Itt is találhatunk összecsengést szleng és karnevál alapvető tulajdonságai között, hi-
szen ROBERT L. CHAPMAN szerint is lehet a szleng egyfajta önterápia: „Persze az ego
sérült volta az ember leggyakoribb nem anatómiai jellegű problémája. A szleng akár
gyógyír is lehet erre, önirányított terápia, mely egyidős az első beszélni tudó családdal.
A család, akárcsak a társadalom, a hatalom és a jog hierarchiáját tartja fenn, mely ellen
a gyermek egészséges, fejlődő énjének szüksége van kompenzálásra gyengesége bűnös-
sége miatt. A szleng, mint gyógyír tagadja a gyengeséget, illetve kérkedik a bűnösség-
gel. Ebből a nézőpontból nyugodtan állíthatjuk, hogy a terapeutikus, gyógyító szleng
szükséges az én fejlődéséhez, s hogy a társadalom nem működne szleng nélkül”
(CHAPMAN 1999: 277).
Így csak a kiscsoport, mint a szleng keletkezésének elsődleges talaja áll szemben az
össznépiséggel, mint a karnevál egyik fő tulajdonságával. KIS TAMÁS értelmezése sze-
rint tekinthetünk úgy a szlengre, mint a karneváli nevetés és világérzékelés továbbélését
a hétköznapokban (KIS 2007). Ezzel azonban úgy tűnhet, mintha a karnevál lenne az el-
sődleges, mely mindent betölt, és az ember egész életét, világérzékelését áthatja (arra az
időre persze, amíg az ünnep tart), a szleng pedig ennek a világszemléletnek a minden-
napokba, az ember alapvetően nem ünnepi életébe beszüremkedett része lenne.
Ha viszont a szlenget nyelvi univerzálénak tekintjük, akkor a definíciójából adódóan
mindenkor jelen kellett és kell lennie. A karnevál gyökerei is sokkal korábbra nyúlnak
vissza az időben, mint a középkor, hiszen már az ősközösségben is voltak olyan rítusok,
melyek fő vonásaiban megegyeztek a később karneválnak nevezett ünnepségekkel
(ZOLNAY 1983: 231–232). Láthatjuk tehát, hogy mind a karnevál, mind pedig a szleng a
csoportban élő ember elemi szükségleteinek elengedhetetlen velejárója.
Ezzel tehát már elég sok minden adott a két jelenség párhuzamba állításához. Két do-
log azonban még eltérést mutat. Az egyik az, hogy míg a szleng valószínűleg nem idő-
höz köthető jelenség, tehát az egyén illetve csoport életének minden, vagy talán helye-
sebb úgy fogalmazni, hogy bármely pillanatában jelen lehet és van is. Ezzel szemben a
38