TÖRTÉNETE j I

40
zésre, s miután magán uton tudva volt, hogy e lépés megtétetett, de
még az eredmény ismeretlen: a gyülekezetnek ismét megmaradt a
reménye, hogy lelkészét meg fogja nyerhetni.
Hogy pedig a gyülekezet, addig is, mig lelkészének sorsa eldől,
egyházi dolgokban hiányt ne szenvedjen, felkérte Pelárgus János segédlelkészt,
kit Horváth János vadosfai lelkész már az év (1854) elejétől
fogva, nagylelkűen nélkülözött Geresd miatt, hogy fogadja el itt a
helyettesi hivatalt, ajánlván neki a stólákon kivül 100 pft. fizetést s
eddigi szolgálataiért G0 frtot. Ellátását pedig T. Káldy József ur, a
gyülekezet akkori áldozatkész felügyelője vállalta magára.
A következő 1855-ik évben, a gyülekezet semmit nem hallott lelkésze
sorsáról. Oktober hóban a helyettes is távozván köréből, itt ezentúl
a nemeskéri segédlelkész, Szalay Sándor tartott minden 3-ik vasárnap
isteni tiszteletet. — Végre deczember 30-án a Convent elhatározza,
hogy levélben, magától Haubnertől fog tudakozódni az iránt, vájjon
táplálhat-e még reményt megerősíttetése iránt ?
Haubner a kérdésre 185G. január 13-án felel, melyben értesiti a
gyülekezetet, hogy ő, annyi viszontagságok után, melyeken ügye e
két év lefolyása alatt átment, a megerősítés kieszközölhetésére nézve,
a gyülekezetet biztos reménynyel táplálni nem meri, de nem is akarja,
sőt felhívja, hogy hosszas árvasága után, más lelkész választása által,
nyugtassa meg őt is.
Azonban a nemes hangú levél nem azt a hatást tette, a mit czélzott;
sőt viharos lelkesedést kelteit, s a gyülekezet egyhangúlag elhatározta,
hogy sokszor próbára tett türelmével daczolni fog a huzotthalasztott
évek egész sora ellen, de reményéről lemondani nem akar,
annál kevésbé, miután lelkésze ujabban, egyenesen a Felség szine elé
folyamodott megerősittetésért. Egyúttal a superint. helyettesi hivalaltól,
helyettes lelkész kinevezése szorgalmaztatott.
Helyettesül február 3-án Kováts László, kis-péczi segédlelkész
neveztetett ki.
Végre ápril. 27-én (1856.). T. Káldy József ur, — mint felügyelő,
azon várvavárt kedves hirrel örvendeztette meg a gyülekezetet, hogy
magán uton biztos tudomással bir arról, miszerint a gyülekezet óhaját
a trón végre meghallgatta s a Haubner megerősítésére vonatkozó iratokat,
a soproni helytartóság, a helyettes superintendensi hivatalhoz,
közvetítés végett, már át is tette.
A hír leírhatatlan lelkesedést keltett s a gyülekezet azon óhajának
adott kifejezést, hogy rég nélkülözött szeretett lelkészét, már a legközelebbi
Pünköst ünnepeiben, templomában óhajtaná látni. E végből
Rupprecht Lajos urat, a kiállított hiványnyal felszerelve, kiküldötte az
ügy mielőbbi sikeres lebonyolítása végett. És sikerrel, mert már május
11-én (1856.) Pünköst vasárnapján, a szeretett pásztor csakugyan megjelent
hivei seregében.
Maga, a nagynevű főpásztor, a születési anyakönyv II. köt. 54. 1.