13.06.2013 Views

statusgyülések - MEK

statusgyülések - MEK

statusgyülések - MEK

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

157*

hessék mindaddig, raig arra a törvényhozás fölhatalmazását ki

nem nyerendi, mely árvaház előadott nehéz helyzetén azonban

segíthetni a királyi vallás- és közoktatási minister urnák a rendelkezése

alatt álló több alap segélyével inkább lesz lehetséges

és legczélszertlbb is, mint az emiitett összeget a törvényhozás

felhatalmazása nélkül az állam kincstárából kiszolgáltatni.

Azonban a tisztelt miniszter elnök ur ezen átiratának megtétele

után kevés idővel tárczájáról lemondott. Felséged méltóztatott

a pénzügy vezetésével a mostani azonczimll királyi minister

urat megbizni. Es azóta ismét állanak ügyeink; hiába volt alapitványaink

jogosságának elvileg elismerése mindkét ministerium

által, — azok máig is a királyi pénzügyminiszter ur által a

szászdézmapapirokban jövedelmeikkel együtt lefoglalva tartatnak ;

kiszolgáltatásukra semmi lépés nem tétetett, — csakis azon

pillanatnyi segélylyel vagyunk, melyet a királyi vallás- és közoktatási

minister ur szánalma a már majdnem étlen és ruhátlanul

útnak bocsátandó árváinknak nyújtott, t. i., mint fenneb emiitők,

7671 frtot előlegképpen a magyarországi vallásalapból.

Felséges Urunk! Azon htiség, melyet egyházunk iránt

életünk utolsó perczéig meg fogunk tartani, — azon kötelességünk,

melylyel állásunknál fogva ennek és a gondozása alatti

árváknak tartozunk sajátját védeni; — azon hálás kegyelet,

melyet az egyházmegyénket ily szent czélokra tett alapitványaikkal

ellátott boldogult királyaink; Felséged buzgó elődei

iránt kebleinkben érzünk ; kényszerítenek Felségedhez hódoló

mé'y tisztelettel és tini bizalommal folyamodni.

Történeti hűséggel az alapitó oklevelek szerint előadtuk a

fennebiekben alapitványaink keletkezéseit, jogosultságát, azoknak

egyházmegyénk által egy századon keresztül háborítatlan folytonos

birtoklását, 1868. óta az e tárgyban keletkezett alaptalan

félreértéseket, Felséged vallás- és közoktatási ministeri urnának

ezek körül csakhamar megkezdett és folytatott igazságos törekvéseit

; azon hátráltatásokat, melyek ezek ellenében Felséged

királyi pénzügyminisztériuma által nemsokára tétettek, igazunknak

végre ezen minisztérium által is elvileg megtörtént elismertetését,

de ennek daczára is alapítványi vagyonainknak, a királyi pénzügyministerium

által lefoglalva tartását.

Legnagyobb része alapitványainknak a szászföldi fiskális

dézmára vala Felséged dicső elődei által fektetve. Semmi kétség

nem lehet tehát azon jogos kérésünket illetőleg, hogy az

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!