Előadás összefoglalók tuk, majd áramlási citometriás módszerrel meghatároztuk az IL-1β, IL-6, IL-8, IL-10, IL-12p70, és a TNF-α szinteket (CBA Human Inflammation Kit, BD Biosciences, USA). Eredmények: Az égett testfelület nagysága szignifikánsan eltért a túlélők (n = 22) és az elhunytak (n = 15) csoportjában (27,6±3,5% vs. 39,0±4,0%, p
Előadás összefoglalók fikánsan csökkent a nem kezelt, valamint az RU előkezelt csoporthoz képest. A glucocorticoid agonista előkezelés szignifikánsan csökkentette az NF-κB aktivációt 24 órával a pancreatitis kiváltását követően. A glucocorticoid antagonista RU előkezelt állatoknál szignifikánsan magasabb MIF koncentrációt észleltünk 8 és 12 órával a pancreatitis kiváltását kővetően, mint az MP előkezelt valamint a kezeletlen állatoknál. Az agonista kezelés fokozta az állatok ellenálló képességét a pancreatitis lethalis hatásával szemben, növelte az állatok túlélési arányát. Összefoglalás: a kísérletesen kiváltott pancreatitisben az exogen módon adagolt glucocorticoid hormonok kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a gyulladásos válasz reakciók korai szabályozásában, ez a folyamat többek között jól magyarázható a glucocorticoid hormonok NF-κB aktiváció gátlásával a korai gyulladásos mediátorok szintézisében. 34. A krónikus pancreatitis sikeres sebészeti gyógyítása TGF-β1 és IL-8 polymorphismusának függvényében Farkas Gyula1, Takács Tamás2, Farkas Gyula1, Mándi Yvette3, Lázár György1 SZTE, ÁOK Sebészeti Klinka1, I. sz. Belgyógyászati Klinika2, Mikrobiológiai Intézet3 A krónikus pancreatitis az exocrin pancreas állomány idült gyulladása, mely a parenchima destruckciójához és fibrózisához vezet. Jellemzője lehet a duktális kövek kialakulása, strikturák megjelenése és az acináris atrófia. Ebben a válaszreakcióban a cytokinek, növekedési faktorok ugyancsak lényeges szerepet játszanak. Célunk volt megvizsgálni a gyulladásos kaszkádban szerepet játszó TGF-β1 és IL-8 szerepét a krónikus pancreatitis kezelésének függvényében. 2004. január és 2007. január között 95 betegnél végeztünk vizsgálatot. 52 betegnél történt műtéti beavatkozás, míg 43 beteg konzervatív kezelésen esett át. Kontrollként 75 egészséges beteg vérét vizsgáltuk. A TGF-β1+ 869 T→C és IL-8 -251 T→A génpolymorphismust ARMS, míg a szérum TGF β1 szintet ELISA módszer szerint határoztuk meg. Krónikus pancreatitises betegek TGF-β1 szérum szintje nem korrelált a chronikus pancreatitis súlyosságával, vagy a panaszok nagyságával. Nem találtunk kapcsolatot a TGF-β1 szérum szint és a calcifikácio megléte közt. Amennyiben a betegek szérum TGF-β1 szintje magas tartományban volt, akkor műtéti típustól függetlenül ismételt műtét volt szükséges, amennyiben a genotipus TT-nek felelt meg. A T/C genotipus magasabb IL-8 értékekkel együtt szignifikánsan magasabb megoszlást mutatott mindkét csoportban, a kontrolokhoz képest (58% vs. 40%). Krónikus pancreatitisben szenvedő betegeknél nem találtunk korrelációt IL-8 megoszlása és a betegség súlyossága közt. Genotipus megoszlása szempontjából a TT recidívára, illetve a panaszok kiújulására a legjellemzőbb, kb. 80%-os specificitással., míg a CC illetve a CT genotipusnál csak 37 illetve 65%-ban észleltünk kiújulást. Amennyiben a beteg genotipusa TT úgy nagy valószínűséggel a panaszok kiújulnak műtéti tipustól függetlenül, míg ha a beteg genotipusa CC vagy CT és a szérum TGF-β1 szint 18 ng/ ml alatti úgy a műtét kellő effektivitású és nem kell számolnunk a panaszok kiújulásával. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy a krónikus pancreatitis kialakulásában az IL-8 produkció prediszponáló tényezőként szerepelhet, illetve a szérum TGF-β1 szint és TGF-β1 genotipus meghatározásával megjósolható a chronikus pancreatitis lefolyása, és ennek alapján a megfelelő műtéti beavatkozás és terápia. 51