A borászat nyelve - Magyar Nyelvtudományi Tanszék - Debreceni ...

II. A borászat története
II.1. Ókori borászat
A szőlő- és borkultúra történetével kapcsolatos érdeklődés élénk és sokoldalú volt
már évezredek óta. Az ember a történelem előtti időkben már felhasználhatta a szőlőt
nyersen vagy aszaltan fogyasztásra és felfedezhette a borkészítés titkát is.
A szőlő egyik legrégibb kultúrnövényünk. A szőlőművelés legrégibb nyomai
több helyen találhatók meg Földünkön. A legendák szerint Örményország a szőlőkultúra
őshazája.
A Kaukázustól délre eső területről elterjedt a szőlőtermesztés Nyugat Ázsia ókori
civilizált államaiban. Mezopotámia államalapító népei (hettiták, sumerok, asszírok),
Palesztina népei (kánaániták, zsidók, főniciaiak), majd Perzsia földművelői honosították
meg a kertiszőlőt, s fejlesztették annak kultúráját.
Az ókori szőlőtermesztés már fejlett volt. A szőlőt főleg dugványozással szaporították,
a tőkéket rendszeresen metszették, az ültetvényt tavasszal trágyázták. A termést
gyümölcsként, vagy pedig borrá feldolgozva használták fel. A borszőlőt kezdetben
lábbal taposták ki. A mustot agyag-, kő vagy fémedényekben erjesztették,
majd agyagból és kőből készített amphorákban, tartályokban, földbe égetett vermekben,
cserépedényekben tárolták, s bőrtömlőkben és amphorákban szállították kocsikon
és hajókon (Benyák–Benyák 2002: 57).
Tamás Jenő véleménye szerint: ”Az eddig talált tárgyi bizonyítékok arra utalnak,
hogy egyetlen növény sem kapott az ókorban olyan sokoldalú ábrázolást, mint a szőlő
és a bor. Az a következtetés is levonható minden kétség nélkül, hogy az ókori népek
– akár sumérok, egyiptomiak, görögök vagy rómaiak – tudása már e téren is
olyan tökéletes volt, hogy az alapvető dolgokban lényegében ma sem tudunk többet”
(Tamás 2002: 17).
II. 2. Középkori borászat
Az ókori államok bukása a szőlőtermesztés fejlődésében helyenként bizonyos
fokú törést, lassulást okozott, de terjedését a népvándorlások viharai és pusztításai
4